Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-12-14 / 94. szám
I. évfolyam. Eger, 1894. évi deozember hó 14, 94. szám. Szerkeszt&ség: Eger, Jókai-ntcza 2. szám I. em. Kéziratok hétfőn és csütörtökön d. u. 4 éráig fogad tatnak el. kéziratok nem aduinak vissza. Kiadóhivatal: Eger, Piacz-utcza 4. szám Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. u. 4 éráig fogadtatnak el. Előfizetési ár: egész é re 0 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 fr, 50 kr. Egye-szám ára 6 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. Ólomlábak. Eger, deczember 13. Közönségesen a magyar közigazgatásról szokták azt mondani, hogy ólomlábakon jár. Es nem alaptalanul. Bár az idők méhe valami rendkivülit rejt magában s bár nem lehetetlen, hogy a közigazgatás nagy reformátorai visszaszorittatnak liberális törekvéseikkel — egy időre, de ez csak egyidőre lehet, mert a közigazgatás ólomlábai hangosan fogják követelni megolvasztásukat, hangosan fogják követelni ama sérelmek révén, melyek a közönséget a közigazgatás primitivizmusa, lassúsága és félszeg- ségei folytán napról-napra érik. A sérelmek ütötte tátongó sebek hangosan fogják visszasírni a reform- törekvéseket. így áll a dolog nagyban, igy áll a dolog országos szempontból. A közigazgatás ólomlábai részt kértek azonban maguknak a mi házi gazdálkodásunkból is. Nem is a vármegyéről, csak Egervárosról kell szólanunk, hogy tele legyünk pa- naszszal azok miatt a mély gödrök miatt, melyekbe apróbb közigazgatási funkczióink ólomlábai megfeneklettek. Igen bölcsek vagyunk mi az intézkedések megrendelésével. Igaz, hogy ezeket a megrendelésekre is csak akkor hajtjuk városatyai bölcsességtől duzzadó fejünket, ha már a lakosság türelme teljesen elfogyott s nem lehet többé a mind hangosabban nyilatkozó közvélemény parancsszava elől kitérni. Hanem ezen intézkedések és illetőleg az ezekre vonatkozó rendeletek foganatosítását ugyancsak stoikus bölcsességre valló nyugalommal szoktuk bevárni. Azt is mond- hatnók, hogy az a türelem, melylyel egy-egy képviselőtestületi határozat foganatosítása kisértetik, felér azzal a türelemmel, mely ama bizonyos baritonista állat jeles tulajdonsága. Bizony már jó ideje, hogy a közönség uton-utfélen hallatott felzúdulására és talán a helyi sajtó többé már nem gyengéd unszolására a képviselőtestület megrendelte, hogy a villamos világítás némely hiányosságai pótoltassanak. így megrendelte a képviselőtestület, hogy a kaszinó elé hozassák a terrasz szögletére kihajított ivlámpa. Megrendelte, hogy a lyceum előtti ivlámpa beljebb kerüljön az ut szélére; megrendelte, hogy az izzólámpák fényét elfogó czégtáblák eltávolíttassanak — s mindezek mégis mind mai napig a régi állapotban vannak. Úgy látszik, a tanács azon bölcs véleményben van, hogy ezek a bajok immár szanálva vannak a képviselőtestület jegyzőkönyvében s egyelőre ennyi elég. A betegséget az orvos megállapította, a diagnózis megvan, megírták hozzá a reczeptet, a gyógyszert megcsináltatni még ráérünk. Hát az igaz, hogy a baj nem veszedelmes, nem is fog abba belehalni senki, de azért a gazda igénybe szokta venni a házi fegyelmet szolgája felett, ki a gyógyszerért ilyen sokáig jár a patikában. Erre a kis házi fegyelemre bizony bőségesen rászolgált a mi magisztrátusunk is, amelynek ólomlábai ugylátszik belesüppedtek az uj városház malteros gödrében s onnan nem tudva kiszabadulni, nem képes rászorítani a vállalkozó villamos társulatot, hogy a képviselőtestület meghagyásának tegyen eleget. Ugylátszik, kívánatos volna a magistrátus ólomlábai alá, azok fel- olvasztása céljából, néhány parázs in- terpelláczióval — alágyujtani. Az EGRI ÚJSÁG tárczája. A bujósdi — Irta: Blain Emil. — I. Jean-Pierre volt a kis Mezidonban a tréfák nagy mestere. Ha egy sikerült csínyről beszéltek, bizonyos, hogy neki is volt benne része. Hány lánynak csavarta el a fejét; hány férjnek rakott szarvakat — ki' tudná hirtelen megszámlálni ? . .. Bezzeg örült az egész falu, mikor hire ment, Imgy feleségül veszi a szép Anettet. — A férjek örültek, mert remélték, hogy ha egyszer maga is férj lesz, majd csak megjavul s a lányok se soká búsultak utána. Tudták, hogy azért nem veszett el számukra Jean-Pierre — amint hogy igazuk is volt 1 Megházasodott, de azért éppen olyan kópé maradt, mint volt legénykorában. Eszébe sem jutott, hogy még ő is megjárhatja. Hogyis nel Ki merné a hires Jean-Pierret megtréfálni ? A felesége ? . . . Oh, felőle biztosnak érezte magát 1 Hisz csak tud vigyázni egy asszonyra! 1 ? Anette alig húsz éves, csinos, jól megtermett menyecske volt. Nagy kék szemei villogtak; nedves duzzadt ajkai vonzották az embert és taszították egyszerre, de hát még kövér karjai, duz- zadozó keble? Bolondultak is utána elegen, de ez nem aggasztotta Jean-Pieret egy csöppet sémi Neki nem raknak szarvakat a homlokára ; — felel ö arról 1 Szóval, megházasodott, de nem javult meg. II. Lakodalom volt a faluban. A kis Denis, Jean-Pierre szomszédja volt a vőlegény, — Ilyenkor járja csak igazán a tréfa. Virtus az uj házasokat jól megtréfálni. Minél vastagabb a tréfa, annál jobban nevetnek rajta, megharagudni semmiért sem szabad s azok, akiket megtréfálnak, együtt nevetnek a többiekkel. Már igy szokás ez a faluban. A lakzi javában folyt. A menyasszonynak már elragadták a harisnyakötöit, a gyertyákat is eloltották egy párszor és újra meggyujtották. Közeledett az éjfél, az uj házasoknak ez a bűvös- bájos órája, melyet olyan néhezen várt már a vőlegény, de várta Jean-Pierre is, ki uj tréfán törte a fejét. Tizenkettőt ütött. A kis Denis eltűnt a szobából feleségével együtt. Csak ezt leste Jean-Pierre. Pár szót súgott az egyik nyoszolyóiány fülébe. — Jól van, szólt az nevetve: meg lesz 1 Be kellett várnia, mig a fiatalok lefeküsznek, elcsenni a ruháikat s rájok zárni az ajtót. Amint ez megtörtént, kivonultak mind az udvarra, az uj pár ablaka alá, kik fönt voltak az emeleten; hamarosan egy kis máglyát raktak a magukkal hozott tüzelőből s mikor ez készen volt Jean-Pierre meggyujlotta. — Tűz van! Segítség I 1 Meneküljetek 1 1 — hallatszott az udvarról s a meggy ujtott rözse ijesztő lángokban csapott föl. A tréfa sikerült. Denis és felesége nem igen keresték eldugott ruháikat: rémült arczczal jelentek meg az ablaknál és segélyé kiabáltak. — A lépcső ég! Nincs más menekvés le kell ugranotok — kiáltott Jean-Pierre, ki egy nagy lepedőt tartott kifeszitve harmad magával az ablak alatt. — Csak ide gyorsan I Máskép bennégtek Rajta, nem lesz semmi baji Mit volt mit tenni ? 1 Egyik a másik után ugrott bele a lepedőbe! ... Ekkor öriási hahotázás mellett diadalmasan körülhordozták s aztán letették őket az udvar közepére . . . Jean-Pierrenek újra elsült egy csínye, de a kis Denis boszut forralt magában. III. Pár hónap múlt azóta. Miközben felesége Párisban időzött beteg nénjénél, Denis átjárogatott szomszédjához, Jean-Pierrehez, hogy az estét kártyázva, pipázva, egy két kancsó jó bor mellett együtt töltsék el. Anettének sem igen lehetett ez ellenére, mert ha olykor-olykor megtörtént, hogy akkor jött át Denis, mikor Jean-Pierre nem volt otthon, sohase mondta neki Anette, hogy menjen haza. Egy este a szokottnál jobb kedvvel ment át Denis Jean-Pierrehez : mintha valami benső hang azt súgta volna neki, hogy ma este virrad föl a bosszú napja. Jean-Pierre, mint rendesen, most is
