Egri Ujság - napilap 1918/2

1918-08-10 / 183. szám

Eger, aug. 9. — Olasz repülők Bécs fö­lött. Bácsből telefonálják: Ma reggel 3 órakor hat olasz re­pülőgép jelent meg Bécs fölött. A repülők apró cédulákat do­báltak le, amelyben arra hívják fel az osztrákokat, forduljanak el Németországtól és kössenek békét az antanttal. A lakosság nem mutatott semmi' félelmet, mert először azt hitték, a mi hadseregünk repülőgépei keringenek a város felett. Húsz percig tartózkod­tak az olasz repülők Bécs fe­lett. Hitzing felől jöttek és Bécsújhely felé távoztak, ahol egyet lelőttek közülük. Az ola­szok Velencéből indulhattak el s Déltirólon át tehették meg az utat. 250—300 km. utat kellett megtenniük. — Hősi halál Miként részvéttel értesülünk, Farkas Sándor alezredes hadnagy fia az albániai harcokban hősi halált halt. — Köszönetnyilvánítás. Felejt­hetetlen jó férjem halála alkalmával kifejezett őszinte részvétekért ezúton mondunk hálás köszönetét.­A Mózer család. — Jegyzőválasztás Hevesen. Heves nagyközségben a lemondás folytán megüresedett adóügyi jegy­zői állásra Patay János oki. jegyzőt, tart. főhadnagyot választották meg. — Segédjegyző-választások. Makiár községben rendszeresített segédjegyzői állásra Kovács Ferenc oki. jegyzőt, — Mezőiárkány köz­ségben Zapády Endre oki. jegyzői választotta meg a képviselőtes­tület. — Több kenyeret kapnak itt­hon a katonák. Bécsi újságok hire szerint a hadügyminisztériumban in­tézkedés történt, hogy a mögöttes országrészekben levő katonaság, valamint a hadi foglyok jobb élel­mezésben részesülnek. Aug. ,1-tő! a a mögöttes országrészben levő ka­tonaság napi kenyéradagját az ed­digi 250 gramrói 350 gramra emelték. — A hadsereg borszükséglete, ügy értésünk, hogy a hadsereg szü rei idején fogja fedezni a szükség­letét, de csak a termelőktől fog vásárolni a mindenkori napi árakon. Wekerle Sándor miniszterelnök ki­jelentette, hogy a pénzügyminisz­terrel egyetértőig kívánja a minél nagyobb mennyiségben való bor­exportot. Az exportbort direktvona- tok fogják szállítani Ukrániába, a * vonatokat katonaság kiséri és a kormány a maga részéről minden eszközzel segítségére lesz a keres­kedelemnek az exportálásban. L I.,, a.g, sztus 10 ____________ — Az osztrák gyermekek fo­gadtatása Mezőtárkényban. Meg­hatóan kedves' látvány volt az osz­trák gyermekek mezőtárkányi fogad­tatása. A község apraja-nagyja Kal­már Gyula főjegyző vezetésével nemzeli zászlókkal vonult ki eléjük. Délután 3 órakor érkezett meg a vonat, amelyet a cigányzenekar a Rákóczi-indulóval fogadott. A ven- dággyermekekeí szeretettel fogadták a község lakosai, dúsan megven­dégelték a vézna fiúcskákat. Annyi vendéglátó szülő jelentkezett, hogy némelyeknek már nem is jutott osztrák vendég. — Kántorpróba. Ma, szomba­ton délelőtt 10 órakor az egri izr. ujtemplomban Jura Ferdinánd bécsi főkántor próbaelőadást tart. — Uj bankjegyek lesznek. A „Fremdemblait“ értesülése szerint az Osztrák-Magyar Banknál most kisérletek folynak egyes bankjegyek uj rajzával és nyomásával, mert ismét nagyon sok hamisított bank­jegy van forgalomban. Azt a ré- gebbi tervet, hogy 5 koronás bank­jegyeket fognak kibocsátani, legkö­zelebb megvalósítják, mert az elő­készületek már előrehaladott stádi­umban vannak. — Küszöbön a zsákárak eme­lése. A rendkívül megcsappant zsákkészletek és zsákanyagok ter­melésének korlátozottsága egyre.na­gyobb nehézségeket támaszt a zsák­fogyasztó üzemek ellátása körül. Illetékes helyen mostanában tanács­kozások folynak a zsákellátás sza­i bályozása és a fennálló nehézségek j elhháiitása érdekéjben. Tervbe vet- j ték, hogy a zsákvisszaszolgáltatás kötelezettségét rövidesen szigo.itani í fogják, egyben a zsákok beszerző : árát megfelelően felemelik és a zsá­kok használati diját magasabb szin- j tén állapi'ják meg. — Urania. Ma este egy elő­adáson fél 9 órai kezdettel „A már­: ványszivü asszony“ négy falvonásos f fantasztikus dráma kerül bemuta­tásra, melynek főszerepében a nagy ; moziszinésznő Carnin Mária mü- ! vésziesen tökéletes kedves aiaki- : tása kerüi a vászonra. — Holnap a • Corvin gyár|egyik kiváló alkotása a „Károly bakák“, Korcsmáros Nándor | regénye Beregi Oszkárral a fősze- J repben kerül műsorra. A győri 19 es j Károly gyalogezred parancsnokának, ; ujbessenyői Wagner Péter ezredes- | nek a közreműködésével készült e | nagyszabású magyar hadi film, ; mely két előadáson kerüi holnap bemutatóra. — Elveszett egy kis tarka ber­náthegyi kutya Kérelik a meg;aláló juttassa el Káptalan-utca 11. szám alá, ahol nagy jutalomban fog ré­szesülni. — Jön a közigazgatás államo­sítása. Régi ígéret — melyet nem egyszer fenyegetésképpen is hangoz­! tattaka mindenkori miniszterelnökök ! — beváltására készül most Wekerle | Sándor amint az Budapestről jelentik. ! A miniszterelnök a nyári szünet alatt többek között el akarja készíteni a i közigazgatás reformjára vonatkozó I törvényjavaslatot, ami nem lehet | egyéb, mint a közigazgatás államo­sítása. A közigazgatás reformjávál egy’dejüleg b közigazgatási tisztvi­selők szolgálati pragmatikájáról is törvényjavaslatot készít a miniszter­elnök, mint belügyminiszter. — Pálmay Ilka Egerbe jön. A budapesti Vigszinbáz, Király- és Magyarszinház tagjaiból összeállított művész gárda J3 án és 14 én a városi színházban két előadást ren­dez. A Médit, ezt a hires Schubert operettet fogják előadni Pálmay Ilka vendégszereplésével. #A teljes vígszinházi gárda szerepel ezeken az előadásokon, Sugár Teri, Sziklay Jenő, Fehér Ariur, Inke ■ Rezső és Fenyvessy Gábor. — A két előadás 100 százalékkal felemelt helyáratí mellett megy. Jegyek a mai napon már kaphatók és előjegyezhetik a Hirlapirodában, -Érsek utca !. szám alatt. — Polómérkőzés auguszius 15-én. Izgalmas polőmérkőzésben lesz része az augusztus 15 iki jőté- konycélu uszőverseny nézőközönsé­gének. A mérkőzés a budapesti III. j kér. Torna és Vívó Egylet és a rendező Egri Torna Egyesület közölt lesz. A pesti csapat elsőrangú kiasz- szist képvisel és a legutóbbi mér­kőzések során a szintén nagyon jó hirnevü Nemzeti Sport Club csapa­tát győzte le imponáló játék után 4:0 arányban. Minthogy az egriek I kapuját a reprezentativ klasszisu Kann védi s a csapatban elsőrangú játékosok — Mezey, Szátz, Rejtő és Schaffer — játszanak, erős küz- | delemre van kilátás. A nagy sikerű- | nek ígérkező versenyre jegye < előre j> válthatók Lüsztig .optikusnál és az j uszodai pénztárnál. FelOlfizetésak I és ryereménj'tárgyak tekintettel a j jótékony célra köszönettel fogadtat­nak. Helyárak: Ülőhely 5 K, álló hely 3 K. — Kiadják a barakkantint. Az egri állomáson ujonan épült két barakk csoport mindegyikénél egy- egy kantin 1915. évi szép ember 1 tői 1—1 évre bérbe adatik. Bérc lök természetbeni szolgálmányként évente 400 drb. cirok, 200 drb. rirág söprő és 200 drb. hóhányó lapátot ingyen szolgálni, továbbá a barakkok és körletében összegyűlt szemetet kifuvarozni iaríoznak. Pá­lyázhatnak igényjogosult altisztek es érdemes hadirokkantak. Kérvények e hó 12 ig a 12. honvéd pMzász- ióalj gazdasági hivatalához szemé­lyesen nyújtandók be. — A töknek télire való elte- vése. A közélelmezési miniszter ma az alábbi távirata^ intézte Isaák Gyula alispánhoz: Alapos a feltevés, hogy a káposzta termés a megnö- vedett szükség kielégítésére nem lesz elegendő. Szükségesnek tartom ezért, hogy a piacra kerülő nagy mennziségü tör télre besózás vagy savanyítás utján konzerváltassék. Erre a célra különösen a következő* hónapokban beérő tök alkalmas. A sózás utján konzervált tök esetleg 3 hónapig, a savanyított tök pedig sokkal hosszabb ideig is eltart. Fel­hívom alispán urat hívja fel a kö­zönség figyelmét, hogy tekintettet a rendkívül bőséges termésre, a téli évacra lássa-el magát savanyítás céljából tökkel. Amenyiben e tekin­tetben igények merülnének fel, azoknak kielégítése végett tegyen hozzám jelentést. — Mégis maximálják a bor árát. A „Magyar Kereskedők Lnpja“ irja: „A bor árát, mint ér­tesülünk, a kormány mégis csak maximálni szándékozik, úgy halljuk azonban, hogy a legmagasabb árat megállapító rendelet csupán szüret után, sőt esetleg néhány héttel szü­ret után fogják ^kibocsátani, amikor az uj bor legnagyobb része már el­helyezkedett. Óvatosság ajánlatos uj bor vásárlásánál, meri könnyen is­métlődhetik a már nagyon sok me­zőgazdasági cikknél tapasztalt eset, hogy a forgalomban kialakultakhoz mérten igen alacsonyan megállapi tott maximális árakat a borra ás majd akkor lépteti«: életbe, amikor az nagyrészt kereskedők birtokába ment át. Tudniillik, akik az árakat maximálják, azok is szőlőbirtokosok és védik [a saját zsebüket.“ Ezzel az értesüléssel szemben áll a báró Bottlík István főldmivelésügyi ál­lamtitkárnak a sátoraljaújhelyi kül­döttség előtt tegnapelőtt tett azon kijelentése, hogy a kormány nem szándékozik a borbörzéket betiltani, mert valutáris okokból szüksége van arra, hogy borunk ára úgy a belföldön, mint a külföldi eladások­nál megfelelőkig lemeliessék. * — Kétszeresére emelik a cukor árát. A kormány minden kampány elején olyan következetesen eme’i a cukor árat, hogy még mielőtt erről valakinek pozitív értesülése lehetett volna, általában biztosra vették, hogy legkésőbb szeptember elején a cukor ismét meg fog drágulni. Ajmi értesülésünk szerint a drágítás az alkalommban olyan nagymértékű lesz, hogy a cukor körülbelül kétszer annyiba fog kerülni, mint most. Úgynevezett beavatott helyen azt állifják azonban, hogy az áremelés mérvét a kormány majd csak akkor fogja megállapítani, ha tiszta képet lehet az idei cukorrépatermésről és ajvárható cukortermelésről alkotni. — Katonai legénység gazdasági oktatása. A hadvezetőség az utóbbi időben egyre nagyob súlyt fektet a legénység oktatására. Újabban a legénység számára tartott kurzusokat gazdasági oktatással kívánja egybe­kapcsolni és ebből a célból a had­seregfő *arancsnokság tanfolyamot rendez a már kellő szakismeretek fölött rendelkező tisztek számára, hogy a legénységet a gazdasági tudás alapelemeire miként tanítsák ki. Mint értesülünk hasonló tiszti tanfo­lyamot fognak tartani harctéri tisztek számára augusztus elején Budapesten a Ludovika Akadémián is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom