Egri Ujság - napilap 1915/2
1915-08-19 / 228. szám
E G R I U J SÁG vívtak ki maguknak, most is mindenütt előljárnak az üldöző hadak élén és amint a hivatalos jelentés is leszögezi, eddig a szövetséges csapatok közül a legjobban megközelítették az Oroszlengyelországban előretörő hadseregek közös célját, Breszt-Li- towszkot. A vitéz honvédeket méltó elismerés érte ezért dicső szövetségeseink részéről is, amennyiben az ezred tisztikarából számosán megkapták már a vaskeresztet. Értesülésünk szerint a miskolci 10-ik honvédgyalogezred tisztjei kö1915. augusztus_19. Eger, augusztus 18. Az alábbiakban egy rendkívül érdekesen megirt harctéri levelet közlünk. A levelet egy egri kereskedő kapta egy, az orosz hadszíntéren küzdő; rokonától. A levél Írója egy év óta van künn a harctéren megszakítás nélkül. — Az érdekes harctéri levél a következő: Erőltetett meneteléseink voltak, egyik nap például 46 kilométeres utat gyalogoltunk, másnap 25-öt. Radom városán csak keresztülszaladtunk, pedig szerettem volna alaposabban megtekinteni a várost. Szép város, körülbelül akkora, mint Miskolc. Rettenetes, amit az oroszok visszavonulásuk közben elkövettek. A falvak lakóit elhajtották, sőt még a földeken levő learatott s le nem aratott gabonát is mind fölgyujtották s elpocsékolták. Még Radom előtt ez csak szórványosan fordult elő, eddig Radomon túl már rendszeres lett. Radomtól keletre egy kis város — névleg Zwolen — zsidó lakosságát szintén elvitték, ellenben a lengyeleknek megkegyelmeztek és otthagyták. Hogy milyen sorsuk lett azoknak a szerencsétleneknek, következtetni lehet egy lengyel kereskedőnek a szavaiból, aki azt mondta, hogy a Visztuláig biztosan élnek, de hogy hány éri el közülök a Visztula túlsó partját, azt csak az Ur Isten tudja. Tovább menve keletre Zwolentől, az összes falvak üresek voltak, egyetlen ember nem volt bennük; itt már meghagyták a házakat, nem gyújtották föl, de szétdulták, a bútorokat kidobálták. Mikor e levelet írom, pár kilométerre vagyok a Visztulától, közvetlenül Iwangorod belőtt. Rémesen gyönyörű kép, ami előttem van. Az erődök égnek; hatalmas robbanások, valamint az ágyuk dörgése, merre a szem ellát, mindenütt óriási füstfethők — s zü! a német császár a következőket tüntette ki a vaskereszttel : Daubner Samu ezredes, dandár- parancsnvkot, Kobek Béla ezredest, Fejes Kálmán alezredest, nemessá- nyi Adorján Ágoston alezredest, Szabó Géza századost, Zelenka Aladár századost, Kiss Kálmán századost, Vitányi Dezső főhadnagyot és Molnár László főhadnagyot. A kitüntetéseket német tisztek adták át magyar bajtársaiknak és ez alka- ; lommal lelkesen ünnepelték a harctéren a tizes honvédeket. amint itt állok e kis dombon, eszembe jut egy elmúlt esztendőnek oly sok keserűsége, szenvedése s öröm töltötte el lelkemet, arra gondolva, hogy e füstölgő, vérrel itatott erődítéseken keresztülmenve, minden lépés a békéhez visz közelebb bennünket. Ha hazamegyek, sokat, nagyon sokat fogok tudni elbeszélni a látottakról és benyomásokról, melyeket itt szereztem és melyeket papírra nem vethetek most. Ezidőszerint olyan ágyukhoz vagyunk beosztva, melyeknek talán semmiféle erősség nem képes ellenállni. Az elkesezedés Olaszország ellen óriási, egyébként a katonaság szelleme, harci kedve kitűnő. Hová küldjük a harctéren küzdő katonáknak szánt ajándékokat. Eger, augusztus 18. Eger város polgármestere az alábbi átiratot küldötte hozzánk: Köztudomásra hozás véget közlöm, hogy Ő Felsége, apostoli királyunknak születésnapja alkalmából megengedte a hadvezetőség, hogy a harctéren levő vitéz katonáinknak az itthon maradottak szeretet adományokat küldhessenek. Ez adományokat az augusztus hó folyamán a harctérre induló menetszázadok fogják magukkal vinni. Az önkéntes adományok átvételére a következő póttestek vannak utasítva: a 34 gy. e. pótzászlóalja Szegszárd, a 60-ik gy. e. pótzászlóalja Kuttenberg, a 29 tábori vadász-zászlóalj pótszázada Losonc, a 32- ik tábori vadászzászlóalj pótszázada Kál, a 6-ik huszáreszred pótszázada Gyöngyös, a 12- ik huszárezred pótszázada Simontornya, a 14-ik és 15-ik huszárezred pótszázada Nyíregyháza, a 16-ik tábori ágyús ezred pótütege Mór, a 17-ik tábori ágyús ezred pótütege Balatonkenese, a 18-ik tábori ágyús ezred pótütege Szentkirályszabadja, a 6-ik tábori tarack ezred pótütege Zagreb, a 6-ik nehéz tarack ezred pótütege Fehértemplom, a 6-ik lovagló tüzérosztály pőtütege Budapest, a 6 ik tüzérezred pótkerete Hajmáskér és a 15 ik számú tábori vadászzászlóalj Kassa. Mindenkinek ahhoz a póttesthez kell küldeni a továbbítandó csomagját a melynek ezredében fiaik szolgálatot teljesítenek. HÍREK. Eger, augusztus 18. — Halálozás. Az egész város intelligens társadalma körében mély részvétet keltett, hogy Vöröss János, főkáptalani tntéző ma délben, az irgalmasok kórházában elhunyt, haláláról a család a következő gyász- jelentést adta ki: Özvegy Vöröss Jánosné dicsei és udvarnoki Megó Mária és gyermekei Juliska, József, Ádám, Gábor és Aladár a nagyszámú rokonság nevében is mély fájdalommal jelentik a felejthetetlen jó férj, atya és rokonnak bolyki Vöröss Jánosnak, a mélt. egri főkáptalan bátori uradalmi intézőjének f. év és hó 18 án, életének 64 ik, boldog házasságának 28-ik évében hosz- szas betegség és a halotti szentségek felvétele után történt gyászos elhunyták A megboldogult hült teteme Egerben, az Irgalmas rend halottasházából f. hó 20-án, délután 4-kor fog a „Fájdalmas Szüz“-ről nevezett sirkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise-áldozat pedig a főszékesegyházban f. hó 21-én d. e. 10-kor fog a megboldogult lelkiüdveért az Urnák bemutattatni. — Béke poraira! — Hevesmegye falva. Az az i akció, amelyet Hevesvármegye megindított, hogy az oroszok által elpusztított Sárosmegyében egy községet felépítsen, szép visszhangra talált a vármegyében s már megkezdték az adományok küldését a vármegye atispánjához s remélhető, hogy a megkezdett mozgalom egyre szélesebb hullámokat fog vetni. Legutóbb a következő adományok érkeztek az alispánhoz: Idb. Beökönyi Viktor (Ludas) 400 korona, Fischer Lajos (Eger) 100 korona, S. L. úrnő (Eger) 10 korona. — 3000 koronás adomány a Vörös-keresztnek. Király Ő Felsége születésnapjának 85-ik évfordulója alkalmából az egri főkáptalan a Vöröskereszt-Egylet céljaira 3000 (háromezer) koronát adományozott. — Adomáyok hadsegélyezési célokra. Újabban az Egri Újság szerkesztőségéhez a Hadsegélyzéssel kapcsolatos célokra a következő 3 adományok érkeztek be. A vak katonák javára a király születés napja alkalmából Kerner István gőzmalmi főgépész 10 koronát küldött, ugyanerre a célra Fischer Simontól 5 koronát kaptunk, mig a háborúban elesettek árvái és özvegyei javára Fischer Simonné küldött 5 koronát. Az adományokat elküldtük a Had- segélyző hivatalnak. — A Misicz családon amelyet mint olvasóink tudják igazán tragikus végzett sújtott, cikkeink nyomán, megesett a szive Tóth Ferenc Kisasszony-utcai lakosnak s egy közvetlen hangú levél kíséretében 10 koronát küldött be szerkesztőségünkbe, hogy juttassuk el a szerencsétlen csalág segélyezésére. — A jóléti bizottság és a sertéshús árak. A jóléti bizottság ma délután 3 órakor ülést tartott, mert a hentes iparosok kérvényt adtak be amelyben^a sertéshús és zsir árak jelentékeny felemelését kérték. A jóléti bizottság a kérelmet elutasította azért, mert már a hétfőn tartott ülésében felemelte ezeknek az élelmi cikkeknek az árát, magasabb áremelést pedig nem tartott indokoltnak. Ezek szerint most ezek az árak a következők: A sertéshús kilója 4 korona, zsírnak való szalona 4 kor. 40 fill., háj 4 kor. 60 fül., zsir 4 kor. 60 fill., füstölt szabna 5 kor. —■ Egri hadifoglyok Kievben. E hónap másodiki keltezéssel a Pesti Hírlap a következő tartalmú levelezőlapot kapta Kievböl: Kérjük hogy szíveskedjenek neveinket lapjukban közölni és megjegyezni hozzá hogy orosz hadifogságba jutottunk és egészségesek vagyunk: Gránáth Sándor (Miskolc), Kálmán Péter (Nyíregyháza) és Komlós Miklós (Balassagyarmat) hadnagyok, Tren- cséni József (Gyöngyös) zászlós, Papp József (Miskolc) és Fábián Zoltán (Eger) hadapródok, Barna Viktor (Eger), Pázmányi József (Erdőtelek) és Csillag Károly (Eger) hadapródjelöltek. — A németnyelvű tábori lapon látható a 60. gyalogezred negyedik századának pecsétje. Az égő Iwangorod előtt. — Harctéri levél az oroszok pusztításairól. — Uránia — augusztus 20. — „De profundis" ===== 6 felvonásban és az első PRZEMYSL hadifilm. =