Egri Ujság - napilap 1915/1

1915-06-14 / 163. szám

0 j S A U 3i . június 14. á pspszentelés szer­tartása. V Eger, junius 13. Amint jeleztük már, részletes le­írás készült arról, hogyan miképen fog lefolyni f. hó 14-én, hétfőn reg­gel 8 órakor a főszékesegyházban a végzett papnövendékek pappá szen­telése. A leírás szövegével a követke­zőkben ismertetjük meg lapunk olvasóit. 1. ' Az áldozópapok fölszentelése szent mise közben történik. Rendes módon megkezdi az Érsek a misét és amint elérkezik a szent lecke után mondandó ima végéhez, az oltár előtt fiive helyet foglal. Erre a fölszentelendőket előszólitják és az Érseket felkérik, hogy az illető­ket szentelje papokká. Az Érsek erre azt kérdezi az előszóíitó paptól, (aki rendszerint a papnevelő intézet kor­mányzója:) tudja-e, hogy ezek mél­tók a fölszentelésre, mire ;az előve­zető pap ezzel válaszol: amennyire az emberi gyarlóság tudnom engedi méltóknak tartom erre őket. Ezután a jelenlevő papokhoz és a néphez szól az Érsek latinul, hogy ha va­lakinek valami kifogása volna egyik vagy másik ellen, mondja meg az Ur színe előtt nyíltan. Némi várako­zás után a fölszentelendőkhöz fordul és figyelmezteti őket a papi hivatás méltóságára, szentségére, elősorolja kötelmeiket. 2. Az Érsek intő beszéde után a fölszentelendők földre borulnak. El­mondják fölöttük a Mindenszentek litániáját, melynek végeztével az Érsek elé vonulnak és előtte letér­depelnek, az érsek pedig kezét fejökre teszi, ugyanezt teszik ezután a jelenlevő papok is. Ez a kézraté- tel jelzi a papi hatalom átadását. Az apostolok is kézrátétéllel adták át utódaiknak a lelki hatalmat. Ezután az érsek és a jelenlevő papok kiter­jesztett kezekkel kérik a fölszente- lendokre az égi kegyelmeket, majd a prefációhoz hasonló imaszövegben megemlékezik az érsek, hogyan adott Isten Mózesnek, Áronnak, az apostoloknak segítőtársakat a nép javára; esedezik, hogy ezek is hivatalukat méltókép viselhessék. (\ jelenlevő hívek is ezért imád­koznak.) 3. Majd rájuk adja a 'stólát, a popi hatalom jelvényét és a mise­ruhát, mely hátul azonban még összegöngyölve marad, annak jeléül, hogy a papi hatalmat nem kapták meg egészen. Ezután szép imádság­ban kéri az érsek a Mindenhatót: adja meg a fölszentelendőknek ke­gyelmét, hogy tudományban, erény­ben elhaladhassanak, hivatásukat mindvégig megőrizzék, a kenyeret és bo zent Fia testévé és vérévé átváitoziossák. 4. Az érsek megkezdi most a Jöjj el teremtő Szentlélek! kezdetű éneket, mit a papság folytat. Ez alatt az Érsék szent olajjal megkeni a föl­szentelendők mindakéí kezének hü­velyk, mutatóujját és tenyerét és megáldja kezüket, egy szolgálattevő pap fehér szalaggal átköti a meg nem keni ujjaikat, hogy a megkent- hez ne érhessenek, ezután az Érsek átnyújtja nekik a kelyhet és keheiy- tányérkát annak jeléül, hogy be­mutathatják a szent misét. 5. Az Érsek folytatja a miséjét egész a fölajánlásig. Ekkor a föl­szentelendők égő gyertyát ajánlanak föl az Érseknek kézcsók kíséretében. A fölajániás ulán a föiszentelendők, mint már valóságos misés papok, együtt mondják, együtt végzik a szent misét az Érsekkel. Áldozás előtt a fölszentelendők az oltárhoz mennek és átveszik az érsektől a békeölelést, mikor is az Érsek azt mondja nekik: béke veled, és az illetők ráfelelik: és a te lelkeddel. Ezután az áldozáskor ők is, mint együítmisézők, részesülnek a szent áldozásban» 6. Áldozás után az Érsek Krisztus szavaival fordul hozzájuk: „Már nem mondalak titeket szolgáknak, hanem barátaimnak, mivel mindent megismertetek, amit közöttetek mű­veltem. Vegyétek a Szentjeiket, Ő az, akit az Atya küld nektek. Ti az én barátaim vagytok, ha megteszi­tek, amit én parancsolok nektek.“ Ezután az illetők leteszik a hitvallást és az esküt, ennek végeztével az Érsek fejük fölé terjeszti kezeit és átadja nekik a bűnbocsátó hatalmat Krisztus szavaival: „Vedd a Szent­leiket, akiknek bűneit megbocsátod, meg lesznek bocsátva, akiknek meg­tartod meg lesznek tartva.“ Annak jeleiéül, hogy most már megkapták a teljes papi hatalmat, a miseruha eddig felgöngyölt részét is lebo- csátja rajruk az Érsek. Mire mind­egyik összetett kézzel az Érsek elé járulván, kezüket az Érsek kezébe tévén, az Érsek azt kérdezi tőlük: Megigéred-e nekem és utódaimnak a tiszteletet és engedelmességet ? és az illetők „megígérem“ szóval örök hűséget és engedelmességet ígérnek, mire az érsek — mint atya fiait — megcsókolja őket ezen sza­vak kíséretében: „Az Ur békéje le­gyen veled mindörökké!“ (A szer­zetesekhez Így szokás intézni ezt a kérdést: „Megigéred-e rendi elöl­járódnak és utódainak slb.) Ezután, miként Krisztus mennybemenetelekor kiterjesztett kezekkel megáldotta tanítványait, az érsek is áldását adja rájuk. Majd befejezik a misét, mely­nek végeztével az érsek egy pár szót intéz a fölszenteltekhez, hogy mindig szem elolt tartsák papi mél­tóságukat, szentül és jámborul élje­nek, kieszközölvén így Istentől a bőséges kegyelmeket, majd arra fi­gyelmezteti őket, hogy első miséjük után egy szent misét a Szentlélek, egyet a Boldogságos Szűz tisztele­tére és egyet a megholt hívekért ajánjanak föl és ő érette is imád- kozzenak. — A szertartást a mise utolsó evangéliuma fejezi be. Magyar világ Bródban. Katona vonatokat váró asszonyok. - Egri baka a poszton. Száva parti békák. Bród, junius 13. Ahogy a gombosi nagy dunahi- don átdübörög a gyorsvonat, ame­lyet ezelőtt gőzkomp Hordott át a széles, lomhajárásu folyón, azt hinné az ember, egyszerre vége a magyar világnak. Idegen hangzású Horváth nevek tekintgetnek le a bánatos magános- ságban az ácsingózó vasúti állomá­sok, horvát zászlót lógat meg a lustán neki-neki buzduló nyári fuvalom, és a távolról foszladozó harangszó­nak is -különös, éneklő lejtése van, mint a horváth beszédnek, amely egy-egy kis állomás csöndjében be­csap a Vonatablakon. De különös, hogy mégis szinte ritkaságszámba megy itt a horvát szó. A katonavonatok magyar ba­kákat visznek erre s legfeljebb a daliás és nagyon népszerű poroszok tiszteletére beszélnek németül. Kü­lönben mindenfelé magyar szó járja. Az utasok legnagyobb része magyar. Mindenre elszánt, bátor asszonyok utaznak az ország másik végéről, napokig tartó test elcsigázó utón, zsúfolt, füledt vonatokon, sárga, kemény üléses faketrecekben, csak azért, hogy valamelyik kis horvát állomáson, taltjn a harmadik átvir­rasztott éjszaka után elfogjanak egy katonavonatot, amely most viszi a férjüket egyik országhatárról a : másik felé. ! Egy pár pillanat az egész. A hir­telen váltott csókokat a savanyu i illatú füstnél s a kicserepesedett aj­kak ideges reszketésénél jobban megmérgezi a válás minduntalan fenyegető pillanata. | És ez a pillanat nem is várat soká magára. Megharsan a gyüle­kezőt fúvó kürt. Vezényszavakat kuszái az állomások furcsa éjjeli ! zsivaja. Még egy utólsó szenvedélyes ölelkezés. Lassan mozdul már az ének lő vonat és sok szomorú szomorú asszony néz utána s az éjszaka bár­sonyán, mint hüs, édes harmat csil­lan meg fáradt szemük allján a köny. Bródban a kis szávaparti határ­városban egész magyar világ van. — Magyar zászlóaljak táboroznak a forró Szávaparton és hemzseg a városka a magyar tisztektől és katonáktól. Ha a széles, szinte izzó napsütés­ben fürdő utcákat járjuk, csaknem valamelyik alföldi városkába képzel­hetjük magunkat. Nincs semmi ide- gesszerü, nincs, ami valamely külö­nös benyomást kelthetne. Régi nagy falu ez, amely most hirtelen városra akar fiatalodni. Az ódon, apróajtós, lyukablakos házak közé modern, gipszdiszes, pallér stílusú házakat tornyoztak. Nincs monumentális, vagy nemes nyugodt hangulatú része. A „Fes­tung“ néhány besüppedt sánc és szürke falmaradvány — körül er- dőcskévé sokasódó ősi fák elütnek nagyon a sarki vendéglő bántóvörös színétől. Láiszik, hogy minden hir­telen nőtt, gyökértelen, átmeneti ebben a kis határvárosban, amely, mint a boszniai forgalom kapuja, csupa élénkség a maga sok és a vi­déki viszonyokhoz mérten igen jó szállodájával. Magyar szó járja, most itt min­denütt. A Stations komandó előtt egri baka áll poszton. A forró déli napsüléses utcák hangosak a haza­térő századok vig nótáitól. Az esti korzón magyar tisztek udvarolnak a nagyszemü, finom arcélü horvát lányoknak s a világfürdők mintájára közös Száva-uszodában magyarul folyik a flört. A kávéházak előtt egész asztal­tábor van, mint az olasz városok­ban. Este itt ül az egész városka. Napsütött, szinte mindig indulásra kész tisztek, akik már csaknem ki­vétel nélkül megjártak már, nem is egy harcteret. Daliás huszárok, fess tüzér-hadnagyok, S a sok nő, akik olyan ellenállhatatlanok a könnyű, világos nyári toalettekben. Nyugal­mas, csöndes tiszta kép, olyan, mint egy kedves, illatos majáljs. A háttérben a Száva csöndes ezüst pántlikája szegi be a halvá­nyuló alkonyeg&t s a hold keskeny sarlója rémlik fel a karcsú jegenye­fák közt. Mintha menydörögíek volna ágyuk a Száva partön. Mintha nem fes­tette volna magyar vér pirosra a fodros •szőke vizet, mintha nem ha­sogatta volna fel monitorok száz gőzcsavarja a folyó nyugalmas há­tát. Az esti csöndben a békák kon­certje, muzsikál meghitt szerenádot, mintha csak a mi melegvizi békáin­kat hallanám. De egyszerre mégis beleszól va­lami sajátszerü az alkonyati csendbe. Hosszú vontatót ének, valami üvöltő kiáltozás, távoli fájdalmas vonitás, amint enyészőn verődik ide messze horizont felől. Az egyik sarkon sárga turbános bosnyák fordul be. Áhitatosan figyel fel a távoli énekre. A Száva túlsó partján a minaret erkélyéről most ki­áltja a jámbor ulema az alkonyi szurát. Hirdessen az [gri Újságban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom