Egri Ujság - napilap 1916/2
1916-05-23 / 142. szám
1916 május 23. 3 hatóságoknak, arról szó sem lehet, hogy azok Egerbe érkezzenek 8 órán túl, ami annyit jelent, hogy a fővárosban 5—6 óra után feladott táviratot már itt aznap nem igen lehet megkapni, mert az előbb rámutattunk, mily gyors a budapesti központ a táviratok továbbításában. Ilyen helyzetbe Egert, egy har mincezer lakosú várost, amelyben jelenleg két teljes ezred katonaság is állomásozik, nem lehet hozni ma, amikor a rendkívüli állapét tényleg igen gyakran sürgős intézkedéseket tesz szükségessé s a mikor a közönség is joggal várja, hogy érthető izgatottságát ne feszítsék még azzal is kinpadra, hogy a harctér és külpolitikái helyzet fontos eseményeinek híreit elkésve kapja. Úgy a polgári, mint a katonai hatóságoknak egyaránt érdeke, hogy a mai rendszeren váltóztassanak s a távirda és távbeszélő szolgálatot meghosszabbítsák. Tehát a katonai és polgári hatóságoknak a közönség érdekében is összefogva kellene mozgalmat indítani, hogy az egri postahivatalban legalább is este 11 óráig tartson ez a két fontos postai szolgálat. „Hiszen ha tudtam volna11 Nagy Jání>s a rendőrség előtt. (Az Egri Újság munkatársától.) Budapest, 1916. május . . Elővezetik Nagy Jánost, a cinko- tai bádogos legjobb barátját. Nyugodtan lépked a szobában, sántít a ballábára, elfagyott mind az öt lábujja a télen s első izüket levágták. Leültetik, Arcán nincs az izgatottságnak legkisebb nyoma sem. Mindenről higgadtan beszél, s a dátumokra bámulatos pontossággal emlékszik vissza. Mikor azonban Kiss Béláról, az áldozatokról esik szó, csak az orrát babrálja, s minden kérdésre annyi a felelete: — Hiszen ha tudtam volna ... Felolvasom előtte a vallomásokat, amelyek amellett szólnak, hogy ő is részt vett a borzalmas tettekben, vagy legalább is tudomása van róluk. Karba tett kézzel hallgatja, minden szóra élesen figyel, s mikor a nevét hallja olvasni, megcsóválja a fejét: — Ejnye, ejnye,. .. még engem is bele akarnak keverni. Semmiről sem akar tudni, ami őt terheli; semmiről, ami a borzalmak éjszakájára világot vetne s már mikor az orrához nyúl, szinte előre sejteni a választ: — Hiszen ha tudtam volna ... Nagy János a maga nemében valóságos specifikum. A mellék körülményekre a legaprólékosabban válaszolni tud, azokra is, amelyek évtizedekre visszamenőleg történtek EGRI vele: veszprémi fiatalságára, cinkotai rendőr korára, majd éjjeli őrségére a legpontosabban emlékszik, nemcsak az évet, hónapot és napot tudja, amelyiken egyik szolgálatából a másikba ki vagy belépett, hanem még arra is emlékszik, hogy hétfő, kedd, vagy milyen nap volt akkor. És ha valami epizódról esik szó, még el is mosolyodik, de aztán megint olyan nyugalommal beszél, I mintha nem is érezné a vád súlyát ; amely reá nehezedik. j És vájjon ténylag érzi-e? Háromszor volt előttem Nagy Jáuos, mindig az a változatlan kifejezés az , arcán, amellyel először láttam, mikor autón hozták ki a cinkotai községházára. Ott letört egy orgonaégat, , morzsolgatta a kezében, azt hitte az ember, hogy mindenről őszintén beszélni fog. Beszélt is mindenről, csak azokról a borzalmas napokról [ nem tudott semmit, amelyeken egy- j egy asszony került a bádogkoporsó— ba. Életének ez a legsötétebb része mintha kitörülődött volna az emlékéből, mintha az események forgataga elsodort volna mindent, ami csodálatos és borzalmas évtizedekig történt a| bádogos házában: ; észrevétíenül, gyanútlanul. Vájjon jutott e akkor eszükbe csak egyszer j is, hogy hátha megtudják, hátha rájönnek, hátha halálos karmaikból kimenekszik egy áldozatnak kiszemelt nő s akkor mindenre világosság derül? Vagy mindenre úgy el j voltak készülve, hogy meg sem álmodták, hogy egykor számon kérik | tőlük a szerencsétlen teremtéseket ? De igen, hisz Nagy Jásos el is mondta, hogy lázálmai voltak. Ki | tudja, milyen megrázkódtatások dübörögtek benne, de nagyobb ereje . volt a konok tagadáshoz, mint a magábaszáll^ őszinteséghez. Csodálatos a megtörhe'etlensége; a sötét cella magánya, ijesztő csöndje, az örökös magánosság, a cella előtt járkáló őr kimért léptei- I nek egyhangú koppanása .,. lehetetlen, hogy ezen a lelket önmagába kényszerítő helyen fel ne rémlettek volna előtte azok a pillanatok, amikor a cinkotai házba édesgetett nő letérdelt előttük, oda adta mindenét, csak az életét kérte, hogy azt hagyják ! meg; felidézhette azokat a pillana- ■ tokát, amikor szinte niesterségsze- ; rüen hurkoltak kötelet a hálóba ke- i rült nő nyakára; felidézhette azokat j a pillanatokat, amikor ott vergődött előttük az áldozat, az utólsó pillanatokat, amikor még egy szorítás és i megfojtották benne az életet. | De talán tényleg nem is élte át ! ezeket a szörnyűségeket. Az asszony- j irtó, a hideg szivü, a biztos kezű 1 s még biztosabban fegyelmezett í lelkű Kiss önmagában is elég erőt •I érzett rettentő hóhérmunkájához* i Nem kellett neki segítség és , Nagy János, aki maga a rendületlenül egykedvűség, csakugyan nem tudott a mozgó sírba zárt asszonyok vérkorbácsoló közelségéről, mikor a clnkotai hullapajtát őrizgette. Legalább mikor számon kérik tőle a bádoghordók történetét, nyugodtan csak annyit tud mondani: — Hiszen, ha tudtam 'volna . .. Sz. A. , I r**ek ,-vi-•íví.i : A német birodalmi kancellár Banánhoz (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Berlin, május 22. Bethman Hollwég birodalmi kancellár Burián külügyminiszterhez meleghangú táviratot in- \ tézett, amelyben szerencse ki- vánatait fejezi ki az osztrákmagyar hadsereg déltiroli fegyvertényei fölött. Burián táviratban köszönte meg a szerencse kivánatokat. HÍREK Eger, május 21. Emléket a hősöknek! A tavaszi napsugár szivárvány | színeivel pompázik a mezők végte- { lenjén. És felébrednek az alvó me- \ zök. A virágos, illatos, száz öröm- | töl gyuló természetben pedig felhar j san az örök Élet, a béke szózata, í Szent misztériumok, földöntúli bol- j dogság akarása, csudás fantomok ! viziós körtánca az Élet, a maga 5 fenséges, mindent letipró hatalmával, í És az Élet zendülése a szent tavasz- \ bán megfiatalítja a lelkek örök má- [ morát, tüzrózsák gyulnak szerte a j mezőkön : ünnepét üti a hatalmas j Élet. ............És e’jőnnek a szomorú, } fájó éjszakák, borongós félelmek | vésztjósló csendjében halk sikolyok i szállnak az aetheren. És a csontos j képű Halál mindent elsöprő kaszája borzalmas zizegéssel aratja dús kalászait. Ember-vér csordul kaszája alatt. Százezrek s milliók vére hullik. És a borzalmas Halál tovább-tovább arat és halnak és pusztulnak, kínban, fájdalomban : a nagyok, a nemesek, a hősök : az emberek............Győz ött a halál a hatalmas *Élet felett, győzött a nemlét az örök Lét felett és tovább folyik a harc, tovább az ember-vér és látjuk mint pusztulnak sorra ezreink. ÉS mind a vér, a szent Életek szünése, milliók fájdalma, könnye, gyásza, gyermekek jajja, anyák gyötrelmei, szegények pusztulása, kultúrák összeomlása és mindmind a fájó nagy csapások egyetlen kútfeje : a Háború. Harcok dúlnak szerte a világon, borzalmas gigászi hatalmas összecsapások, a modern kor Héroszai küzdenek. És e szent, nagy küzdelemben, a nagy világégés közepette, mtnt egv gyönyörű oázis a végtelen Í sivatagban, díszük büszkén, fenségesen, hatalmasan a nemzet, — kiemelkedik az órák között egy nép: jj a magyar. Évezredes küzdelmeink, f eltitkolt fájdalmaink, elfojtott vágyunk, szent akarásaink tombolva törnek elő, lelkünk szabaddá lett, ismét előállottunk díszes palástban, ünnepi mezben: egy világ szeme fordult mifelénk, hogy ismét lássák, ismé) gyönyörködjenek egy hatalmas lelkű nemzet “elszánt kőzdelmében, És sorompóba állt a nemzet, apa fiával együtt szállt a harcba, elszántan, bátran félelmet nem ismrve, vad lendülettel rohantak küzdelemben és győztek és dicsőséget arattak, — a lelkünk sirt a boldogságtól, látva a lázt, a nagy energiát ismét kitörni, amelyet egy évezredes múlt borzalmas küzdelmeiben már-már holtnak hittünk. ............De az örömünkben lass ankint fájó sóhajok, nehéz könnyek, elfojtott zokogások törtek elő, majd a fájdalom ült lelkünkre, látván, mint esnek el legjobbjaink a szörnyő nagy tusában — elesnek testvéreink, atyáink, szeretteink és vérük megöntözi az alma matert. Vér és megint csak vér, pusztulás, Halál, szabad mezőkön dúló háború, de a mieink nem roppannak meg a gigászi harcban, mennek előre elszántan, fanatikus bátorsággal a tüzbe; ahol a Halál fogad. ... És ismét csönd lesz a mezőkön, elül a harci zaj, a |hősök lelke elszáll a végtelenbe, hol a fájdalom és gyász honol. Szivünkben pedig ott marad az elesett hősök fájó emléke, szivünkbe zárjuk, lelkűnkkel átöleljük örök emléküket. Az emlékek nemcsak szivünkben élnek, maradandóvá kell tenni az emlékeket, hogy mint örök memen- tók hirdessék évszázadokon át márványba vésve a hősök nevét és dicső tetteit. A kezdeményező lépés már megtörtént; egy a haza védelmében elesett hősök emlékét megörökítő vállalat a hősök emlékét márványban megörökíti és elhelyezi középületeken szerte az országban. A márványtáblák egy-egy hős dicsőségének maradandó emlékei. Örök mécses disziti a táblákat ... és kigyulnak a tüzek, az emlékezés lángjai bíborra festve az eget és fennen hirdetik örökkön-örökké: a dicsőség, a bá- orság, a győzelem fiainak emlékét. — A táncosnő. Jacoby György ismert iró, gyönyörű drámáját mutatja be ma este az Uránia. Újszerű a darab miliője. A balletiskola és az operaház fénye, varázsa, romantikája árad ki a három felvonásból, hogy azután a darab folyamát beözönlő tündéri fényességben az élet zordan árnyai is átsuhanjanak. Az udvari operaház, a ballerina — akinek kegyeiért egész ország sóvárog — nagyúri szalon és a tragikus szerelmek, ezek a motívumok azok, amelyekből e szép, szomorú történet meghatóan egybeforradt. E nagyszabású filmnek bizonyára nagy sikere lesz. A kisérő műsorból kiemeljük a „Jancsi és a kutya" c. humoros képet, amelyben az előnyösen ismert amerikai csodagyerek játsza a főszerepet.
