Egri Ujság - napilap 1918/2

1918-09-21 / 217. szám

KJ Ri u ­3 1918_szepíember 21. r A G mert az óhajtott munkakört nem tudták biztosítani számomra: lesz mindig elegendő erkölesi erőm az utunkba kerülő akadályokká meg­küzdeni. Veszedelmes katona- szökevény. Miskolczról jön az értesítés, hogy ott tegnap éjszaka egy nagystílű ka­tonaszökevényt tett ártalmatlanná a katonarendőrség. Galló Zsigmond, a 60-ik gyalog­ezred közkatonája a háború óta több­ször megszökött ezredétől. Valahány­szor elfogták, néhány nap múlva is­mét meglógott. Legutoljára március­ban szökött meg, azóia Miskolczon bujkált. A katonarendőrség néhány nap­pal ezelőtt tudomást szerzett arról, hogy Galló a Győri-kapu 32. számú házban tartózkodik. Kiküldte egyik ügyes emberét, Bocska« őrvezetőt, ki megfigyelte Galló tartóskodási helyét, de sohasem tudta otthon találni. Galló orosz fogoly-ruhában járkált a városban, így mindig biz­tonságban érezte magát. A katona­rendőr szintén orosz fogoly-ruhába öltözött és éjszaka megleste, . amint Galló bement a házba. A katona­rendőr igazolásra szólította Gallót, ki rövid ellenszegülés után meg­adta magát. Azt hiszik, hogy Galló a lógása alatt több bűncselekményt követett el, ezért bünlajstromának pontos megállapításáig szigorúan őrizetben tartják. Wskerie Bécsbe utazik. Wekerle Sándor miniszter- elnök ma délután titkára kísé­retében Bécsbe utazik. Lloyd Georg beteg. Elhalasztották a versailesi haditanácsot. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Páris, szept. 20. A versaillesi haditanácsot Lloyd Georg betegsége miatt szeptember végére halasztották. Az angelok vissza­vonulása észak Ázsiába. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) London, szept. 20. A Reutter ügynökség úgy ér­tesül, hogy a Bakuban álló angol csapatok szeptember 11-én a várost kiürítették és észak Ázsiába vonultak vissza. Németország válasza I a békejegyzékre. ! (Saját tudósitónk telefonjelentése.) Bécs, szept. 20. Németország válaszát Burián jegyzékére ma nyújtják át Bécsben. A szoijetcsapatos vere­sége Pétervár közelében (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Stockholm, szept. 20. ; Szent Pétervár közelében a parasztok és a vörös gárda között a város közvetlen köze­lében, a Wologda felé vezető utón súlyos harcok voltak. — i A szovjetcsapatok kénytelenek I voltak visszavonulni a számban túlsúlyban levő és kitünően fel- fegyzett parasztok elől. Német buvárbajó első- iyeszieii egy angol fegy­veres őrbajét. London, szept. 20. ; A Reuter ügynökség jelenti: Az admiralitás közli, hogy szep­tember 12-én egy német bú­vár naszád megtorpedózott és | elsülyesztett egy angol fegyve­res őrhajót. 8 tiszt és 50 fő­nyi legénység, beleszámítva a I kereskedelmi tengerészet 25 I emberét, — eltűnt. ; | A francia pénz&gytninisz- ; tér 20 miiiárd hitelt kért s reméli, hogy tavaszig be­fejezik a háborút. í Bécs, szept 20. I A Echo de Paris szerint a francia pénzügyminiszter kije lentette, hogy 20 miiiárd hitel­lel a tavaszig minden költsé­get fedezni tudna. A pénzügy- miniszter azon reményét fejezte ki, hegy az elkövetkező tavasz- szal be lehet fejezni a háborút. flSsvtíi Eger, szept. 20. — Diákok búcsúja. Kedves je­lenetnek voltak tanuij az egri állo­más utasai tegnap délután. Nagy tömeg egri reálista fiú állott egy távozni készülő pap körül. Az illető pap dr. Tóth Tihamér, theológiai < tanár és reáliskolai hittanár volt, akit öt évi egri működés után most ■ Budapestre helyeztek át a központi papnevelő prefektusává.- A reálista diákok nem akartak őszinte búcsú nélkül elválni szeretett „tisztelendő uruktól,“ aki nemcsak az előadáso­kon foglalkozott a fiukkal, hanem az iskolán kívül is mindig rendelkezé­sükre állott ügyes-bajos dolgaikban, sétálni, kirándulni vitte őket, szín­darabot rendezett velük, valósággal atyai jóakarója volt az ifjúságnak. A mozgó vonat után [könnyes szemek­kel néztek a fiuk és hangosan kér­ték, hívogatták, hogy mihamarabb jöjjön vissza. — Kik avanzsálnak november elsején ? A katonatiszt: kinevezések legközelebbi általános terminusa: ( november 1. Ez alkalommal őfel­sége úgy a közös hadseregben, mint a honvédségnél, valamint a népföl­kelésnél az alábbi séma szerint fogja az előléptetéseket eszközölni: Szá­zadosok (illetőleg kapitányok) lesz­nek, akik legalább 1915. április 30. óta főhadnagyok; főhadnagyokká fognak avanzsálni, akiknek hadnagyi rangja legalább 1916. november hó l.-i keletű; végül hadnagyokká ne­vezi ki a király mindazon zászlóso­kat, kik e rangot már legalább 19i8. április 1. óta viselik. — Nem szabad elsietni a szü­retet. Egyik olvasónktól kaptuk ma a következő levelet: Lapjuk mai Í számában olvasom, hogy Egerben már megkezdték a szüretet. Erről az .1912. évi bornak rossz és sava- \ nyu minősége jut eszembe. Akkori tapasztalatok indítanak e sorok meg­írására, hogy a mostani rendkívül kedvező időjárást egész Hevesme­gyében kihasználhassuk. Várjunk te­hát a szüret kezdetével legalább ok­tóber 10 ig, mert hacsak 1—2 fok­kal jobb bort kapunk egy 8—10 napos várakozással, az a mai ára­kat számítva, hektóliterenkint 50— 100 korona előnyt jelent, mert az előző évektől eltérőleg az idén az egész kereskedelem, csak a foktar­talom szerinti árát fogja fizetni. Sa- ( ját érdekében cselekszik tehát min­denki, ha azon lesz, hogy minél jobb bort bocsásson áruba. B. J. — Végzetes gyűlölet. Két ve- télytársnőnek megrázóan izgalmas szerelmi története van megörökítve azon a megható drámai filmalko­táson, mely Budapestet megelőzve ma este kerül műsorra az Urániában, fenti cim alatt. A két vetélytárBnő szerepét Mia Pankan és Martha Or- landa alakítja kiváló művészettel, mig a férfi főszereped Werner Krauss, a berlini nagytehetségü mű­vész játsza. Az előadás pontosan 8 érakor kezdődik. 91 fsri Újságban hirdessen. | SZÍNHÁZ, Heti műsort Szombat ____Mágnás Miska. i Vasárnap........Sárga csikó. j Hétfő.............Hotel Imperiál. K edd............... Gólem. S zerda...............Bánk Bán. (A Szo­c iális Missió javára.) Csütörtök____Kék róka. | Péntek______Médi. 1 Szombat ........Médi. , Vasárnap___Médi. j Hétfő.............Médi. (Utolsó elő­a dás.) Szép Heléna. i Tegnap este ismét felhangzott a 1 színházban Offenbach mester bűbá­jos muzsikája. Pajkos Ámor vidám tréfát űzött és szép Heléne szerelmes szive belenyugodott a sors súlyos keze nyomásába. Koronkay elragadó bájjal, stíluso­san játszotta a szép királynőt és gyönyörűen énekelt. Jó kondícióban volt Szánthó is ezúttal és hangja meglehetős melegen csengett. Rátkay mester elemében voit az este. Mu­latságosak voltak Herceg, Rónai és Korda s kis Somogyi Emmi rend­kívül bájos. Gáspár Menelaus királya pedig kész idióta volt. Ugyan hon- i nan mintáztatta? Minden jó volt, i ; még a viccek is a maguk ős eredeti­ségükben sziporkáztak, j Mágnás Miska. Szirmai mulat- j tató operettéje ez idényben utoljára kerül színre ma szombaton. A fősze- j replők Helvey Erzsi, Koronkay, Virág, Latabár, Rónai, R átkai és Tóth i lesznek. |____________ ________ ' 481018. Hirdetmény! A bortermelési adóról szóló 1918 I I. évi t.-c. és annak végrehaj-' : tása tárgyában kiadott 1000/1918. sz. pénzügyminiszteri rendelet alap­ján felhívom a szőlőbirtokosokat : és ' | borkereskedőket hogy az 1918. évben termett, vala­mint vásárolt / must- és szőlőmennyiséget a szüret befejezése, illetve a bepin- cézás napjától számított 24 órán belül, Eger város fogyasztási adó- pénztáránál, a törvény 24. §-ában megsmbott súlyos következmények terhe alatt szóban, vagy írásban, a mustminőség részletezésével, (fehér és vörös) pontosan bejelentsék. Eladás esetén, bejelentendő a vevő neve és lakása, szóval a pontos cime. A szüret befejezése után, beje­lentendő a még készletben levő óbor is. Eger, 1918. évi szeptember 10-én. BRAUN VIKTOR pénztárnok. Tűzifát aprítva is házhoz szállít. Fischer Lajos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom