Egri Ujság - napilap 1915/2

1915-12-10 / 341. szám

1915, december 10 3 Akinek golyó van a szivében. Egy német katona csodá­latos sérülése ) • . Eger, december 9. Gyógyult szivsérülésekről, a szi- en végzett műtétéi ről gyakran hal­mi, ily esetek a sebészet mai cso- lálatos fejlettsége mellett már egy- iíalán nem mennek csodaszámba, íz az eset azonban, amelyről áühsam Richárd dr. német törzs- >rvos, egy berlini kórház sebészeti >sztá!yának vezetője, a „Berliner dinische wochenschrif“ legújabb zámában tesz jelentést, úgy hangzik, nini egy fantasztikus mese. Mühsam dr, a berlini orvostu- lományi társaság november 3-iki ilésén előadást tartott és annak órán bemutatott egy Wehrmann íevü katonát, akit julius 13-án .000 méter távolságból golyó ért ibban a pillanatban, amikor egy negsebesült bajtársa fölé hajolt. Vehrmann sebesülése után össze- ogyott és vért köhögött. Az első íöteláket a tábori kórházban kapta, ihonnan két nap múlva Berlinbe szállították. Az orvosi látlelet szerint a rend- íivül erőteljes embert a golyó a hátán érte. Mivel a beteg heves mellfájdalmakról panaszkodott és a oennerekedt golyó helyét megálla­pítani nem lehetett, Röntgen-felvé- :elt készítettek róla. A Röntgen- lemezen a szív árnyékában egy övedék jelenlétét állapították meg. \ további orvosi vizsgálat kideri- ette, hogy a golyó hegyével a szív talába fúródott és a szívvel igyütt mozog. Mühsam dr. kifejtette, hogy mely akok késztették arra, hogy a sziv- sárüiés e feltűnést keltő esetében, a nütéttől elálljon. Wehrmannak ugya- s megszűntek a mellfájdalmai és a szivében fúródott golyó már egyál­talán nem veszélyezteti az életét, nivel az hegyével a szív falába lehegedt. Fölösleges kockára tenni tehát A^ehrmannon operációt végezni és i szív izomzatának esetleges meg­értésével katasztrófát idézni elő. A sssdálatos sérülést szenvedett katona na teljesen jól érzi magát. Sziv- illapota teljesen normális és a szív nozgásáról felvett elekírokardiogram íagyjában ugyanolyan képet adott, nintha egy teljes teljesítő képesség­gel bíró szívről vették volna fel. A sebesült már egész nap fennjár, sőt :gy idő óta már űzi régi polgári oglalkozását, a lakatosságot és nunka közben sem érez semrrii- lemü fájdalmat, vagy rosszullétet. ia valami hirt, eseményt ;ud, közölje az Egri Újság SQ6» számú telefonján. Rokkantak a szántóföldeken. Uj eke a csonka hősök számára. Eger, december 9. j Száz meg száz ember foglalkozik ' azzal az országban, hogy uj mun- i kaleb.etőségeket találjon a háború | rokkantjai számára. Majdnem min- ! den iparágban folynak már äz elő­készítő munkák, melyek azt célozzák hogy elheyezkedést biztosítsanak a ; rokkantaknak a háború után, remél- j hetöleg minél előbb elkövetkezendő időben, a békés munka napjaiban. | A rokkantak legnagyobb része földműves volt. Most: kosárfonók, asztalosok, borbélyok, kefeköiők, cimfestők, lakatosok lesznek belőlük, j De kosárfonás és kalapácspatto- ! gás közben is fel-felélednek a régi emiékek, a föld gyermekei kínos- nehezen, vergődő lélekkel búcsúznak a főidtől . . . I Az életet igazán csak az fadja I vissza nekik, aki a földet vissza- ! adja. És Berecz Gyula kir. tanácsos a rokkant-iskola érdemes igazgatója ; igen helyesen .cselekszik, amikor j minden esetben, ha csak lehetséges, j ismét gazdaságoknál, földbirtokosok- \ nái helyezi el a földműves rokkan- j takat. Halomszámra érkeznek a íe- í velek Berecz igazgatóhoz melyekben boldog szavak tudatják, hogy mi­lyen szivbéli nagy gyönyöiüség újra. faiun lenni és a földet művelni. A rokkanlak barakjaiban sűrűn emlegetik a „tanár ur ekéjét.“ — Sporzon Pálnak, a magyaróvári gazdasági iskola tanárjának uj ta- j lálmányáról van szó. A Vizafogónál, a Relle-telep melletti telken dol­goznak az uj ekével. Igen ügyes szerkezei: hátul ülőhely a rokkant katona számára. Így, ülve szánthat. Az eke vasát egy emeltyű segítsé­gével könnyen felemelhetik és a főidbe süiyeszthetik. _______________E G R i F éüábu és mindkét lábán ampu­Uránia Színház Szombat és vasárnap. Balogh Hír zenéjévé!. * tált katonák szántanak az ekével. A legnagyobb könnyedséggel. És körül, a telek szélén igen sok rokkant katona nézi a kísérleteket. És boldogan mondják: — Nagyszerűen megy a szántás! A szemük felragyog és össze­vissza nevetnek. U j SAG______________ Konstantin király nyilatkozata. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Athén, dec. 9. A Times athéni levelezője felkereste a görög királyt és közölte azt a. nyilatkozatot, amelyet a görög király kér- dezó'sködéseire tett. A továbbiakra nézve a levelező a következőkben számol be kihallgatásának eredményével. Mi lenne akkor — kér­dezte a tudósitó — ha az antant hatalmak további esz­közöket vennének igénybe. Amit tenni kényszerülnék — válaszolt a görög király — de hivatkoznék az egész világra és tiltakoznék az erő­szak ellen, amelyet velem szemben alkalmaznak. És ha a hatalmak még messzebb menő eszközökkel kényszeritenék: Akkor ellenállanék, amig emberi erő képes, azután pedig alávetném magam a bekövetkezendő események­nek. HÍREK, Eger, december 9. — Előléptetések a 10 ik hon­véd gyalogezrednél. A ;m. [ kir. 10-ik honvéd gyalogezrednél dec. hó elsején előléptek, illetve kine­veztettek tartalékos zászlósokká: Biró Rezső Zoltán, Petrik Árpád, Urveisz Béla, Nyítray Károly, Biró Imre, Szabó Károly, Ádier Zsigmond, Fodor Ármin, Petro István, Körös- kényi Lajos, Aczél Sándor, Misik Béla, Iszkerka Tamás, Baghy Jácint, Meilinger Dezső hadapródok. — Tartalékos hadapródokká: Smóüng Sándor, Dörnbach Alajos, Mészáros István, Plávenszky Ferenc, Molnár Jenő, Cséka Ferenc, Klein Armand, Bartha Emil, Kmethy László, Hajdú Imre, Nemessányi Lőrinc, Fodor Zoltán, Weisz Ernő, Barna Mór, Gründl István, Mogyoróssy János, Dörner Ferenc, Nagy Sándor, Maí- terni István, Papp Zoltán hadapród- jelöltek. Isteeretterj asztö előadás a főgimnáziumban. Tordai Ányos dr. szördán délután a közönség rendkívüli nagy érdeklődése mellett adta elő a galíciai harctéren szer­zett tapasztalatait és impresszióit. Vele utaztunk Őrlőtől Tarnovig s vele láttunk mindent, amit a hábo­rús vidék s a háborús állomások képe nyújt. Főkép a Dunajec-menti harcok színhelyét s Tarnov pusztu­lását festette szinesen. A közönség oly nagy számban sietett az elő­adásra, hogy a terem ez alkalommal kicsinynek bizonyult s oly feszült figyelemmel hallgatta a festői ké­pekkel szemléletessé tett, mindvégig érdekes és vonzó előadást, hogy az előadó a teljes sikernek érzetével méltán számíthat hallgatóinak ér- ’ deklődésére előadásának második része iránt. Vasárnap délután ugyanis folytatja az előadást, melynek tárgya főképen Przemyslnek s erődéinek ismertetése lesz. — A Tárnái est jövedelme. Megemlékezett már az Egri Újság a Tarnay müvészestérőlf amely művészi szenzációja volt az egri zenei életnek. Az est anyagi sike­réről most referálunk. Az anyagi siker igen szép volt, amennyiben 642 korona 70 fillér jutott a rok­kant katonáknak, akiknek érdekében Tarnay Alajos művészi körútját rendezte. — Fogyasztási adók bérbe­adása. Az egri királyi pénzügyigaz­gatóság az egyes községek hús és borital fogyasztási adóját bérbeadás utján értékesíti, amely bérbeadás nyilvános árverés utján történik. Legközelebb december hó 13-án délelőtt 9 órakor lesz ilyen árverés a pénzügyigazgatóságnál, amelyen Pétervására, Mátraballa és^lWátra- derecske községek fogyasztási adó­ját fogják bérbe adni. Csány Pántó, Nagyréde, Atkár és Gyöngyöshalász fogyasztási adóit pedig e hó 15-én délelőtt 9 órakor fogják a pénzügy­igazgatóságnál árverésre bocsátani. — Kötelező védő oltás. Amint már megemlékeztünk róla a vár­megye több községében veszedelmes mérveket öltött a hólyagos himlő járvány. A vármegye alispánja épen ezért jelentést tett a kormánynak s kérte a kötelező védő oltás elren­delését. Ma megérkezett a minisz­tériumtól a leirat. Eszerint a vár­megye három községében [Egerbak- tán, Egerszalókon és Gyöngyös halmajon elrendelték a kötelező védő oltást. Diana sóshorszasz a legerősebb házi szer úgy belsőleg cukorra cseppenként, mint külsőleg bedörzsöiésrs. Hatása fájdalomcsillapító, ét­vágygerjesztő, frissitö, hüsitö. Iff* Ára 6Q fillér. IMI :: :: Mindenütt kapható. :: :: M3«BgiaK^|TTWI lUMM IIIIUUUUUII UL Lyl I UjJUtjUUllff

Next

/
Oldalképek
Tartalom