Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-05-22 / 35. szám

6 Sirt a kis megszeppent buba keservesen, hát az öreg is megszánta végre, csak azt kívánta: mutassa meg neki egyszer az ablakból, melyik az a Vikszike ? — Hadd látom, legalább jó ízlésed van-e kis leányom ? S délután már az ablakhoz hívta a buba a papát. — Papa, ni ott megy. — Ejnye, de csinos fiú, jó ízlésed van kis lányom, nyisd ki csak bubám az ablakot, aztán nézz ki rajta, de kinézzél, ugy-e kinézel édes bubám ? — Igen papa . . . Ezzel az öreg észrevétlenül felkapta az elkészített nádpálczát és kisietett az utczára. Mikor a nádpálcza Vikszike túlsó felén elkezdett tánczolni, a kis bakfis sirt, mintha ö kapott volna és hess, elrepült az ablakból. * — No Iái tad kicsim ? kérdezte a papa tőle mikor visszatért. A buba kisirt szemét haragosan függesztette a papára és azt mondta: — Elég gyáva volt, hogy engedte, mikor bot is volt a kezében. —Csi. A közönség köréből.*) A közkutak. A közkutak vizsgálatára kiküldött küldöttség f. hó 4-diki ülésén tárgyalta a L é g m a n Imre kir. mérnök küldöttségi szakértő jelentését, de minthogy a jelentésben oly dolgok is foglaltattak, amelyek a valóságnak meg nem felelnek, különösen a kut-ajtó készítés és vasalásért, mint többlet mun­káért Füstös Bernát javára dijjat számított be, holott az árlejtési jegyzőkönyvben világosan ki van téve, hogy azt köteles csinálni. Úgyszintén a kut- köteléknél 22, azaz huszonkét forint kötél-többletet mutatott ki Füstös Bernát ács, vállalkozó javára, mire Nagy Bernát bizottsági tag azon indítványt tette, hogy miután a kutkötelek a helyszínén a bizottság által felmérve nem lettek, ennélfogva ezek felmérésére a bizottság nevezzen ki saját kebeléből ö melléje egy vagy kél tagot, a kutköte­lek felmérésére. Az indítvány elfogadtatott, a kül­döttség kiküldetett és elhatároztatott, hogy csak ennek a jelentése után fog a tárgyalás tovább folytattatni. Ezen ülés végeztével, bejövét a föut- czán, az érseki kapu előtt S i m o n y i Károly és Nagy Bernát Lég man Imre kir. mérnökkel ta­lálkozván, Simonyi Károly azt kérdezte tőle, hogy miként tehette a jelentésbe a 22, azaz huszonkét forint kötél-többletet, mikor a köteleket sem a mérnök ur, sem a küldöttség fel nem mérte; mire azt válaszolta, hogy azt neki a városi mérnök mondta be, miből majdnem annak a látszata mu­tatkozik, mintha Légman Imre kir. mérnök a jelen­tését a vádlottakkal egyetértöleg állította volna ki. De kitűnik különösen onnan, hogy folyó hó 16-án újból tárgyalta a kötelekről felvett jelentést a kül­döttség, amelyből kitűnt, hogy 380 méter kötél helyett találtak 305 méter és 50 czentim. kötelet* Ennélfogva nemhogy kőtéltöbblet volna, hanem hiány van 74 méter és 50 een- t i m. amelyet S z r o g h István és Petravich Ferencz gazdasági felügyelő hamis jelentésére kifizettek Füstös Bernátnak a nélkül, hogy ez léteznék. Továbbá tárgyalta a bizottság a Légman Imre jelentésének azon részét, a melyben a hiányzó munka értékét kimutatja. Kimutat 198 forintot és ehhez a bizottság hozzá számította a kötél hiányt s igy lett: 221 frt 12 kr. a hiány. Úgyszintén Tóth Csepregi Ferencz becsatol egy ugyancsak szakértő ács-vállalkozó Melczer Gáspár által a Légman Imre kir. mérnök által *) E rovatban közérdekű felszólalásoknak készség­gel adunk helyet, de a felelősség a beküldőt terheli. Szerk. felvett méret szerint kiszámított hiány kimutatást, melyben kimutatja a terv és költségvetés és az egységi árak szerinti hiányt 468 frt 65 krajczárt Ezt a bizottság az ülés alkalmával a városi mér­nökkel felül számíttatván és Szrogh István mérnök talált eszerint 458 frt 20 krt, igy a számítási kü- lőmbség 10 forint és 45 kr. A bizottság a következőkép állapodott meg: az átvételről szóló jelentést, valótlannak mondla ki, kimondta továbbá, hogy a kutkötelek nem csak hogy rövidebbek, hanem azok — a Nagy Bernát által levágott kutkötél darabot szétbontván, melyet az a bi­zottság előtt vágott le — az első osztályú csepühöz hasonlítva annak sem felelnek meg, még ennél is roszszabbak A két rendbeli szakértői kimutatásból, mely­ben ki van mutatva, hogy mennyi a megtérítendő összeg egyhangú megállapodás létre nem jöhetett : Polereczky Gyula biz. tag elfogadta a Légman 221 frt 12 kr. számítását, Simonyi Károly és Tóth Csepregi Ferencz pedig a Melczer Gáspár ács-vállalkozó 468 frt 65 kr. számítását találták helyesnek, melynél a városi mé rnök is csak 10 frt 45 kr. különbséget talált és igy ezek a differen- cziák a hamis jelentésből kifolyólag. Kelt Eger, 1894. május 18. Egyik kiküldött bizottsági tag. Ipar és kereskedelem. Eger, május 21. A miskolczi kereskedelmi és iparkamara ér-tesitései 1777 szám. A m. kir. honvédség 1895. évi lábbeli szükségletének 50°/0-át vagyis 11410 pár bakancsot és 8590 pár Könnyű czipöt (barna pa­mut vitorla szövetből) a kisiparosok által szándé­kozik a honvédelmi miniszter készíttetni s pedig a bakancsokat 4 frt 92 kr., a könnyű ezipöket 4 frt 16 kr. egységárban és ezek f. é. deczember vé­géig beszállitandók. Az ajánlatok benyújtására' vonatkozó részletes intézkedéseket legközelebb tesszük közzé s addig is azzal figyelmeztetjük az érdekelt kisiparosokat, hogy a kisiparra nézve ezen kedvező szállítás ügyével behatóan fog­lalkozzanak. A bakancsok készítésére vonatkozó határozmányok a kamarai irodában megtekinthetők. 1039. szám. A miskolczi kereskedelmi és iparkamara figyelmezteti a gyárosokat, iparteleptulaj­donosokat, hogy az ipari és gyári alkalmazot­taknak baleset elleni véd elméről és az iparfel ügyelőkről szóló 1893. évi XXVIII. t. ez. f. évi márczius hó 27-én életbelé­pett s a miskolczi kereskedelmi és iparkamara te­rületén (Borsod, Gömör, és Heves megyék) az iparfelügyelöi teendőket’ Dr. Békéssy Sándor kir. iparfelügyelö (Budapest, keresk. minisztérium) látja el. 1086. szám. A miskolczi kereskedelmi és iparkamara figyelmezteti* a fakereskedö- ket és faiparosokat, miszerint a fake­reskedelem,' faipar és az erdőbirtokosok érdeké­ben a földművelésügyi magy. kir. miniszter ezen­túl évenként ősszeiratja az eladható faanya­gok mennyiségét. Az 1894. évre összeállított ki­mutatás már megjelent s ebből kivehető az 1894. évben kihasználandó erdő tulajdonosa, a vármegye és község, melynek területén fekszik, az erdőterü­let, az eladható fakészlet, a faanyagminőség, a leg­közelebbi vasúti állomás és nagy fapiacz vagy fel- dolgozási hely, az 1893-ban elért főárak s az 1893. évi vállalkozók nevei. A fakereskedelemnek és iparnak tehát e kimutatás becses segédeszköz annál inkább, mert az ezentúl évről évre ki fog adatni. 1284. szám. Van szerencsénk értesíteni, hogy a kereskedelemügyi magy. kir. miniszter kama­ránknak leküldte az arad-csanádi egyesült vasutak 1894. évi beszerzésére vonat­kozó kimntatást. E kimutatást kívánságra szívesen megküldi az érdeklődőknek a miskolczi kereske­delmi és iparkamara. 1681. szám. Am. kir. Államvasutak gép­gyára pályázatot hirdet 70 köbméter erdei, 575 köbméter lúczfenyö, 300 köbméter bükkfa, 2000 darab bükkfahasitvány szállítására. Ajánlatok f. évi junius hó 5-ig nyújtandók be az igazgatósághoz (Budapest, kőbányai ut). Erről a miskolczi kereske­delmi és iparkamara az érdekelteket értesíti. Épitketkezések a hatvani állomásnál. A magy. kir. államvasutak Hatvan állomása mellett építendő rendezőben egy egyemeletes térfél- ügyelöségi épület (242 m. területtel), három drb. melléképület, egy váltóbódé fából, egy drb. út- és pályaáteresz felépítésére f. évi május hó 26-án déli 12 óráig nyilvános pályázat van hirdetve, melyre a versenyfeltételek szerint felszerelt és felbélyegzett ajánlatok a büdapest-jobbparti üzlet- vezetőség titkárságánál nyújtandók be. Bánatpénz fejében 1000 frt. készkénzben, vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban teendő le. Olvasóasztal. Eger, május 21. Uj szépirodalmi lap. Egy aj szépirodalmi, társa­dalmi és kritikai hetilap első száma jelent meg a főváros­ban „Világ“ czim alatt, mely állandó irodalmi, társa­dalmi és kritikai rovatán kivűl érdekes szépirodalmi közleményei által tűnik Ki. A 36 oldalon megjelenő lap előfizetési ára negyedévre 2 frt. Szerkesztőség és kiadó- hivatal : Budapest VI., Lázár-utcza 20 sz. »Az 1848-49-ki magyar szabadságharcz tör­téneté« illusztrált vállallatból most jelent meg a 12-ik füzet, a melyben Gracza György az erdélyi oláh lázadás szervezését mondja el tömör vilá­gos nyelven, s élénk tollal. Éppen most, midőn a kolozsvári Memorandum-per folyik, igen aktuális a könyv ezen része, mert az 1848 iki és a mostani o'áh mozgalom közt sok rokonvonás van. E füzet­hez rendkívül diszes mümelléklet is van csatolva, a mely szines kivitelben Rózsa Sándor csikós gue- rilláinak támadását a vasas németek ellen ábrázolja. Igen sikerültek a többi egykorú képek is u. m. Csernovics Péter, (Barabás rajza), Jelasich torzképe (megjelent a bécsi 1848 októberi forradalom idején) Damjanich János honvédtábornok. (1848-iki arczkép után.) 1848-49-ikt rézpénz, 1848-iki ezüst pénz. Hur- bán M. József (a pánszláv agitátor fiatalkori arcz- képe.) Tót küldöttség Ferencz József föherczegnél (Prágában készült egykorú kép), Gróf Batthyány Káz- mér. Osztrák sebesültek szállítása. (Eredetije a bécsi csász. udv. múzeumban.) Báró Hrabovszky János (az 1848-49-iki ereklye múzeumban őrzött eredeti olajfestmény után.) I. Ferencz József. (1848-iki arczkép). Honvédtoborzás. (Egykorú kép.) »Sánta huszár naplója« czimen a magyar emigráczió egy kiváló, nemrégiben elhunyt tagjától, eddig még nyomtatásban meg nem jelent kéziratu kötetet kapott a kolozsvári orsz. ereklyemuzeum, az elhunyt emigráns hozzátartozóitól. A napló irója Kossuthot követte Kiutahiába, innen Angliába és Amerikába ment. Naplójában nagyon érdekesen Írja le az emigránsok hányattatását s a rokonszenvet, melylyel irántuk az ó- és uj világ polgárai visel­tettek. A napló eleven hangulattal, kellemes modor­ban van Írva. A »Sánta huszár nap!ójá«-nak köz­lését a »Történelmi lapok« legújabb száma megkezdte. E szám kettős kiadásban a Kossuth emlékének van szentelve. A halálára és emlékezetére vonatkozó emlékeken és képeken kívül Kossuth Lajos 1851-beli útját Kiutahiából Angliába ismerteti s a lapok felemlitósével összefoglalja a magyar sajtó emlé­kezetét Kossuth haláláról*). A Kolozsvárt megjelenő »Történelmi Lapok« előfizetési ára egy évnegyedre 1 frt. »Tisza-Füred és Környéke« czimen egy uj társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági hetilap indult meg T i s z a-F ü reden, Himfy Géza szerkesztésében, melynek már a második száma éikezett hozzánk. Az élénk tartalommal s ügyesen szerkesztett megyénkben lapot ajánljuk az újság­olvasó közönség figyelmébe. ■^Megjegyezzük itt, hogy a Történelmi Lapok e számában az Egri Újság Kossuth gyászáról is van említés téve a 77. oldalon

Next

/
Oldalképek
Tartalom