Egri Ujság - napilap 1917/1
1917-01-09 / 9. szám
1917. január 9. EGRI U J S A C melyben a vádirat már be vaa adva, vagy a vizsgálatot a vizsgálóbíró befejezetnek nyilvánította, a magán- vádló, a terhelt, a sértett és képviselőik érdekeltségük és személyazonosságuk igazolása mellett az iratokat az első bekezdésben megjelölt időkén bármikor megtekinthetik és ügyeikről értesítést nyerhetlek. Az előző három bekezdésben jelzett időn kivfli [csak tudakozó lappal jeleitkező ksphat értesítést és irat megtekintésére vagy lemásolására engedélyt. Telefon köznapon d. e. 8 órától 9 óráig lehet értesítést nyerni. á királyi járásbíróság ügyrendjét pedig Dobráayi Lajos kir. ítélőtáblái bíró a következőképen állapította meg: II Az ügyek f eloszt Asa a bírák között: a) A központi intézkedések Dob- rányi Lajos királyi Ítélőtáblái bíró ügykörébe tartoznak. b) A polgári perek ez alperes, illetve I. rendű afperes nevének kezdőbetűje szerint, A—K-ig Bitskey Andor kir. járásbiró, L—Zig Greikoviis Ernő kir. elbíró ügykörébe tartoznak. c) A végrehajtási ügyek Sziktzay Gyula járásbiré ügykörébe tartoznak. d) A hagyatéki ügyek kiosztás szerint Dobrányi Lsjos it. t. bíró és Szikszay Gyula kir. járásbiró ügy- köréke tartoznak. e) A bűnügyek Hollós Nándor járásbiró ügykörébe tartoznak, ugyan 5 gyakorolja a közvetlen felügyeletet a telekkönyvi iroda felett. 2. Szóbeli kereset, feljelentés stb. jegyzőkönyvbe foglalása: A szóbeli keresetet, büntető feljelentést, úgy a szóval előterjesztett más kérelmet vagy nyilatkozatot Hollós Nándor kir. járásbiró minden hétfőn és pénteken 9—12 óráig, a szóval bejelentett jogorvoslatot pedig vasár- és ünnepnap kivételével, bármely napon |d. e. 11—12 óráig az a bíró foglalja jegyzőkönyvbe, aki a megtámadott határozatot hozta. 3. Törvénynap. Rendes törvéuynapot, araikor a felek a kir. járásbíróság előtt ügyük tárgyalása végett idézés nélkül is megjelenhetnetnek, minden hétfőn s pénteki napon d. e. 10—12 óráig azon bírák tartanak, kik a fentebbi I. b. pont szerint az illető ügy elbírálására hivatvák. 4. írásba foglalt ítéletek kifüggesztése : A teljesen írásba foglalt polgári ítéletek jegyzékét minden hét szerda és szombati napján függesztik ki. 5. Értesltésadás idejű a bu ósági irodákban: A filajstrom és mutató adatairól köznapon d. e 9 tői déli 1- ig, vasár- és ünnepnap d. le. 9—11-ig lehet értesítést nyerni. 6. Értesítés ideje a telekkönyvi irodában: A tkví iktató az iktatókönyv s Mutatókönyv adatairól köznap d. e. 9—1-ig, vasár- és ünnepnap d. e. 9—11-ig ad értesítést. Egyébként a tkvi ireda s a telek- kösyvtár a felek részére Minden nap (vasár- és ünnepnap is) d. e. 9—11 óráig, hétfőn és pénteken pedig d. e. ö—12 ig áll nyitva. Megalakították a közigazgatási bizotság albizottságait. Rosszak az utak a vármegyében. — Köaagészségigyi állapoton a hatvani járásbaa. — A közigazgatási bizottság ülése. Eger, január 8. Hevesvármegye közigazgatási bizottsága ma délelőtt 10 órakor Keg- levich Gyula gróf főispán elnöklete alatt tartolta meg január havi rendes Mését. Az ülésen beszámoltak a vármegye múlt havi közigazgatásáról. Az alispán rámutatott arra a fáradhatatlan buzgaloMra, amellyel a községi jegyzék — bár létszámuk megapadt — leggyakrabban egyedül a községi közigazgatásra háruló nagy és sokrétű feladatot a közigazgatás menetének legcsekélyebb fenakadása nélkül teljesitik. Hangsúlyozta azt is, hogy a járások tisztikara s a rendezett tanácsú városok elfljárósága, úgy maga a vármegyei központi tiszti* ar it fokozott ügybuzgalommal végzi kötelességét. Az alispáni jelentés alapján a közigazgatási bizottság elismerését fejezte ki úgy a községi jegyzőknek, mint a többi emlitett közigazgatási tisztviselőknek is. A vármegyei főorvos jelentésében ismét hangsúlyozta azt n rendkívül mostoha állapotot, amelyben a hatvani járás s első sorban Csány község az orvoshiány következtében van. Egyelőre ideiglenesen úgy segítettek a dolgon, hogy a hatvani katonai kórház egyik orvosát kérték fel a helyettesítésre, mig sikerül a hatvani járás egyik katoúai szolgálatra behívott orvosának felmentése amire nézve a főispán a belügyminisztériumban biztató ígéretet kapott. Sok ezé esett a közigazgatási bizottságban az utakról is. A vármegye tttai, sajnos, csaknem kivétel nélkül igen rossz karban vannak a nem egy útszakasz majdnem teljesen járhatatlan s ami a legnagyobb baj a dolgon segíteni aiig lehet. A köz- igazgatási bizottsági üléseken hónapról hénapra csak azt ismétlik, hogy nincs kavies, ami van is, ahhoz sincs fuvar, sem napszámos, s igy egyik másik Útvonalunkat az a veszedelem fenyegeti, hogy a háború után valésággal alapjából keli újjáépíteni. Keglevich Gyula gróf főispán ismételten felhívta a figyelmet arra, hegy az utak azért oly rosszak, mert a viz megáll rajtuk s valósággal elmerülnek. Ennek a bajnak pedig az a legjobb orvossága, ha az utkapa rók vízlevezető árkokat készítenek az úttesten. Ez szemmel láthatóan megjavítja az utakat, azonban az utka- parók sehol sem készítenek ilyen levezető árkokat, holott ez nem is ■agy fáradtságukba kerülne. A közigazgatási bizottság utasította az Allamépitészeti hivatal főnökét, hogy a jövőben a legerélyesebben utasítsa az ntkaparékat a vízlevezető árkok készítésére s esetleg a hiányzó munkaerőről napszámosok félfogadása utján is intézkedjék. Ezen az ülésen alakították meg a közigazgatási bizottság különböző albizottságait. Az árvaügyi bizottságnak tagjai lettek: Borhy György, Dutkay Pál, Okolicsányi Lajos és Ridarcsik Imre; póttagok Papp Szisz Lajos és dr. Széky Péter. A gazdasági albizottság tagjaivá Borhy Györgyöt, Dutkay Pált, Papp Szász Lajost és dr. Széky Pétert választották meg. A pétadó felszólamlási küldöttség tagjai lettek; GraefI Jenő, Dutkay Pál, Szentiványi Farkas, Papp Szász Lajos. A börtön vizsgáló küldöttség tagjai Egerben: Dutkay Pál, Ridarcsik Imre, Alpáry Lajos, Isaák Gyula, Mednyánszky Sándor, Tnr- csányi Gyula. Gyöngyösön : Borhy György. Hatvanban: Szentiványi Farkas. Hevesen: Papp Szász Lajos. Pétéi vásárán: Okolicsányi Lajos, Tiszafüreden: dr. Széky Pét r. A kórkázvizsgáló bizottság az alispán elnöklete alatt a következő tagokkal alakult meg. Egerben: Ridarcsik Imre. Gyöngyösön: Szeat- iványi Farkas. Pásztón: Borhy György. Az adóügyi bizottság tagjaivá: Borhy Györgyöt, Oraefl Jenőt, Ridarcsik Imrét és Papp Szász Lajost választották meg. Póttagjaivá: Okolicsányi Lajost és Török Kálmánt, a tanítói vegyes nyugdíj-bizottságnak pedig Török Kálmán és Ridarcsik Imre lettek tagjaivá. A fegyelmi választmány tagjait titkos szavazással választották. A választás Ridarcsik Imrére, Okolicsányi Lajosra, Alpáry Lajosra és dr. Lipovniczky Istvánra esett, a választmány póttagjai Dutkay Pál Légmán Imre lettek. A miniszterelnök Becsben.; (Sajói tudósítónk talefonjetentóse.) Bécs, január 8. Tisza István g óf miniszter- dnök ma délelőtt 10 órakor a külügyminisztériumba ment, a hol hosszasan tanácskozott Müller osztályfőnökkel. Innen 11 órakor gyalog ment át a Burgba kihallgatásra. Czernin gróf külügyminiszter még Drezdában Jván, ahonnét délelőtt telefonon beszélt a külügyminisztériummal. A külügyminisztert holnapra várják haza. HÍREK. ígér, január 9. — Adomány, Özv. dr. Aigner Károlyné (Füzesabony) a katonák árvái és özvegyei javára 8 koronát juttatott lapunkhoz. Az összeget rendeltetési helyére juttatjuk. — Elveszett egy D. M. 91S. 1V/8. jelzésű karikagyűrű. Becsületes Megtaláló juttassa e lap kiadójába, hol illő jutalomban részesül. — Felhívás. Az Agrár Takarék- pénztár r.-t., mint Hadi Termény r.-t. bizományosa felkéri mindazokat, kik rekvirált terményeiket a Szvo- rényi n. 1. szám alatti magtárba beszállították. azok ellenértékét azonban nem vették fel, a pénz felvétele végett legkésőbb f. hó 10 ig a hivatalos érák alatt (d. e. 9 tői 12 ig) feltétlenül jelentkezzenek, mert a termények elszámolását fenti időpontig aeg kell ejteni s igy a f. 10-én tnl folyósítás végett benyújtott átvételi elismervények figyelembe nem vehetjük. — Villamos zseblámpák 10 óráig égő elemmel legolcsóbban beszerezhetők Lusztig főutcái optikus üzletében, * A perdülő ctelekményfi moz- géfényképek rendszerint a lüktető élet forgatágából merítik tartalmukat s igy a képzeletbeli misztikus tárgyú filmek ritkaságszámba mennek. Ebbe a nem mindennapi csoportba tartozik a mozgószinházunkban ma bemutatásra kerülő Ártatlan vére című 3 felvonássá német legenda melynek főszerepét Hermann Valentin a kitűnő művész alakítja. A vig műfaj képviseletében előadásra kerül a Cipőkirály cimü három felvo- násos bohózat, melyben Lubitsck Ernő alakítja a főszerepet. Kiegészíti még a műsort a lavinacsu- szamlást szemléltető irmeretterjesztő tájkép. YES-SZ4PPAN Ára 3 korona. LceMkéletesebb is legkellemesebb illatú pipere' nppan, mely ml oben kéztartásban nélkfilBzbetet • m. — VÉS PUder i, S, S k arona dobozod kát, — YES KRÉM 3 korona tégelyenként. Mindenütt kaphatói Magyarországi főraktár: Budapest, Károly-körnt, 5 mám. [ríSVÍ BÉ Diana Mnwffct 3