Egri Ujság - napilap 1917/2

1917-10-31 / 264. szám

1917. október 31 3 kezdik a munkát, s ma délelőtt 314 en 12 órakor mánkéba is ál' lottak s ezentúl remélhetőleg bé­késen fogják sodorni az illatos szivarokat. Egri badeagyMsiissége Katonai érdemfeeveszfe ered­ményes felderítésért. Eger, október 30. Az Egri Újság olvasói bizonyára még élénken emlékeznek a galíciai harctéren a téli hónapokban lefolyt ama kemény harcokra, melyekben a hősies önfeláldozásu védősere­günkből — különösen az ott har« coló 80 as, 65 ös és 66 os gy. e. fiai közül — oly sokan pecsételték meg hősi halálukkal hazájuk minden talpalatnyi röge iránt érzett rajongó szeretetäket. Ekkor történt az, hogy az egri 60 ások mellett küzdő 66-osoknak egyik fiatal hőse: Lipovniczky Gá bor hadnagy önként olyan feladatra vállalkozott, amelynek sikeres vég­rehajtásával meghozta számunkra a nehéz kemény harcokból a döntő diadalt. Lipavnieíky Gábor hadnagy neve nem ismeretlen az Egri Újság ol­vasói előtt, mert a háború alatt már töb Ízben beszámoltunk a fővárosi lapok nyomán, sőt azokat megelő­zőleg az ő kitüntetéseiről, kiválóbb harctéri ténykedéseiről s igy megír­tuk annak idején a2t is, hogy a fia­tal hadnagy, aki Lipovniczky István dr. királyi tanácsos egri pénzügy- igazgató fia, nemcsak a kardot, de a festő ecsetet is ügyesen forgatja s miként Eger neves festő-fia: Kö­vér László sem pihenteti az olykor- olykor csendesebb harctéren a festő- szerszámait, igy Lipovniczky had­nagy is sok értékes rajzban és fest­ményben örökítette meg, sokszor életveizélyes helyzetben, — a harc­tér egyes epizódjait. A kalászi harcokban önként vál­lalt felderítését is oly életveszélyes helyzetben végezte, ahol az oroszok tüzérség* észrevevén őt, a legpoke- tibb tfizzáport zuditotta rá, Ö azon­ban nyugodtan folytatta az ellensé­ges tüzérségi és gépfegyver álláso­kat feltüntető terepfelvételét, melyet a felsőbb vezetőség rendelkezésére bocsájtva, annak alapján is az ő utasításai mellett megkezdődő offen- ziváak 40 kilométeres szélességben göngyölítette fel az orosz frontot. A részére rögtön oklevélben ki­adott hadosztálydicséreten kívül hadiékitményes III. osztályú katonai érdemkeresztre is felterjesztették, melyet az eddigi három kitüntetésa után a napokban tfiztek a fiatal egri bős mellére. j — Jegyezzünk minél több üz­letrészt az Egerben alakuló fogyasz­tási szövetkezetnél. EGRI U j S A Ü Legénybiborn az adáesl állomáson A vereMők garázdálkodása a vo®aten. — Tizennyolc súlyos sebesült. Eger, október 30. Tizennyolc súlyos sebesült — úgy hsngzik ez a cím miHt valami hadi bulletin. A repülőtámadások eredményéről szóló jelentések szok­tak Így végződni, pedig alapjában nem történt más, mint duhaj legé­nyek vasárnap esti összetűzése. Er­ről a véres szenzációról, amely az adácsi állomáson játszódott le, tu­dósítónk a kővetkezőket jelenti: Az Adács községhez tartozó ke- nyérvárigazdaságban csadai cirokfejiő munkások dolgoztak, akik tegnap este szakmánymunkájukat befejez­vén, haza akartak utazni s a vonal­jukra várakoztak az állomáson. Tör­ténetesen, vagy szándékosan ott vol­tak az adácsi legények is, akik még eddig ki nem derített okból össze­tűztek az idegen munkásokkal. Az összetűzésből hatalmas verekedés, egész kis háború fejlődött ki, amely­nek 18 sebesültje van s köztük 10 igen súlyos. A verekedés heve épen a tetőpont­ját érte el, mikor berobo- gott az állomásra ’az esti 6 órai vonat. A csadai munkások erre abba hagyták a verekedést s felszálltak a vonatra, de a verekedés lázátél még a vonalon is törtek, zúztak s utasok közül is többet bántalmaztak. A csendőrség az ügyben erélye­sen folytatja a nyomozást. A főrendiház ülése. Budapest, okt.. SO. A főrendiház mai ülésének vitá­jában fels ólait Berzeviczy Albert, aki a területi integritásunk ellen intézett sérelmeket tette szóvá, Pálffy Daun József kijelentette, hogy bizalmatlan a kormány iránt. Fel­hozza a rotációs papír körül leját­szódó komédiát. Szól a Mezőssy afférról. Védelmébe veszi Tiszát, akit reklám ezredes jelszóval illetett Vázsonyi. Ilyen Abbázia kávéházbeli köpködésekkel nem szabad illetni egy 67 éves embert, aki hazafias kötelességét teljesíti a fronton. Nem tudja, hogy ófelsége a bársony­székbe illőnek fogja-e találni ezt a tónust. Béró Jakéi József felszólalása után Wekerle beszél, válaszol a felszólalásokra. A rotáeiós papirra kijelenti, hogy tény, mikép 29 vág- gén papír indult el Magyarországba, de eltévedt s most ő maga is kutat utána. Ha meg lesz a papír, ez1 biztoaitani fogja az újságok szűk- j 6égletét, de ha nem érkeznék meg, i úgy esetlsg nem jelenhetnek meg ] az újságok. Mezőssy Pálffy gróf j felszólalására ^reflektál. Azután a j főrendiház az indemaitást s n töbki j javaslatokat elfogadja. Óriási felfordulás Olaszországban (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Zürich, okt. 30. Rómában elképzelhetetlen hatása volt a felsőolaszországi' vereségnek. A kamarában 162 képviselő hallatlan botrányt rögtönzött. Egész Lombárdia felfordulásban lesz, ha még Vicenza is elesik. Az olasz muníció és fegyvergyárak szén­hiány miatt 4 nap óta szüne­telnek. A munkanélküliek ve­szélyeztetik a közbiztonságot. HÍREK. Eger, okt. 30. HSsök sírja. Fehér kereszt... sötét halom, A harcosnak szép jutalom. Tavasz hullat zöldet rája, Virágos is szelid tája. És a hősnek fényes lelke Napsugáron ring falette. Kúszó repkény gyönge karja A bus röget összetartja.] Felé ári.yas lomb iníeget, Mutatja a derűs eget: Jő ottan a hő* vitéznek ,.. Imádsággal, dallal élnek. S hagy jókedvet, darüt hinUen, Csékot ád az Atya isten. Ha megőszül a nyár haja, Palástul a sirdomb kapja. Aranyköntös .. . sárga avar, Hervadt levél hantot takar. öizi eső hull a hantra, Szemünk buzgó köny-patakji. Jakab József. — Hősi halál. Mély részvéttel értesültünk, hogy Fügedi János épí­tész vállalkozó harctéren szerzett betegségében az Irgalmasok kórhá­zában elhunyt. A hősi halált halt Fügedi János tevékenyen működött közre Eger város és 'a vármegye társadalmi életében. Elhunyta alkal­mával a veszteség igaz érzésével \ helyezzük ravatalára gyászunk ke- \ gyelet virágait s őszinte könnyet ej­tünk a koporsóra, mert mint polgár, 1 jó hazafi s mint katona igazi hős j volt. Temetésén az egyesületek tes- \ [flletileg megjelentek. — Levél oroszfogságból. Nap- ) nap után keresik fel Szerkesztőié- l gfinket a fogoly egri katonák leva- jj lei, tudósításai, melyek mind azt 1 [gazolják, hogy bizalom ét szeretet ] [űzi őket az „Egri Újsághoz.“ Ezt \ az újságot olvasták serdülő koruk- j ban, ez az újság vitte a harctérre ; kedves szülővárosuk társadalmi éle- t tőnek nyüzsgő képét, megannyi ; kedves üzenetet az itthoimaradtak ■ I , visszaváró szivéből. Ma is kaptunk - az orosz fogságból levelet. Balázs ; Ferenc irta minden betűjét „akkurá- j tosan.* Tizennégy hónap óta ma j adott életjelt magáról. Őszinte az ; örömünk, hogy Makiári.u. 128 szám alatt laké hozzátartozóinak az „Egri Újság“ írhatja meg: Balázs Ferenc jőerőben és egészségben várja a szabadulás óráját. — Virágot a hősök sírjára. Katoaafemetők sirdombjain pihen meg a tekintetünk. Az egvszerü fa- kereszt, mely szótlanul sorakozik a katonás rendbe, intő jelként állítja meg a szem ide-oda röpködő suga ­rát. Virágot hintsetek a hősök sír­jára. Azok, kik maguk is virágok voltak, nyíltak, pompáztak, illatoztak j az Élet rögös utain és virulásuk a l hervadás vértengsrábe falt, megér- | demlik, hogy egy pár szál virággal díszítsük a sivár hantot, mely ham* | vaik fölé borul. Mert a hazáért vér- ; tanuhaláít halt hős minden ember \ halottá, a gyász az egész nemzet ; gyásza, az 'érle hulló könycsepp > milliók leikéből kifrecscsent, nsmes fájdalomban megtisztult köny. A j hősök óvó halma az a küszöb, > melyen keresztül a napfényes békés jövő derült viiáSába lépünk. — Az i adományokat az állomásparancsnok- , ság (Telekessy-u) hivatalos helyi- i ségeibe kel! küldeni, —- Az Angolkisasszonyok érseki í r. k. Ieányközépiskoláj a és tanítónő- 1 képzőintézete nov. 2-án d. e. 10 i órakor, hősi Síitáit halt vitézeinkről ! való kegyelete* megemlékezésül í gyászüanepélyt tart. A gyászünne- \ pély műsora: 1. Himnusz, énekli a tnőkép. énekkara; 2. Alkalmi be­széd, tartja dr. Péesi Jenő jogaka­démiai tanár; 3. Gyászénak (Moso ; ayi: Szentelt Hantok), énekli a tnőkép. énekkara; 4. Höäök temetése (Krü • zseiyi Erzsébet), szavalja Med- nyánszky Márta; 5: Szózat, énekli a tnőkép énekkara. Vendégeket szí­vesen lát az intézet elöljárósága. — Májbstegségek, epepangás, epekő, sárgaság és lépbaj keze­lésénél a természetes Ferenc József keserüviz becses segédeszköz, mivel rövid idő alatt fájdalom nélkül ren­des, lágy székelést hoz létre. A ham­burgi Allgemeine Krankenhaus je en- tésébil kitűnik, hogy a Ferenc József vizet szám«3 esetben használták s mindig jó eredményeket értekei vele. — Hátizsákok konfekcioaá- I lása. A miskolezi kereskedelmi és | iparkamara felhívja a figyelmet arra, I hogy a m. kir. Honvéd központi : ruhatár 248009 méter kincstári : impregnált hátiz3ákjzövetnek háti- I zsákokká való konfekcionálására | pályázatot hirdet. Pályázni lehet az ! egész mennyiségiek, vagy csak eg y : részének konfekcionálására. Az aján - í latban a darabonkénti konfekcioná - lási összköltség tüntetendő fel. A részletes pályázati feltételek a bu­dapesti m. kir. központi ruhatárnál szerezhető be, ho/á az ajánlatok 1917. okt. hó 5 :g nyújtandók be. (Budapest, X. Elnök-utca 1.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom