Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-02-20 / 10. szám
2 becsületesen, igaz áráért, annyiért, a mennyit ér az a mostani tulajdonosának, ha kell, talán valamivel drágábban, de vegyük meg, mert erős meggyőződés mondatja velünk, hogy a mennyire parlagon hever és parlagon marad a tenger jövedelmet rejtő tőke a mostani tulajdonosoknál, ép’ oly szilárd alapjául szolgálhatna e fiir- dötelep Eger város gazdasági élete kifejlesztésének. Sok megbeszélés tárgya volt már az érseki gyógyfürdőnek legalább is országos hírűvé tétele. Valamikor vívmánynak tekintettük azt is, hogy az államvasutak kimutatásában Eger a fürdőhelyek közélett felvéve. Nos, ha ez nem valami nagy vívmány is, de mindenesetre egy lépés volt a czél felé. De csak egy lépés. Magát a czélt, hogy megközelíthessük, első sorban arról kell gondoskodnunk, hogy ez a gyógyfürdő emberek használatára alkalmassá tétessék. Mert a jelenlegi állapotában természetesen maga a viz gyógyhatásában létezik, de a külső berendezése nemcsak hogy távol áll a közönséges kívánalmak határától is, de sőt mondhatjuk, hogy igen alkalmas arra, hogy a közönséget csak az elkerülhetetlen szükség esetére való használásra szorítsa. Kicsi, szűk, kényelmetlen, hiányos, sok tekintetben megrongált, kopott, stb A fürdözö közönség pedig talán még a gyógy- hatásnál is előbbre helyezi a komfortot, sőt mondhatjuk, hogy a gyógyhatás kiegészítése czéljából szükség van erre a kényelemre, melyet az érseki gyógyfürdő olyan nagyban nélkülöz. A mostani tulajdonos, az érsekség kezében ismert okokból nem várható, nem remélhető ezen fürdőnek, talán még a törökök idejéből reánk szakadt és változatlanul megmaradt alakjából kiöltöztetése. Bizonyára ezen alakjában is jövedelmező vállalat e fürdőtelep s az érsekségnek egyátalán nincsen szüksége arra, hogy e jövedelmi forráKezdjiik az apródokoii vagy miként most szokás mondani: a tanulókon! Nem igen maradt fiatal barátaink közt olyan, aki tanulósága napjait visszakivánná. Még kevesebb okunk lehetne rá hogy ez ebbéli apródoknak kívánkozunk. Pedig még inas sem lehetett a ezéhek virágzó korában minden ember ha. Más szavakkal: mesterség béli apród csak az lehetett, ak’nek módjában állott, hogy írással vagy tisztességes személyeknek bizonyságával megbizonyithatta: mind nemzetségének s mind pedig atyjának és anyjának tisztességbeli voltokat. Az elszegödtetést, mely a ezéh mester színe előtt töitént, két-három heti próbaidő előzte meg. Két tisztességbeli, tehát czéhbeli, személynek kellett érte jót állani, hogy szegődött esztendeit kitölti. Ha az inas megszökött, ezek büntetődtek, dia nem tudták előállítani a szökevényt. Különben ha harmadnapra v’ssza- jött, csak a ezéhnek fizetett birságot; ha pedig csak negyed év múlva került elő, újonnan kellett szegődnie. Czéheink nem szerették a tulfiatal legényt, ezen esetnek s a korai felszabadulásnak az apród évek megszabásánál vették elejét, mely 3—8 évek között váltakozott a mesterség mivolta- és a jelentkező korához képest A szegődtetés áldomásával az inas tartozott egy pint bor erejéig, mely hogy jobban csúszszék, gondoskodni kellett pecsenyeféle harapni valóról is. A ezéh ezen jövendőbelijének sorsát nem sát kiaknázza, de sőt e holt kéz intéznie nyeinek kezelési szabályainak formákhoz kötöttsége sok gátot emel annak, hogy e fürdőtelep óriási költségekkel vestauráltassék. Egészen más alakba öltöztethetné azt a város, az a váios, a uelynek a fürdő telep csak eszköz lenne magasabb czélok elérésére. Mert modern berendezéssel, a kényelem minden kívánalmainak megfelelő felszereléssel, s széleskörű ismertetéssel oly közönséget tudna egy praktikus gazda a fürdőbe vonzani, hogy azt a város egyik leghatalmasabb jövedelmi forrásává tehetné. Olyanná, a melyből megalapíthatná, kiépíthetné sok-sok még hiányzó kultúrintézményét, forgalmi eszközeit és gazdasági élete mai nap még sajnosán nélkülözött számtalan segítő elemeit. Első sorban tehát tulajdonunkká kell tennünk, meg kell vennünk az érseki fürdőt. Ez a fürdő ma természetesen nem csupán annyit ér, a mennyi a silány épületek reális értéke, hanem annyit, a mennyi tőkének megfelel a mai jövedelem. Ezen árat kell érte megadnunk s szeretjük elhinni, hogy az érsekség nem fog vonakodni a várossal egy olyan adásvételi ügyletet kötni, a melylyel ő mit sem vészit s neir. fog a makacs szomszéd azon álláspontjára helyezkedni, a ki csupán a szomszédja gyarapodásának megakadályozása czéljából még saját kárára, saját zsebével is ellenkezésbejön. Vegyük meg tehát igazságos árért a fürdőtelepér. De ez még kevés. Meg kell vennünk a szomszédos érsekkertet is. Erről majd jövőre. Megyei hivatalnokok szaporítása. A belügyminiszter ma érkezett leiratában válaszolt a közgyűlés azon kérelmére, a melyben az ujo- nan szervezni szándékolt egy alszámvevői és hat főszolgabírói állás javadalmazására államsegélyt kér. A miniszter a kérelmet nem teljesiti, mert a hivatalnokok mostani számát a vázolom, mert az fölötte különböző volt. A légi kor inasai tapasztalták, ha valaki bogy: a hány ház, annyi szokás. De a ezéhszabályok a szivére is köték az apródnak, hogy : a szili a ! m a t elszenvedje. És ebben nem is lehetett fogyatkozása, miután a házban és műhelyben tisztességes tekintetében az utolsó hely volt az övé. Mester uram, mesterné asszonyom hol ide, hol oda rántották, de meg a legények is rendelkeztek vele, és hogy ezek hatalma néha nagyon érzékeny módon, érvényesült, — köny- nyü elképzelnünk. A feltétlen engedelmességen kívül főleg a tiszteletadásban, alázatosságban és vallásosságban kellett az inasnak magát gyakorolnia. „Légy egygyűgű és szófogadó.“ Imádkoznia kellett reggel este, asztal előtt és után és ünnepeken az egyházba járnia. A házban és utczán illedelmesen kellett viselkednie és kalap- levéve köszönni a czéhbeli minden mesternek, mesterasszonynak, legénynek és minden tisztességes embernek. A lopás, ha csak egy kraj- czár érő lett volna is, elbocsátást von maga után. Fizetése alig volt, csupán ruházatot kapott, azt is szii késén. Amit a mestertől vagy mesternétöl a legényekre hallott, azt nem volt szabad kifecsegnie; de a mit a legények beszéltek a mesterre vagy háznépére, azt kötelessége volt besúgnia, „hogy jó házi rend tartassák.“ III. A legény-élet. Amit az inas, években, majd hónapokban megye lakosságához viszonyítva, elegendőnek véli a megyei ügyek vitelére, és ajánlja, hogy a megye az esetleg felállítandó uj állások javadalmazását saját erejéből viselje Úgy halljuk, hogy az intéző férfiak olykép vélik a személyzet szaporitásáuák terhét födözni, hogy ha a megye közgyűlése, a jövő évben 10000 írttal leszállítandó katonabeszállásolási-alap révén nyert összegnek felét az uj hivatalok dijjazására fordítaná. Töröcsik József maróthi prépost, az egri székesegyház legidősebb mesterkanonokja meghalt, nincs többé! . . A két nap óta szakadatlanul zugó harangok mély gyászt és keservet hirdetnek azoknak, kik őt ismerték, szeretni megtanulták és áldásos jótékonyságában részesültek. Egy puritán jellemű pap, anya- szentegyházánák hü fia, egy egyenes, tősgyökeres magyar jellem és hamis önzésektől távolálló, tevékeny közügybarát hunyt el benne. Áldásos jótékonyságát nem ismeri a világ, de titkon száz meg száz- könylölázott szem száradt fel az ő jótékony kezének nemes munkájától. És ezt az áldásos kezet, ezt a titkos könytörlö jobbot most megdermeszté, eizsibbasztá a hálái örökre, könyörtelenül. Irigyelte talán tölünk ? Hite, akarata és szive nagy és erős volt a boldogultnak. Jelleme, becsülete tökéletes. Szerette vallását, melynek aranymisés áldozárja, szerette a hazát, melynek hü fia, szerette e várost melynek három évig lelkipásztora, de mindenek felett szerette rokonait s a szegényeket, kiknek valóságos atyja volt. Volt ? Fájdalom, igen. Ö már nincs többé ! . . . Szerető szive és a közügyek, főleg a népnevelés terén kifejtett munkásságáért meghajoltunk előtte életében is, meghajlunk most is ravatalánál, melyre öt a halál, a kegyetlen csontember fektette és megadjuk neki az őt igazán megillető’végtisztességet : az igazi, őszinte részvétet koporsójánál. Isten veled te szerető és szeretett ember: emléked kegyelettel fog élni soká, igen soká tisztelőik s a szegények szivében! . . Életrajza adatai. Töröcsik József a Jászságban, Jász-Alsó- Szent-Györgyön született 1820-ban. Atyja Törő- esik János ügyvéd és földbirtokos volt. ki egy negyedszázadon keresztül példásan vezette a község ügyeit, mint Jász-Alsó-Szent-György főjegyzője. Iskoláit Egerben végezte, 1843-ban szenteltetett fel pappá s mielölt Kis-Várdán, Jász-Jákóhalmán és Jász-Berényben káplánkodott,# érseke Gyöngyös- Or.iszi plébánossá nevezte ki. Itt azonban csak keés betekben számított, — az leendő fölsza- badúlásának nehezen közeledő napja volt. Ha szerencsésen kitöltötte a próbaidőt, az apród esziendöke', mestee tartozott őt a ezéh- niester, jótállói és a többi becsüiletes emberek elölt a ezébben fölszabadítani. Ez nem minden ünnepélyesség nélkül, és a kinyitott ezólil ád a előtt történi. A nagy sor és nagy állapot nagy intelemmel vezetődött be, melyből öt lcgkellemetosebben a kezdő szavak érintettek: „íme az Isten! te neked a te esztendődet ki engedte tokened“. Áz ő mondókája meg viszont három kellékkel kellett, hogy bírjon . a mennyiben hálát kellett adnia először Istennek, hogy kitanulhatott, azután a mesle- i ének a tanításért s a kezeseknek a jótállásért. A felszabadításkor a mester ellátta az fjn legényt ruhával és itt-ott némi költséggel; az áldomás adás szintén a mester költsége volt, hanem itt szabadjára vala eresztve, mivel az egyszersmind „az legénynek értékéhez“ volt szabva. Mily forduló pont volt a fölszabadulás egy, a mesteri rang után törtető iparos iíju életében: alig lehet elképzelnünk. Más volt fölötte még a ragyogó nap is. Fölösleges volt a törvény : hogy nem szabad többé inasokkal barátkoznia. Ugyan egy legény hogyan barátkoznék egy inassal! (Folyt, köv.)
