Egri Ujság - napilap 1918/1
1918-04-14 / 86. szám
1818 április 14. E G R u j s á a Eger április 13, — Uj aljegyző a megyénél. Áprüis 22-én tölti be Hevesmegye a Kállay Miklós lemondásával megüresedett síjegyzői állást. Az egyedüli jelölt dr. Stróbl János, f kit így egyhangúlag fognak megválasztani. Dr. Stróbl jelenleg az egri szo?ga- biróságnái teljesít szolgálatot, — Értekezlet a kőzeiiátáanáJ. A közeiiátás átszervezése céljából javaslattételre kiküldött bizottság ma délután értekezletet tartott, amelyen a kassai tanulmányul eredményérői számoltak be a kiküldöttek. Elhatározták, hogy az egyes kereskedőkkel való megbeszélés és a hatósági cikkek árusítására vonatkozó szerződések megkötése céljából szőkébbként bizottságot küldenek ki, amely aéhány nap múlva jelentést tesz, bemutatja a szerződéstervezeteket a plé Búmnak. A szerződések letárgyaiása után a bizottság mielőbb megteszi javaslatát a közgyűlésiek, hogy még az áprilisban összehívandó képviselő- testület nyugvópontra juttassa a kőz- ellátás mikénti rendezésének légen V8judé kérdését. A legfőbb ideje lenne már, ha a kassai rendszer átültetésével véget vetnének a mai szerencsátl&n alakulatnak és tarthatatlan helyzetnek. — Marosi Sándort hazahozzák. A Budapesten elhunyt Marosi Sándor volt képviselőtestületi tag holt- testét — miként értesülünk — a esalád hazahozatja és itt femetíeii el. Az eipihent vándor, aki annyi hévvel küzdött a varas közéletében, szülőföldjében tér örök nyugsvóra, — Megjelslent a XXI. körlevél, amely szerint felhivatnak mindaz®??, akik az április havi lisztet ki nem váltották és el nem vitték, hogy a lisztet f. hó 16-ig váltsák ki és vigyék el, mert azon túl kiadatni nem fog, mivel a negyed év lezá ródik. A burgonya bárcák ellenében hétfőn éi kedden fog kiadatni. — Ifjabb bárcák csütörtökön adatnak ki váiárfási igazolvány ellenében. Kiosztás alá kerül árpakása, tarhonya, bab, szalámi, piradicso^, petróleum, mosópor, kékiíő, túró és mosdószappan. A kioszíá?i feltéteteket a körlevél szabályozza. Az egri köss?eigáiati alkalmazottak beszerzési csoportja. — A zöldség és főzelék maximális ára. A zöldség és gyümölcsforgalmi intézőbizottság pőtíóan közli a következő maximális árakat: sáska kicsinyben küonkint 1 30, hónapos jetek (kötegenkint tegaláhb tis db) 30 fillér, zöldhagyma (kötsgenkiat legalább tiz db) 22 fMér, fejes saláta (egy db) 22 fillér. E maximális árak április 16 tói április 30 ig érvényesek. — Általános munkaszünet május elsején. A szociáldemokrata p irt vezetősége felhívásban tudatja a munkássággal, hogy az idén május elsejét újra általános muuaszünettel ünnepük meg. Nagy jelentőségei tulajdonit a párt az általános mun kaszünefnek különösen most, amikor az egész országban nyilvános összejöveteleken forják kifejezni a békéhez valé ragaszkodásukat Ezen a napon ünnepük meg egyébként Marx Károly születésének századik évfordulóját iá. — Hazajönnek sz összes rendőrök. A közbiztonság, amint napról napra megismétlődő szomorú példák bizonyítják, országszerte folyton rosszabbodik. A kormány erre való tekintettel 6000 fővel megszaponíoíía a csendőrséget s elhatározta, hogy az öíszcs katonai szolgálatot teljesítő rendőnisztviseiőket és rendőrö két szabadságolja. A honvédelmi miniszter, amint annak idején megírtuk, már össze is Íratta a hadba- vonuli rendőrségi alkalmazottakat. Illetékes forrás most azt jelenti, hogy a rendőrtisztek és rendőrök megszafeadságolására vonatkozó rendelet már elkészült s legkésőbb május elején a szabadságolás megtörténik. Egerből 35 rendőr vonult hadba. Ezeknek hazabocsáíása már legközelebb megkezdődik. — Megke? dődiek az esőzéseb. A hosszas szárazság után ma már az ország számos helyérő! csapadékot jeleztek, ami annál ö.vende- tssebb, rnerí a föld tudvalévőén annyira kiszáradt, hogy a vegetáció fejlődésének hátramaradotlsága is némi aggodalmat keltett. Egyelőre csak lokális zivataros esőzésekről van szó. A csapadék tehát nem országos jellegű és igy a föld csak egyes körzetekben jutott nedvességhez. Kívánatos lenne, hogy a csapadék bőségesebb és az egész országra kiterjedő legyen, mert különösen a tavasziak és a kapások, nevezetesen a zöldségfélék szenvednek tokát a szárazságtól, majd az elmúlt heti erősebb lehűlés is érzékenyebb károkat okozott, amely károk meg elviselhetik. — Amikor hibás a maximális üeudeiet. Az élősertés maximálásáról kifeocsájíotí rendelatet a leg- feteőbb hatóság eltévesztette. Ugya isis 60 kg. élősúlyon alul a malacokat nem maximálták. így történt azután, hogy egy 40 kg. 6 hónapos sertés 500 koronáért, kifejlett tiz hetes malac páronként 280 ko rónáért, 6—7 hetes választási malac páronként 220—260 koronáért kelt eí a piacon. A hatóságnak sürgős előterjesztést kell tenni a közélelmezési kormányhoz ezen anomália megszüntetésére, mert a fennálló körülmények között lehetetlen lesz sertést hizlal*!. — Halálozás, őzv. Bo?sik Im- réné szül. Eichbrun Jozefa, telekkönyvi iktaíó özvegye 72 eves korában meghalt. Temetés ma, vasárnap d, u. 3 órakor lesz az ir- galnirfsnénék kórházából. A szentmise áldozatot hétfőn délelőtt 8 órakor fogják az irgslmasqk templomában az elhunyt lelkiüdveárt bemutatni. A megboldogult mafro nában Eichbrun József egri polgár nővérét gyászolja. — Hsíó ági szsbómühely Aradon Aradról jelentik, hogy a hatósági szabómühely megkezdte működésé*. Egy férfi zakó készítése 65 korona, férfikabát 35 korona, mellény -15 korona, nadrág 15 korona, ruhavasalás 5 korona, egy rubafor- dií s 65 korona, fiuöltöny 50 ko- róna, gyermekőüöny 40 korona. — Egerben is elkelne, ha s hatóság gondoskodnék a műhely felállításáról, vagy legalább is hivatalosan megállapítaná az árukat a szabómestereknél. — A sertés-hizlaláshoz takarmányt nőm utalnak ki. A föld mivelésügyi j! miniszter rende kezése érielmében azoknak, akiknek a hizlaláshoz nem volt elegendő takarmányuk, a már kiadott seríéshíz- iaiási engedélyek alapján sem utal nak ki takarmányt és a takarmánynyal nem rendelkezőknek újabb sertéshizlalási engedélyt nem adnak ki. — Heti műsor az Uránjában. Ma és holnap Kálmán Imre és Bakonyi Károly ismert, világhírű operettje a „Tatárjárás“ keiül bemutatásra. E nagysikerű operettet a legnagyobb művészettel filmesiietie Kertész Dezső, melynek főszerepében Koíáiy Emmi és Király Ernő első izben fog megjelenni filmen az egri moziközönség előtt. Kedden „A vízözön“ Bi>rn Ádor és Kiihnberg Leontinával. Szerdán : „Egy művész tragédiája“. Csütörtökön: „Tűnő napsugarak.“ Lydia Borelli főszereplésével. Pénteken reprise „Az étet komédiása“ Psylander legjobb filmje. Szombatén Lobé Neumann a „Nincs kegyelem“ cirnü meghatö dráma főszerepében. Vasárnap és hétfőn Kiss József költeménye a „Jehova*. — Csak kétszer lesznek kinevezések A katonaságnál eddig négyszer voltak évenkint előléptetések. Most azonban legfelsőbb helyen elhatározták, hagy ezután évenkint csak kétszer lesznek elóiép e- tések a katonai tisztikarban. Ez persze nem annyit jelent, ho^y ezután kevesebb előléptetés tesz, csupán azt, hogy kizárólag májusban és novemberben jelennek meg a tömeges kinevezések. Kiadótulajdonos: Bobó-nyomda részvénytársaság. Kiadóhivatal! igazgató: LÓW NÁNDOR. & neme! ífizérség kétszer erősebb as angolnál (Saját tudósítónk telefonjetentése.) Genf, ápr. 13. A Daily Chronicle haditudósítója az angol frontról ezeket táviraíozza lapjának: A németeknek a La Bassée csatorna melletti fronton kétszer akkora tüzérségük van, mint a szövetségeseknek. A helyzetet még nem lehet tisztán látni, mert a német tüzérség ugrásszerűen változtatja támadásának irányát. HÖLGYEK! Nem kell púder és fcsíékiít van a »IDO« 9*1 fzines puderkrém! Kaph ató rőzra és fehér színben. Ára 3 K E stélyi krém, SÍTk Kérje minden gyógyszertárban és drogériában, Széiküidi: ,,DID0‘ kozmetikai vállalat, Budapest, VII., Almásy-tár 15. sz 3391 hi Epri Ipari Him eltelet mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja Ól* Meie atp Hia délelőtt 11 órakor tartja az Ipartestület (Dobó tér 6.sz.) hivatalos helyiségében, melyre a tagok eztuton is meghivatnak Az igazgatóság, Apró hirdetések. 1 • ladni és venni, lakást kivenni és kill adni szándékozók, valamint állást el| nyerni óhajtók próbálkozzanak e lapban j az apróhirdetések közölt hirdetni, mely ; szószerint 8 fiilé1”, kövér betűből szedve ? 16 fillérbe kerül. r%őszén és fa házhoz szállítva kapható ' Tomidálszky Sándor, Diófakút 1. szám. I f€ erékpár jókarban levő olcsón eladó. Cím a kiadóban. U, gyes maszirozónő ajánlkozik házak- | hoz. Cim a kiadóban. i -I ^ Fö-utcáR egy nagy sarok üzlet 3 nagy raktárhelyiséggel azonnal kiadó. Tudakozódni Érsek-utca 1. szám alatt. i^ä«ä5ies8MÄ! Hordóssör és friss töltésű palaoksör kapható Blumberger József táráim mm is. I }£ I i 'érti garnitúra eladó. Korona-utca 2. ■■ M i * erbCczy-utca 16. számú ház eladó. Töt9fii illáit. 139.