Egri Ujság - napilap 1915/2

1915-08-01 / 210. szám

1915. augusztus 1. Tizes honvéd, aki átélte a lembergi orosz uralom napjait. Klasánszky István csodálatos szabadulása az orosz rabságból — Kalandozások öt orosz had­seregen át. — Az orosz Lemberg végnapjai. — Eger, julius 31. Minden sorában izgalmas érdekes levelet kapott most az Egri Újság. A levelet egy tizes honvéd Klasánszky István irta nekünk, aki csodálatos módon megszökött az orosz rab­ságból s álruhában a meghódolt Lembergben élte végig a tiz hónapos orosz hódoltság idejét. Elbeszéli ebben a levélben kalandozásait attól a pillanattól, hogy orosz fogságba jutott egészen Lemberg felszabadí­tásáig, amikor újból jelentkezhetett diadalmasan bevonuló csapatainknál. Klasánszky István hevesmegyei fiú az apja gyöngyössolymosi jegyző volt, érdekes levelét az alábiakban közöljük. Az el fogatás. Dec. hó 9-én este 6 óra tájban a zászlóaljunk parancsot kapott egy tőlünk nem messze levő hegy meg­szállására. Jelentés szerint a hegy csúcsán oroszok tartózkodtak de ho­gyan voltak elhelyezkedve — azt nem tudtuk. — A zászlóalj rajvo­nalba fejlődött és a hegy lábáig nyugodtan haladtunk előre dacára az ellenséges tüzérség gyors tüzelé­sének. A hegy lábánál azonban, három csoport, 3—3 emberből álló előljárőrség lett kiküldve. Én a bal szárnyon voltam, szintén mint járőr. A hegy sűrűn volt fenyőfával benőve, azonfelül köd is volt és sötétség is, tehát nagyon óvatosan kellett előre haladnunk. Már csaknem elértem a hegy tetőt, midőn közvetlen az orom előtt cirka 10 lépésre megláttam az ellenséges raj onalat, láttam amint az oroszok nyugodtan pipázva beszélgettek. Kedvem lett volna „egy barátságos jó estével“ üdvözölni őket de nem volt szabad elárulnom magam, mert jelentést kellett vissza vinnem. Megfordultunk tehát, hogy meg­jelentsük a felderítés eredményét. Ebben a pillanatban nehány puska j lövést hallottunk abból az irányból honnan mi jöttünk. Nem tudtam, elgondolni, hogy mi az, (je miután ez meg nem ismétlődött nyugodtan folytattam utamat, utánunk jövő rajvonalunk irányában, még jobban megnyugtatott az midőn lépéseket hallottam és ágak ^zörgését, azt hittem, hogy a mieink már ennyire vanuak. Ebben a pillanatban bele­ütköztem valakibe, aki szintén a * sürü fenyők közt sietve felfelé bugdácsolt. Azonnal fölismertem. Egy orosz volt. Egyik kezemmel a pus­kája után kaptam, a másikkal pedig mellen ragadtam. A másik pilla­natban társam valakire rásütötte puskáját, de a következő tizedmásod- percben sebesülten rogyott össze. A másik pillanatban pedig mielőtt harmadik társam fegyverét használ­hatta volna már 16 mászka szuronyt láttunk mellünknek szögezve. Ezek voltak az oroszok előőrsei, de mi átmentünk az őrségükön anélkül, hogy egymás jelenlétéről tudomást szereztünk volna. Puskánkat elvették és puskatussal kényszeritettek hogy velük szalad­junk mert a mieink csörtetését már hallottuk. Az orozzok sebesül tár­sunkat is magukkal hozták (Szegény fiú vérmérgezést kapott Lancutban belehalt.) Azonnal a rajvonal háta mögé vezettek. Azt hittem lelőnek. De nem igy történt hanem sietve tovább vittek. Ezalatt a mieink rohamoztak, de mivel az oroszok úgy pozitió, valamint szám tekin­tetében előnyben voltak a mieink valószinüleg visszavonultak. így kerültem fogságba. Orosz fogságban. Neusandec-Tarnov, Rzezov-on át, Laneutba hoztak, hol az általunk vissza hagyott járvány kórházba (Cholera-spital) beszöktem. Itt 2 osztrák és egy magyar orvos volt, kik sietve sanitéts ruhába öltöztettek és egy vörös keresztett kaptam a karomra. Ez 1914. évben Dec. 18-án vagyis 9 napra elfogatásom után történt. Kilenc napig jöttem egyfoj- tában gyalog! És kilenc napig csak azt ettem amit a falukon való átvonulás közben, a lakosság ala­mizsna gyanánt adott. A karácsonyt a kórházban ünne­peltük, elég szépen. Csak minden­kinek a szemében egy köny ült: Valamennyien haza gondoltunk. December 29 én parancsot kap­tunk, hogy pakoljunk össze, mert a felgyógyult és könnyen sebesült katonákból egy transzport Orosz­országba megy ezekkel kell nekünk is menni. Vonatra tettek. Csak Rava-Ruszkán tudtam meg, hogy Lembergbe is bemegyünk. Azonnal j megérlelődött bennem a terv, hogy Lembergben másodszor is meg­szököm. ■ A szökés. Úgyis történt. Megérkezésemkor a pálya udvaron. (Most meg van ugyan rongálva) — mert vonaton jöttünk — a holmimat eldobáltam és a transporttal a városba mentem. Útközben látom, két zsidó leány igen szeretne tőlünk valamit meg­tudni. Németül megszóllitottam őket és kérdeztem, hogy hol lehetne itt megszökni? Az egyik előre ment, a másik pedig utánam. A melyik előre ment hamarosan egy asszony csoportott toborzott, a másik pedig a muszka őrrel beszélgetve ennek figyelmét lekötötte és én egy alkal­mas pillanatban meglógtam — az asszonyok szoknyáinak védelme alatt. Az egyik pártfogásába vett és magához vett. Ott aztán megmosa­kodtam, tiszta civil ruhát és fehé - nemüt kaptam. Mindjárt ágyba fektettek, enni. inni adtak — mert megvoltam hülve, és az utazás idején enni nem kaptam. — Ez Szilveszter estéjén dec. 31-én történt. Sok komoly és sok vig históriám volt. A komnlyak közé tartozott Przemysl eleste, — midőn Lemberg utcáin az orosz katonák és orosz érzelmű lakosság a cár képét nagy diadaljal hordták körül. — Ugyan­csak a legkellemetlenebb emlékem, midőn mint osztrák kémet az orosz katonai csendőrség az utcán elfogot. De éjnek idején börtönöm vasrácsát széigörbitve sikerült megszöknöm, Az orosz Lwow végnapjai. De még is csak a legörömtelje- sebb volt Lemberg visszafoglalásá­nak a napja. Ezt leírni — már az érzelmeket illetőleg — hűen nem lehet. Ehhez egy mester tollára volna szükségem. Száraz katonai je­lentést leadni, ehhez értek — de megpróbálom egy kis civil Ízzel ke­verni, mert őszintén szólva, nagyon elbakásodtam. ! Már két héttel Lemberg bevétele : előtt tudtuk, hogy Galicia e gaz­dag, stratégiai szempontból — úgy reánk, valamint az oroszokra nézve I — fontos városa craknem egy évi j várakozás után ismét jogos tulaj- | donosának a kezére kerül. A város kormányzósága fölhívta a város la- I kpit, hogy mindazok, kik Oroszor­szágba akarnak utazni, jelentkezze­nek. Megfelelő igazolvány ellenében útlevelet kapnak. Két nap alatt 20 | ezer igazolványt adtak ki, úgy hogy ! vonathiány miatt a további utleve- ■ lek kiadását megtagadták. Ezek ter- I mészetesen vagy orosz tisztek csa- ! ládjai, vagy olyanok voltak, kik 1 „rossz fát tettek a tűzre.“ A visszavonulás minden jelét le­hetett észlelni. Éjjelenként a írének óriási tömegének kereplőszerü zör­gése belenyúlt a hajnali órákba. En ez alatt az idő alatt, hol tégla­rakás alatt, hol fa tetdjén aludtam, mert az „Ochrana“ nagyon dolgo­zott. Minden gyanús egyént elfog­tak közülünk. Ezek minden való­színűség szerint golyót kaptak. De másként is tapasztalhattuk a bu- csuzás érzelgős napjait. Ami a keze- ügyébe esett az orosz braternek, azt vitte. Még a kórházak linóleum padló-boritását is fölszedték a closet- berendezéssel együtt és vitték ma­gukkal kultúránknak eme rájuk nézve értékes hirdetőjét. Két nappal az átadás előtt már csak tábori csendőrség volt a vá­rosban, kik a rabló kozákok között igyekeztek rendet teremteni, jobban mondva velük rabolni. De mindennek vége szokott lenni. Elkövetkeztek az orosz pünkösdi királyság végórái is. Junius 22 én (azt hiszem, ekkor vették be Lem- berget, de már biztosan nem tudom) délelőtt fél 11 órakor kezeikkel bú­csút intve, vágtatott végig a városon az utolsó kozák-patrul. Ugyanekkor következett el az a történelmi pil­lanat, mikor a magistrátus épületé­nek tornyáról, katonai parádéval el­távolították saját zászlójukat. Az utcák néptelenek voltak és halálos csönd honolt, mit olykor­olykor a mi 30 és felesünk és a 42-es Zsuzsi néni zsörtölődése zavart. A felmentő sereg bevonulása. Déli fél 12 órakor éktelen zajt haliotsam a Grodecka-utca felől. Nem Is rohantam, hanem röpültem abba az irányba! Midőn aztán megláttam azt a fegyveres baka istent három sze­mélyben, a torkom elszorult, a szám széle lefelé görbült és tán’ el is pityeregtem volna * ha ... de mit tagadjam könnyeztem és velem együtt még másfélszázezer ember. SJrtunk. nevettünk, a közönség kö­zül meg nagy úri dámák csókolták a puskaportól füstös legényeket. Virág, szőnyeg, zászló az ablakok­ban, cigaretta, bor, sör és sütemény a hős hazafiaknak, kik közül az első ember aranyórát, a másik kettő 20—20 koronát kapott. Mikor aztán mindig erősebb és nagyobb csapa­tok özönlötték el a várost — sze­mem szám elált — megnyíltak a házak ajtajai és tömegestől bújtak elő a visszamaradt oroszok csapa­tainknál jelentkezni. Az első gyerek­nek oda adta a puskáját és várta, hogy elvigyék! De nem nagyon törődtek velük. A nép öröme csak MEZŐKÖVESDI MATYÓ LAKODALOM. Eredeti helyszíni felvétel a SÁRGA LILIOM cimü ma­gyar népszínműben. Előadják a Magyar Színház művészei. Bemutatja az Uránia augusztus íí-áu, kedden.

Next

/
Oldalképek
Tartalom