Egri Ujság - napilap 1918/1

1918-04-03 / 76. szám

1918. április 3. EPRI U J S A Q 3 A cséplőgépeknél foglal­jak le aí idei termést. Eger, április 2. A földmiveléjilgyi minisztériumban a jövő évi termés elosztása dolgában szorgalmasan folynak a tanácskozá­sok. A kormány az idén, még jóval az aratás megkezdése előtt ki akarja adni az erre vonatkozó rendeteteket, nehogy ismét [elkéssen, mint tavaly ás mér most tájékozódik az egyes érdekeltségek véleményéről. Döntés egyelőre nem történt. Bizonyos fő- elvekre 'nézve már m<gáliapodtak. Bizonyos, hogy a tavalyi módszert nem alkalmazzák többé és nem «tó- Jagosan fognak rekvirálni, hanem a szükséges mennyiségeket még a Képlés előtt foglalják le. Windisch Qraetz Lajos herceg köz­élelmezési miniszter hir szerint olyan ktvezetet pártol, mely a cséplőgép­nél kívánja lefoglalni a közcélokra szükséges mennyiséget, a fölösleget pedig bizonyos korlátokon belül sza­baddá teszi. A lefoglalt mennyiségek elosztásáról és fölhasználásáról a kormány saját közegei utján gon­doskodnék. Valószínű, hogy a bírfok nagysága szerint emelkedő arányban foglalják le a termést, vagyis kisebb terme­lőktől kisebb arányban, nagyobb ter­melőktől nagyobb arányban. A fen­nmaradó mennyiségek szabad forga­lom tárgyai lehetnének, amit úgy kell érteni, hogy bizonyos arányban és bizonyos határig lehetővé tennék bogy egyesek egész évre előre el­láthassák magukat s hogy a terme­lők az ilyen természetű eladásoknál valamivel többet kaphassanak, mint amennyire a kormány a gabonaára­kat maximálta. rKankátns köztársaság Hága, április 2. A Tifliszben egybegyült kau­kázusi parlament a Kaukázust független köztársasággá prok- lamálta. Lemond a spanyol király Genf, április 2. A Havas-ügynökség jelenti: Alfonz spanyol király a lemoa- dás gondolatával foglalkozik. A vezető politikusok azt ajánlot­ták a királynak, hogy álljon el ettől a szándékától. Dönkirciiem léitek i«i németek #aját [tudósítónk telefon jelentése.) Genf, április 2. A párisi lapok jelentése sze­rint a németek az elmúlt hé­ten hevehen lőtték DünkirchentJ külögősen a város kikötőt ne­gyedét Házról-házra járva rekvirálják a zsírt. A megye és a két város 30 vaggon zsírt köteles előteremteni. — Leszállítják,(a zsiradagosat. Eger, április 2. Eger város és Hevesmegye közön­ségét igen közelről érinti az a kor­mányrendelet, amely a hadsereg zsir. szükségletének biztosítására megle­hessen radikális eszközök igénybe­vételét helyezi kilátásba arra az esetre, ha a város és a vármegye módét nem találnak a zsirkérdés békés megoldására. A közélelmezési miniszter ugyanis minden várostól és vármegyétől bi­zonyos kontingensben megállapított zsirkészlet önkéntes beszolgáltatását követeli. Amennyiben ez a mód nem vezetne eredményre, akkor szigorú rekvirálás következik. Báró Fischer Lajos kormánybiztos ebben az ügyben a következő infor­mációt adta: ? — Hevesvármegyére Eger és Gyön­gyös várossal együtt 30 waggonban áilapi'ottam meg a beszolgáltatandó zsírmenny iséget. Hogy ebből mennyit adjon a város és mennyit a vár­megye. az teljesen a kölcsönös meg­állapodástól ftlgg. Amennyiben a ki­vetett kontingens önkéntest beszol­gáltatás utján megkapom, igénybe­vételi eljárást nem teszek folyamatba, ellenesetben házról-házra járva, a magánháztartások készleteiből sze • dik össze a követelt zsirmennyiséget. Információnk szerint a közélelme zési minis tér az általános zsirgzük- ségre való tekintettel az eddigi nyoleyan dekagrammo3 zsiradago- kát április elsejétől negyven deka­grammra akarja leszállítani havon­ként és személyenként. Erre való tekintettel már a legközelebbi na­pokban az egész ország területén megkezdik a zsirkészletek feltárását ! a magánháztartásokban is és a előirt mennyiségen felül levő zsir készletet lefoglalják. HÍREK. Eger április 2. — A gazdasági felügyelő ki­tüntetése. A hivatalos lap közli, hogy a király Per laky Elemér Hevesváimegyei gazdasági felügye­lőnek a háboiu tanama alatt kifej­tett buzgó szolgálata elismeréséül a Ili. osztályú polgári hadi éidem- keresztet adományozta. — Kánitz főhadnagy negyedik kitüntetése. A Rendeleti Közlöny je­lenti, hogy őfelsége nagyecséri Kánitz László es. és kir. 1 5. huszárezred­ben tart. főhadnagynak az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása el­ismeréséül a hadiékitmtnyes katonai érdemkereszt Ili. osztályát adomá­nyozta a kardokkal. Kánitz főhad­nagynak, akit érdekes közleményei révén lapunk olvasói is előnyösen ösmernefc, ez a negyedik harctéri kitüntetése. Először soronkivfll fő­hadnaggyá nevezték ki, azután meg­kapta a bronz és az ezüst signum laudist a kardokkal. A mostani szép kitüntetése a 34. gyalogezrednél való beosztásában tanúsított bátor maga­tartásának és kitűnő szolgálatainak a jutalma. — Szabadságolás az utó­kezelő intézetekből. Buda­pestről jelentik: A honvédelmi miniszter elrendelte, hogy az utókezelő intézetekben ápolt katonákat tömegesen bocsássák haza a mezőgazdasági munká­latokra. — Pintérék később jönnek Egerbe. Pintér Imre, az országos­hirű kitűnő színész, aki az egr1 közönségnek annyi feledhetetlen es­tét szerzett már, szombaton és vasárnap akart ismét szerepelni Egerben. Ma Pintér Imre Budapest­ről azt a sajnálatos eseményt közli velünk, hogy társulatának primadon­nája gyengélkedik és igy kénytelen estéit elhalasztani. A müvészestély idejét néhány Hapon belül közölni fogja. — Esernyőt keresnek. Nagy szombat délután a cist. rend. tem­plom 2 padjában, egy kék esernyő elhagyatott. A becsű etes megtaláló adja Is Széchenyi-ut 37. I. em, hol ju'alomban részeiül.! — Az olvasókör táncmulatsága. Az egri földmives olvasókör hétfőn délután egész az estébe nyúló tánc- mulatságot rendezett. Nagyon sokan vettek részt a mulatságon, amely pompásan sikerült. A legények pél­dásan viselkedtek. Ez volt Egerben az első ilyen táncmulatság, amelyen a rendőrségnek nem jutott szerep. — Tüzproba. Draiche Lázár Al­fréd drámája — mit a közösség az oly hamar uépszerővé vált regényből ismer — ma kerül mőiorra az Uráni­ában. A Tüzproba regény minden életigazságát és költői szépségét tárja elénk e film melynek női főszerepé­ben Matiyasovszky Ilona ragyogtaija az ő mély és sok érzést kifejező játékát mint Magnia grófné míg a többi főszerepében Bojda Juci Péchy Erzsi és Dr Torday Oltó művészié en tökéletes alakításai vannak megörö­kítve a vásznon. A fotográfiák Zit- kovszky mesternek elismert nagy te­hetségét dicsérik. — Az előadások fél 7 és fél 9 órakor kezdődnek. Francia fogoly Pária lövetéséről Berlin, április 2. A Wolf ügynökség jelenti: Egy francia tizedes, aki sza- sadsági dejét Párisban töltötte, átélte a város lővetésének első napjait és a frontra való visz- szatérése után német fogságba került, ezeket mondotta el Páris bombázásáról: — A messzehordó ágyú a francia főváros lakosságára mé­lyebb benyomást tett, mint a német offenziva. Március 23-án délben esett le az első gránát a keleti pályaudvar előtt. A második bomba a Place de la Republiquen lévő szobor mel­lett csapott le. A robbanás kö­zelében voltam és hallottam, hogy húsz ember halt meg. A második napon a bombák a Boulevard de bonne nonvelle- re estek le, ahol három-négy ház igen súlyosan megrongá­lódott. Nálunk nincs esemény. A vezérkarunk jelenti: Budapest, április. 2. Nincs jelenteni való. Parist kiürítik (Saját tudósítónk telefon jelentébe.) Genf, április 2. Páris részleges kiürítése meg­kezdődött. Az aggokat, betege­ket és gyermekeket szállítják a déli tartományokba. A városi tanács nagyobb hitelt szavazott meg az elszállításra. Clemaoca o állási megrendült (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Berlin, április 2. Clemenceau francia minisz­terelnök állása megrendült. Itt bukott embernek tartják Cle- menceaut a német offenziva buktatja meg. isgoi félelem a sémát ptrirasnaiiásiói. 'Saját tudósítónk telefonjelentése.) Hága, április 2. A Morning Post-ban Reping- ton ezredes azt Írja, hogy a németeknek Angliában való partraszállási terve sikerülhet, ha a német flotta segítségéve! hajtják végre szándékukat. Fával égetett apátfalvi darabos mész kapható Foltényi Manónál, Csiky-utca 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom