Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-02-23 / 11. szám

3 sót és ezidötöl fogva már nem volt látható a sokat szenvedett, nemes lelkű főpap kínos, gyötrő fáj­dalmak nyomait viselő de azért barátságos arcza. A koporsót kedden délelőtt 9 óra tájban hozták le a halottas teremből s az udvaron felál­lított ravatalra' helyezték. Ugyanekkor helyezték el a koporsón a beérkezett koszorúkat is, melyek a következő feliratokkal voltak ellátva : »Felejthetet­len nagybátyjának — Agatha«; »Pali«; »Kedves jótevőjüknek — Diakjai«; »A legjobb barátnak Kovács János«; ott volt elhelyezve az egri róni. kath. iskolaszék gyönyörű buzavirág-kék koszorúja is, valamint J á s z-Á rok szállás remek rózsa koszorúja, melynek öt méter hosszú fehér szallag- ján a következő felirat díszelgett: »Árokszállás város közönsége — 26 éven át volt feledhetetlen p’ebánosának.» Ezt a koszorút Jász-Árokszállás képviselőtestülete nevében egy négytagú küldöttség helyezte a megboldogult ravatalára, mélyítek tagjai: Csuka István városi főjegyző, Farkas József közgyám, B o b á k András és P a p Ferencz városi képviselők voltak. A gyász-isteni tisztelet. Pontban 9 órakor megkondultak a föszékes- egyház harangjai és hirdették az engesztelő szent­miseáldozat kezdetét, mely a boldogult lelkeüdve- ért lett bemutatva a Mindenhatónak. A gyászmisén Debreezeni János kanonok pontifikáit fényes segédlettel s a kóruson a föszékesegyház ének és zenekara játszott és énekelt szivreható gyászos zsolezmákat A temetés. Eger kösönségének óriási részvéte mellett ment végbe a temetés. A gyászszertartás ugyan csak az engesztelő szent mise áldozat bemutatása utánra volt kitűzve, azonban már kora reggel tel­jesen ellepte a közönség a hallottas-ház udvarát Magát a gyászszertartást Szele Gábor v. püspök és érseki helynök végezte teljes ornátusban, melyen a gyászoló rokonság s a tolongó sokaságon kívül részt vettek : a megboldogult kanonok társai, Hevesmegye és Egerváros tisztikara, az Egerben állomásozó csász. és kir. 60. gyalogezred tiszti­kara, a fökáptalani ga^da-tisztek, Jász-Árokszállás küldöttsége, a különböző tanintézetek növendékei, és sokan az egri és a vidéki papság köréből. A gyászszertartás egyházi részének bevégezte után Eger koszorús dalköre búcsúzott el a boldo- gulttól a kövelkezö szivigható énekkel: »Ah, távozál már tőlünk Te, kit annyian hőn szeretőnk«. . . És a könnyek, melyek a gyászdal hatása alatt jelenfkeztek a szemekben beigazolták, hogy a jelenlevők óriási sokadalma együtt érzett, a dal szavaival. A gyászmenet, Alig hangzott-el a dalkör szomorú énekének utolsó akkordja, a fökáptalani gazdatisztek vállra emelték a koporsót és kivitték az udvarból a fe­ketével bevont gyászkocsihoz. A káptalan-utezán ezalatt százakra menő néptömeg verődött össze s oly tolongás támadt, hogy a rokonok s az elhunyt tiszteletére megjelent küldöttségek alig tudtak ki­jutni a hallottas-ház udvarából. A gyászmenetet a különféle tanintézetek nö­vendékeinek hosszú sora nyitotta meg. Utána a 60 gyalogezred zenekara, a megyei-, városi tisztviselők, a hadsereg tisztikara s több előkelőség, majd a papság zárt sorai következtek. Nyomukban a ko­porsót vivő gyászkocsi haladt, mely mögött a ro­konság s a résztvevők beláthatatlan sokadalma lépdelt a katonai zenekar gyászindulóinak szomorú rithmusai mellett. így vonult lassú hullámzásban az egész me­net a főszékesegyház olé, az egész útvonalon min­denütt a várakozó közönség sorfala között. A föszékesegyház előtt Szele Gábor püspök még egyszer megáldotta az elhunyt főpap földi maradványait, azután az egri növendékpapok ének­kara énekelte el a koporsó felett a Libera meg­indító gyász hangjait és ... . és ... . Fűit... A koporsót leutték a föszékesegyház sírbolt­jába, elhelyezték azt a sírbolt oltára mellett balról, a falban levő fülkébe és a fülkét befalazták. . . . Egy Istennek tetsző éíet porhüvelye adatott át ezzel az enyészetnek. Volt: fűit .... Játiusz. HÍREK. * Eger. febr. 22. — Uj gyógytár vezető Az irgalmasok gyógy­szertárának eddigi vezetője Egerből Nagyváradra helyeztetvén át, a gyógyszertár vezetését Győréi Gyárfás oki. gyógyszerész vette át. — Eljegyzés. Klein Mór egri divatkeres- kedö f. hó 11-én váltott jegyet P r es z 1 e r Josepha kisasszonynyal, Preszler Márton egri lakos kedves és szeretetreméltó leányával — Gyászhir A kővetkező gyászjelentést vettük: Zalabéri Horváth Béla és neje Alexy Kornélia, számos rokon nevében is fájdalomtelt szívvel tudatják egyetlen gyerekük Zalabéri Hor­váth Jenőnek, egri fögymnásiumi tanulónak, 1894-ik év február hó 20-án, éjjeli 1 órakor, hosszas szenvedés után, életének 16-ik évében, a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után Mó- nosbélben történt gyászos elhunytát. A boldogult hült tetemei 1894. február hó 21-én, d. e. 10 órakor, Monosbélben beszenteltetvén, f. hó 22-én d. u. 4 órakor fognak Egerben a Kisasszonyról nevezett sirkertbe örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent-miseáldozatok f. hó 23-án Eger­ben a cisteri rendiek templomában 71/i órakor, Monosbélben pedig 26-án fognak a Mindenhatónak bemutattalni. Eger, 1894. február 20-án. Áldás és béke lengjen kedves porai felett. — Bokotly jubileuma Ritka ünnepet ül szom­baton, e hó 24-én B o k o d y Antal, a neje veze­tése alatt itt működő színtársulat valóban magas tehetségű, legkiválóbb tagja. Harminczötéves s z i n é s z k e d é s é n e k emlékünnepe lesz e z, a mely alkalomból a színházban jubiláris elő­adásképen „A párisi rongyszedő« kitűnő franczia színmű kerül előadásra. Bokody annyira kedvenezévé lett a közönségnek itt működése alatt, hogy a szombati előadásra különösen felhívni a figyelmet szinte fölösleges. De fel akartuk ez alkal­mat használni arra, hogy a jeles művésznek e szép ünnepély alkalmából szerencsekivánatainkat kifejez­zük s kívánjuk, hogy legalább még harminezöt éven keresztül gyönyörködtesse a müveit közönséget művészetével. — Tisztviselő telep. Ez az örvende­tes és a város emelkedésére is nagy jelen­tőséggel bíró mozgalom határozott alakot —- testet ölt. Az előkészítő munkálat tel­jesítésére kiküldött bizottság feladatát meg­oldván, eljárásának eredményéről a f. évi február hó 25-én d. e. 10 órakora város­ház tanácstermébe összehívott értekezleten számol be. Minthogy ez az értekezlet lesz hivatva az alakulás, a megvalósítás kérdé­sében is határozni, az érdekelt köz-tiszt vi­selők törvényhatósági, városi és magán tiszt­viselők, ügyvédek, orvosok, tanárok, tanítók és általában a szellemi foglalkozást űző egyének az értekezleten való megjelnésére és részvételre felhivatnak. — Értesítés. Eger város tekinteses tanácsa, mint elsőfokú iparhatóság 1327/94. szám alatti végzésével a betegsegélyezésről szóló törvény (1891. évi XIV. t.-cz.) 38-ik §-ához képest a közgyűlési kiküldötteknek Eger város közháza tanácstermében leendő megválasztása czéljából közgyűlési határ­időül f. 1894. évi február hó (25) huszonötödik napjának d. e. 9. óráját tűzte ki. Ez alkalomból kővetkezőket van szerencsénk a tisztelt kereskedő és iparos munkaadók, úgy szintén ezeknek bizto­sításra kötelezve levő alkalmazottaik becses tudo­mására hozni, a) a kerületi betegsegélyzö pénztár közgyűlésére kiküldöttül választandó a pénztári ta­gok számához képest összesen 98 egyén, és pedig: az alapszabály 26. §-a szerint 34. a munkaadók — 64. a biztosításra kötelezett tagokból, b) hogy a választás szavazólapok útján fog eszközöltetni, ér­vényességéhez azonban feltétlenül megkivántatik, hogy e szavazó-lapon csakis annyi név lehet, amennyi kiküldött választandó. Eger, 1894. február 20. Éliássy Ferencz elnök, Nagy Gyula titkár. — Jegyzőválasztás. S z ó 1 á t h köz­ségben az íire'edésben levő jegyzői állás betöltésére márczius hó 10-éig van pályázati határidő kitűzve. — Halálozás. Pápai Mihály makiári kántor- tanitó élete 67., tanítói működésének 47. évében f. hó 18-án hosszas szenvedés után meghalt. A boldogult hosszas tanítói működését Makiáron kezdte s ott is fejezte be. Temetése ma, 22-én d. e. 10 órakor ment végbe, melyen R u d a s i János egri főkántor több énekkedvelövel igen si­került négyes karéneket énekelt. — Az egri dalkör matinéi. Az egri dalkör III. matinéjának műsora következőleg módosittatik : 1. Lányi; Honfidal ; énekli az Egri dalkör: 2, Láuyi: Bácskai lako­dalom, zongorára Greiner Gizella k. a., 3. Huber Ká­roly: Magyar ábránd. Hegedűn játsza C b i o v i n i La­jos 4 Händel: Változatok. Pedálharmoniumon játsza lányi Ernő. 5. Storch: Varázséi. Énekli az Egri dalkör. Chiovini Lajos varosunk szülötte, s itt óhajt letelepedni» miután a kecskeméti zeneiskola, hol tanár volt, megszűnt. A kitűnő ifjú művész Huber Károly és Sabathiel tanitvá- aya és szívesen vállalkozik órák adására is a hegedüjáté- kából. A rendezőség. — Jubileum. Dr. Kovács József buda­pesti egyetemi tanár jubileumára a hevesmegyei orvos-gvógyszerész egylet Dr. Schönberger Soma kir. törvszéki orvos és dr. T u r c s á n v i Gyula megyei tiszti főorvost küldi fel kebeléből» kik az iinnepeltnek a következő szövegű feliratot fogják átnyújtani : Méltóságos Ur! A hevesmegyei orvos-gyógy­szerész egylet örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy sorakozzék azon nagy számú tisztelőihez, kik 25 éves orvosi és professori működése alkalmából az ország mii den részéből özönlenek Méltóságod­hoz üdvözletükkel. Az orvosok és gyógyszeré­szek, mert közvetlenül, tehát legjobban ismerik azon óriási és üdvös tevékenységet, melyet Méltó­ságod az emberiség es humanitás szolgálatában 25 év alatt kifejtett. De ismerik azon munkálkodását is, melyet az orvosi tudomány kifejlesztése körül tanúsítani méltoztatott s mely munkálkodásának köszönhetjük mi is, hogy az orvosi gyakorlat szá­mos oly ágazatában, a hol csak pár évtized előtt a sötétségben tapogatództunk, ma a Méltóságod bölcsen felderített és világosan ismertetett tapaszta* latai nyomán biztos kezekkel működhetünk. Az emberiség sokkal adósa Méltóságodnak, tudós ta­nainak, bámulatos eredményeket feltüntetett tevé- kenysé gének, — de sokkal adósai vagyunk mi or­vosok is. kik legtöbbje büszkén valljuk magunkat Méltóságod tanítványainak. Fogadja Méltóságod jubileuma alkalmából legőszintébb üdvözletünket s azon forró óhajtásunk kijelentését, hogy a Minden­ható Méltóságodat az emberiség üdvére s szeretett hazánk büszkeségére, az emberi élet legvégső ha­táráig tartsa meg. - Kelt Egerben, február hó 25. — Dr. Sehvartz Sándor, e. titkár. Dr. Schön*- berger Soma, e. elnök. — A verpeléti jegyzőválasztás. Még a verpe­léti jegyzőválasztásra ki sincs tűzve a pályázat, már is annyi jelöltet emlegetnek, /'hogy egy egész megye bőven elláthatná magát községi jegyzővel belőlük. Hir szerint már eddig is negyvenki­lenc z e n szándékoznak pályázni. — A kis csavargók. Az ujabbi időben ag­gasztó módon szaporodik az ökölnyi csavargó kol­dusgyerekek szomorú csapata városunkban. Mahol­nap az ember egy lépést se tehet az utczán, hogy ezektől a kis piszkos gyerkőczöktől nyugton lehes­sen. A legnagyobb aggodaommal látjuk az erkölcsi sülyedés terjedésének emez ijesztő jelét s aggo­dalmunk annál nagyobb, mert a hatóság még máig se látta be annak szükségét, hogy erélyes rendsza­bályokkal útját szegje a visszaéléseknek. A kissé érdeklődő privát emberek előtt eléggé ismeretes az a kihizott, pálinkától pirosló arczu asszony, a ki eze­ket a szennyes apróságokat naponta sötét utjokra bocsátja s aki annyira biztonságban érzi magát,

Next

/
Oldalképek
Tartalom