Egri Ujság - napilap 1915/1
1915-04-02 / 92. szám
2 EJ G R ü rf P A G 1915. április 2. nyokkal. A lapokat nerp igen bántotta. Ellenben, amint a gondosabb vizsgálat megállapította, a kézi pénztárt feltörte s annak tartalmát szintén magához vette. Nem volt nagy összeg, talán 30—40 korona lehetett. Megállapította azt is, hogy a betörés nem a Főutca felől történt, ami tetmészetes is, hanem belülről az udvar felől. A trafik raktár helyiségéből vasajtó nyílik a kapu alá, amelyen kettős zár is van. Az^ajtó zárja és egy biztositó vasrudat záró lakat, amelynek különleges szerkezete van. A betörő ezt a lakatot nyitotta fel vagy verte le és azután el is vitte magával, mert reggel nem találták. Az ajtó zárját pedig felnyitotta s távozáskor ismét becsukta. Legalább is igy kellet ennek történni, mert reggel az ajtót zárva találták és sem az ajtón, sem a záron a legcsekélyebb erőszaknak sem lehetett semmi nyomát felfedezni. i A tettesnek persze egyelőre bot- , tál üthetik a nyomát. A rendőrség erősen nyomoz, mindenki gyanús, eki most dohánnyal és szivarkával hazardíroz ebben a szűk háborús világban. az urától ? Lázban égett a keskeny, finom arc, amikor erről beszélt. Azután még sokáig együtt utaztunk a fiatal asszonnyal. Jablonicá- nál elbúcsúzott tőlünk. Később a Kárpátokban és Galíciában gyakran találkoztam ilyen asszonyokkal. Galicia egyik kis városában sokáig táborozott egyik ez- redünk. Szigorun meg volt tiltva, hogy a tiszteket feleségeik meglátogassák. De voltak olyan asszonyok — akin mitsem tudtak erről a tilalomról ! És mit tegyen a főhadnagy, akinek egy szép napon megérkezik a felesége? Azonnal küldje vissza? Ez csak nem illik. így átváltozott az asszony a városka szeretetreméltó papjának egyik rokonává, akit a főhadnagy, mint hivő lélek gyakran felkeresett. De a sorsnak különös játékai vannak. A főhadnagyot elhelyezték északra és minthogy a feleségét nem akarta magára hagyni, egyszerűen magával vitte a „pap rokonát“ s a főtisztelendő ur Isten nevében áldását adta rájuk. Láttam egy menyasszonyt, aki súlyosan sebesült vőlegényét kereste fel a kórházban, egy testvért, aki bátyjához utazott a frontra és ut közben menyasszony lett. Mindez olyan derűs, barátságos. És minden, amiből szeretet árad ki, olyan mé lyen meghatja az embert ebben a véres háborúban. De legjobban meghatott az az anya, akivel találkoztam. A hatvan évhez közel volt már. Egyetlen fia a harctéren volt és már hetek óta nem kapott tőle hirt. Napok óta utazott már azzal a kinzó kérdéssel vájjon él-e még és csak róla beszélt, a gyerekkoráról, az állásáról és hogy milyen lelkesedéssel indult a hábo- | ruba. Büszke volt rá, mert ezüst vitézségi érmet kapott, de a büszkeség mögött ott rejtőztek a könyek ... Szegény anyák, nekik kell most a legtöbbet szenvedniük . .. Mikor hazautaztam, egy ilyen anya mellett ültem a vonaton. A fiához utazott, viszont akarta látni és szívesen eltűrt minden fáradal mat csakhogy karjaiba zárhassa. De későn jött. Egy korábbi ütközetben a fiú elesett. És az anya most vitte vissza mindazt a sok holmit, amit szerető szívvel a fiának szánt. Mikor Mármarosszigeten kiszálltam a kocsiból, amely Kolomeából hozott, tanúja voltam a következő esetnek: Egy fiatal asszonyka jött Magyarország egyik kis városából és a férjéhez utazott a frontra. És épen, amikor be akart szállni abba a vonatba, amely észak felé vitte, az ura felé, egy szembejövő mozdony elgázolta és megölte. Röviddel a szerencsétlenség előtt ezt mondta nekünk : — A férjem nem is tudja, hogy felkeresem. A házasságunk évfordulójára akarom meglepni. Hirdessen sí Egri Miau Nők a harcvonal mögött- Anyák, feleségek, menyasszonyok. - A háború tragédiái szerelmi idilljei. Eger, február 1. Aki beutazza most Galiciát és a kárpáti harcteret, a front mögött asszonyokat és leányokat talál, akik férjüket, vagy vőlegényüket keresik. Nőket, akik elhagyták kényelmes otthonukat és most szenvednek, tűrnek, nélkülöznek, ahogy csak asszonyok tudnak és mindezt azért, mert szerettek — és végül legtöbbször célhoz is érnek. Egy hazatért tiszt mesélt ezekről a hőslelkü asszonyokról: — A Kárpátokban találkoztam velük először. A hosszú katonavonat egy kis állomáson vesztegelt. A százados, aki a vonat parancsnoka volt, épen egy izgalmas szuronyrohamot beszélt el, amikor egy asszony belépett a kupéba. Ha másvalaki merészelt volna belépni a szűk kupéba, ahol már több, mint negyven órája szorongtunk, ridegen kiutasítottuk volna. Ezúttal mindannyian hallgattunk. Az egyik kezében táska volt, a másikban terjedelmes hátizsák. Az arca kissé kipirult a súlyos podgyász- tól és a szél a homlokára borzolta szőke haját. A mellettem ülő főhadnagy, aki az előbb még szenvedésen igy kiáltott fel: „A háború nagyszerű! csupa férfi, csupa szakáll és fegyverek“ — most elsőnek ugrott fel, összeütötte a sarkantyúját és segíteni akart a fiatal asszonynak. Az asszony köszönő pillantással visz- szautasitotta a segítséget és nagy- nehezen elhelyezte podgyászát a hálóban. Aztán csendesen leült. Mindnyájan egymásra néztünk; egyik a másiktól kérdezte halkan: „Ki ez? Egy tanítónő, egy postáskisasszony, aki visszatér a lakhelyére.“ Akaratlanul is mindnyátan őt néztük. Ö érezte és szenvedett alatta. — Százados ur, — mondottam, hogy másra tereljem a figyelmet — milyen ezredek vettek részt abban árharcban, amelyről az imént be szélt ? A százados egyenként megnevezte. A szembenülő asszony figyelni kezdett; hirtelen hevesen a szavába vágott: — Az ... számú ezred is ott volt ? Ön ismeri az ezredet, százados ur? Az uram is ott szolgál, W. főhadnagy. A szeretetreméltó százados mindent elmondott, amit az ezredről tudott, sőt azt hiszem, jámbor hazugságból még hozzá is tett valamit, hogy megnyugtassa az asszonyt. Egy kis városkából jött, Salzburg mellől. A háború kezdetén az ura, magasabb hivatalnok, bevonult és mindjárt a frontra került. Később megbetegedett és nem volt szabad meglátogatnia. Alig gyógyult meg, újból a frontra jutott. Sokáig nem kapott róla hirt, mig néhány héttel ezelőtt levelezőlap jött a férjétől, amelyben közölte vele, hogy egészséges, csak a hideg miatt szenved sokat. Ellenállhatatlan vágy fogta meg, hogy viszontlássa az urát és mindjárt el is határozta, hogy nem nyugszik addig, amig meg nem találja. Hogyan fogja a szándékot keresztülvinni, arról sejtelme sem volt, de nem is törődött vele. Sikerülni fog — gondolta magában. És elutazott. Kezdetben nem is volt nehéz. De a háborús terület közelében elkezdődtek az akadályok. Mindenekelőtt elhagyta a sok koffert. Csak melegruhát vitt ura számára és tésztákat amiket maga sütött s amiket ő úgy szeretett. Állomásról állomásra könyörögve kérte a parancsnokokat, hogy engedjék tovább utazni. Az egyik parancsnok könyörtelenül nemet mondott. Minden hivatalnokot megostromolt, az állomásfőnöktől az utolsó szakaszvezetőig — hiába, a parancsnoké volt a döntő azó. Aztán elmesélte, milyen légállapotban volt, amikor a vonat elrobogott előtte, sokáig nézett utána, mikor már látni se lehetett. Visszafordulni nem tudott, néhány napig ott maradt a fészekben. Mindig újra és újra kiment az állomáshoz, nappal is, éjszaka is, mig egyszer végre sikerült egy olyan vonatparancsnokot találni, aki hajlandó volt magával vinni. És most, ugye, már nem lehet messzire Egy kinai tudós a i bekéről. \ Még 1915-ben béke lesz. Eger, április 1. j Liang Tschitschau egy kinai tu- ; dós, akinek az 1912. évi kinai for- ! radalomban jelentékeny szerepe volt, j a „Kingpai“ (Főváros) nevű pe- j kingi újságban érdekes jóslatot tett j közzé a békéről. Az olaszra és né- j metre átültetett érdekes nyilatkozat j magyarul a következőkép hangzik. \ Az írás mondja: A kifürkészhetetlen menynyei akarat minden tiz évben egy kisebb és minden száz évben egy nagy változást hoz létre a világrendben. Az 1914. évben csaták dübörgése töltötte be a levegőt. A világ egyik fele — a szebbik és magasztosabb — háborúba szállott és a folyók vértől pirosítva folynak medreikben. Rettenetesebb és szerencsétlenebb év nem volt még ennél. De fordítsuk szemünket vissza a múltba 100 évvel. 1814-ben az összes szövetségesek a napóleoni hadsereg letörésére vnoultak fel Páris elé. Napóleonnak le kellett mondania a trónról. Ha még 100 évvel hátrább megyünk, eljutunk az északeurópai háborúhoz (1714). Azok a népek, amelyek ebben a harcban résztvettek: az orosz, a svéd, a dán, a finn, a török. Délen is folyt a harc: Francia-, Porosz-, Angolországok, Hollandia és Ausztria-Magyarország vettek részt a vetélkedésben, mely a spanyol trónért folyt. A háború a rastatti és bádeni békékkel ért véget s eredménye Porosz- és Oroszországok fellendülése volt. Figyeljük tovább a dolgot kinai szempontból : Az 1914. évben kitört a nagy háború. Tiz évvel előbb volt az orosz-japán háború Korea birtokáért. Még tiz évvel előbb (1894) Franciaország és Kina Annám birtokáért harcoltak. Minden tiz év meghozza a maga döntő eseményét. Amíni azonban minden négyes számmal végződő év háborús év, úgy minden ötös számmal végződő: a béke esztendeje. Száz év előtt 1915-ben volt a bécsi kongresszus. 1905-ben a portsmouthi béke, 1895-ben a shimonoszeki egyezmény. Mielőtt ez az év letelik, a béke áldása visszatér a földre. Négy nj dreadnought a Dardanellák ellen. A Seco'.o közli: N 'gy uj dreadnought érkezett a Bardanella- flotta megerősítésére, nevezetesen a francia Bretagne és Provence, továbbá az angol London és Lyon.
