Egri Ujság - napilap 1916/2
1916-05-05 / 124. szám
2 E Q R I ÚJSÁG 1916. május 5. Külön interurbán vonalat Eger és Budapest között. Kérelem a Posta és Távirda Igazgatósághoz. Eger, május 4. Az egész város, de főleg a kereskedő és iparos osztály élénken érzi annak a gulyát, hogy Egernek Budapesthez nincs külön interurbáH vonala s igy a fővárossal igazán csak a legnagyobb nehézségek, rendesen óriási várakozás árán lehet összeköttetést kapni. Kánitz Dezső az Agrár Takarék pénztár vezérigazgatója mozgalmat indított most, amelynek célja kieszközölni, hogy Eger a fővárossal folytatandó beszélgetései lebonyolítására külön interurbán vonalat kapjon. E célbél kérvényt szerkesztett a Posta és Távirda Igazgatósághoz, amelyet a város köz- és magánéletének úgyszólván minden jelentősebb faktora aláirt. A kérelem szövege a következő: Tekintetes M. kir. Posta és távirda Igazgatóságnak Budapest. Az interurbán forgalom megnyi tása óta ismét érezzük azt a nyomasztó hatást, mely már a háború kitörése előtt is az interurbán beszélgetések lebnnyolitásánál észlelhető volt. Tekintettel arra, hogy közgazdasági, ipari és kereskedelmi ügyeink gyors lebonyolítása közügyét képez és éppen a telefon adja meg a módot annak gyors elintézésére, bátrak vagyunk a tekintetes Igazgatóság szives figyelmébe ajánlani a Budapest—Eger közötti interurbán vonalat, mely túlterheltsége miatt nem felel meg a kivánalmaknak, vagy legalábbis nem oly mértékben, mint ahogyan a közérdek magával hozná. A beszélgetések lebonyolítása nehézségekbe ütközik. A központ folytonos „Kél foglalja a vonalat" „Hatvan foglalja a vonalat" szavakkal inti le az előfizetőket, úgy, hogy egy három percig tartó beszélgetésre 20—25 percig kell várakozni. A nehézségek okát a vonal tul- terheltzégében találva, bátrak vagyunk a tekintetes Igazgatóság nagybecsű figyelmébe ajánlani annak az eshetőség, hogy ezen akadályok mi módon lennének megszüntethetők vagy csökkenthetők Eggerre nézve, mely állomást tudomásunk szerint Kál és Hatvan előzik meg a vonalon. Ezen állomás forgalma a hozzájuk csatolt községek számót tekintve, jelentékeny nagy, úgy hogy Kál éa Hetvan állomások, eddig vég beszélgetéseiket le nem bonyolították, Egert nem engedik a vonalra és igy Eger, a vármegye székhelye órák hóssiig elvárhat, amig rá kerül a sor. Ezzel szemben sokkal előnyösebb a helyzet Gyöagyösön, mert vonalára csak Hatvan van kapcsolva, azonkívül Hatvannak több pesti vonala van, melyen beszélgetéseit lebonyolíthatja, Gyöngyös abban a kellemes helyzetben van, hogy előfizetőinek jobban és pontosabban tud eleget tenni, mint Eger, mert ennek útját elállják a közbeeső állomások. Az illetékes elöljáró hatóságok figyelmét ezen, reánk nézve hátrányos körülmény megszüntetése kikerülte. Ez alapon bátrak vagyunk a tak. Igazgatóság szives figyelmét felhívni egy külön Eger—Budapest interurbán v#*al létesítésére, mely által a jelenlegi akadályok megszüntethetők lennének. Tisztelettel kérjük, hogy ezen ügyet vizsgálat tárgyává tenni mél- tóztassanak. Ez a mezgalom már nem egészen uj. Nem sokkal ezelőtt éppen az Egri Újság vetette fel ezt a tervet s a tárgyalások meg is indultak ebben az irányban. A váratlanul kitört világháború azonban akkor a tárgyalásokat megakasztotta. Kívánatos volna, hogy ez az igazán fidvös célú mozgalom most valóban eredményes is legyen. Kompromisszlnmol ajánlanak szerb csapatok szállítására. (Saját tudósitónk telefonjelentése.) Rotterdam, május 4. Az antant hatalmak kompro- missziumot ajánlanak Görögországnak a szerb csapatok átszállítására. Már nem kívánják a szerb csapatokat vasúton szállítani, csak azt engedje meg Görögország, hogy a szerb csapatok gyalog átvonuljanak. & semleges állanak kongresszusa (Saját tudósítónk telefoajelentése.) Genf, május 4. A semleges 'államoknak Bsmfeen júniusban tartandó kongresszusára eddig Dánia, Svédország, Norvégia és Hollandia jelentették ba részvételüket. Spanyolország, Görögország és Románia válaszát várják. A semleges államok biznak benne, hogy akkora mire a kongresszus összeül, lényeges változás áll be az eseményekbe. A kongresszus elnöke Motta a svájci szövetség elnöke lesz. Tisza a hadiárvákért (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Budapest, május 4. Tisza István gróf lelkes felhívást bocsátott ki a magyar társadalomhoz, amelyben arra buzdít, hogy létesítsenek olyan intézményeket, ahol a hadi árvák elhelyezhetők volnának. Eddig Ullmann Adolf létesített ilyen intézményt s magára vállalta 20 hadiárva eltartását. Ezen kívül több ipar- vállalat is akcióba lépett s eddig 300 hadiárva sorsa van biztosítva, a hadiárvákat mező gazdasági és ipari foglalkozásokra fogják nevelni. Ntkolajevicset visszahívják. (Sajál tudósítónk telefonjelentése.) Bukarest, május 4. A Minerva közfi, hogy a cár legközelebb visszahívja Nikola- jevics Miklós nagyherceget az európai harctérre és ott vezető szerephez juttatja} Tarnopohtál egy járőrünk 100 oroszt elfogott Az olasz harctér több szakaszán heves karcok folytak. Egy olasz léghajót felgynjtotlnak. Repülőink bombáztak egy olasz tábori. (Közli a miniszterelnökség sujtóoftafcálya.) Budapest, május 4 (Hivatalos jelentés.) . O^osz hadszíntér a Tarnopoltől északnyugatra felderítő csapataink egy orosz tisztet és száz fő legénységet fogtak el. Helyenkint tüzérségi harc folyik. Olasz hadszíntér; Az ellenség tüzérsége tegnap a tolmeini hidfő, Flitsch vidéke és a karintiai arcvonal több sza- j kasza ellen fokozott tevékenységet fejtett ki. A tiroli határvidéken csak mérsékelt tüzérségi harc folyt. Az Adamelló gerincszakasz szakadékaiban a j Stabbel és a Corna di Caventa közt a harcok to- vább folynak. Ma éjjel egy ellenséges léghajó a Windpach torkolata közeiébe levő állásaink felett repült el, j itt bombákat dobott le és aztán útját előbb északi irányban, majd pedig az Adria völgy felett Laibach és Salloeh felé folytatta, visszatértében tüzérsé- ' günk tüzelése Dornbergnél elzárta útját, egyidejűleg repülőink megtámadták, tüzeléssel felgyújtották. A léghajó, mint roncs, a görzi gyakorlótér közelében lezuhant és négy beaneülő meghalt. Több repülőgépünk tegnap Vellessennél levő | olasz tábort támadta meg és összes gépeink, miután számos bombát dobtak le és heves légi harcot állottak ki, sértetlenül tértek vissza. Délkeleti hadszíntér i Csend uralkodik. Hcifer, altábornagy. A lengyel alkotmány emlékünnepe Varsóban (Saját tudósítónk telefonjelentése.) A lengyel alkotmány kihirdetésének 125 éves évfor- ! dulóját nagy lelkesedéssel • ölték meg a lengyelek Var- | sóban. Több százezer ember volt az utcákon. A házak fel voltak lobogózva és virágozva, 1815-óta nem ünnepelhették meg ezt a napot a lengyelek, mert az erosz uralom betiltotta.