Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-11-20 / 87. szám
!. évfolyam. Eger, 1894. évi november hó 20. 87. szám. Srerkesztöaeg: Eger. J.Vkai-utcza 3. szám I. em. Kéziratok hétfőn és csütörtökön <1, n. 4 éráig fogad tarnak el; kéziratok nem adatna! viasza. MEGJELENIK HETENKENT i -i A Kiadóhivatal: Eger, Piaczriitcza 4. szám Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. u. 4 óráig fogadtatnak el. Előfizetési ár'; egész évre 6 frt, félévre 3 írt, negyedévre 1 Ir 50 kr. Egyessaáiu ára ö.kr. Több nyilvánosságotl Eger, november 19. Miéit mondjuk mi ezt? Azért, mert egy különös történet épen most igazolta, mennyire igazunk volt akkor, mikor számtalanszor íigyelmez- tettük városi intéző és tanácskozó köreinket, hogy éljenek a sajtó áldásával. Téves felfogás azt hinni, hogy a sajtó és a nyilvánosság, a jónak megrontója. Mai világban, hol mindenki a létért való harczban a saját ügyével-bajával van elfoglalva, nem érdeklődhetik, nem járhat utána a történteknek, bármennyire kellene és szeretné is ezt tenni. Minden oly dolog, mely nyilvánossá nem tétetik, titok szerű. Hiszen hányszor vannak nyilvános városi közgyűlések, melyekre bátran rá lehetne fogni, hogy titkos tanácskozmányok. Oly kevesen vesznek tudomást az ott történtekről, hogyha alapokban mely nélkül müveit ember alig képzelhető, — nem olvasna róla az ember, csakugyan mély titkok maradnának az ott hozott határozatok. Minden olyan dolog, mely úgy folyik le, hogy a sajtó ott képviselve nincs, vagy szándékosan anAz EGRI ÚJSÁG tárczája. Oda van már . . — Az Egri Újság eredeti tárczája. — Oda van már . . . vége, vége, Fáradt lelkem menedéke, Az a boldog, édes álom! Leroskadva, nincs mit várnom, — Nincs remény már a világon! Pedig én is élni vágytam, S az életben sirt találtam, Melyhez mentem menekedve: Ifjúságom kéje, kedve E sírban van eltemetve! Érző szivem nékem is volt, Ma csak rom már: beteges, holt. Pedig ő is lángolt, égett . . . De ez a láng mind mivé lett? Mind csak hamu, s mégis éget... Büszke vágyak, fényes ábránd Az én lelkem szintén bánták. Belőlük nincs, nincs más semmi, Csak egy óhaj: — lent pihenni, Lent pihenni, semmi lenni! nak utján nyilvánosságra nem hoza- j tik, szenved a mende-mondák által való terjesztésben. S mivel bátran lehet állítani, hogy a roszakarat siókkal nagyobb energiát szokott kifejteni, mind a jó indulat, magától értetődik, hogy a jó elenyészik, sőt ha a jóban is csak a legkisebb gáncsot vagy rósz színezetet lehet felfedezni, az fog a közönség előtt a szóbeli terjesztés utján kidomborodni. Mi büszkék lehetünk az »egri névre.« S bár nehéz kötelességünket teljesítve gyakran azon kellemetlen helyzetbe jutottunk, hogy városi kor- máyzatunkkal vagy közönségünkkel szemben kénytelenek voltunk és vagyunk kemény kritikákat gyakorolni, mégis, clensége sem állíthatja, hogy Eger városa adott körülményeihez mérten tőle telhetőleg minden téren nem iparkodnék ma is megérdemelni az »egri nevet.* Nagy meglepetésünkre, kezünkbe jutott egy szaklap (?) mely oly állításokkal és ráfogásokkal illeti az egri intézményeket, hogy valóban meg kell botránkozni. Hírlapírói kötelességünknek tartottunk e dologról bővebb informácziót szerezni és jó lélekkel mondhatjuk, hogy mind az, Lent pihenni fagyos földbe Semmisiílten, mindörökre. Nem tudni: ki? nem tudni: hol? Más nem lenni: egy marék por, Mit a szélvész szerteszét szór. . . Hanák József. Az anyós boszuja. Irta: Tínseau Leo. Carmen de la Vergara egy gazdag, özvegy portugál marquisnénak a leánya volt, aki tiz év óta lake ti Párizsban. Mikor a leánynak Gontran d’HeristalIal való eljegyzése a fiatal ember ismerősei körében elterjedt, legbizalmasabb barátai nem tehették, bogy elhallgassák előtte aggodalmaikat. A menyasszony ellen egy árva szót sem lehetett felhozni : szépség, származás, nevelés tekintetében alig lehetett külömbet kivánni. De hozományul Gontran anyóst kapott, olyat, kinek kiáll- hatatlan természete — a hevességnek és nyakas- ságnak különös vegyüléke — a Parc-Monceautól a Rue-Royalig híres vala. Figyelmeztették is Gontrant: Már egy héttel a menyegződ után tengerentúli utazással leszesz kénytelen magadat megóvni a marquisné sértő követelőzései ellen. S mivel övé a vagyon, még figyelmesnek és előzékenynek is kell iránta lenned; mert ez olyan asszony, ki a legbolondabb esinyre is képes, ha f a mi abban a szaklapban foglaltatik, merő ráfogás, koholmány és rágalom és nem is érdemes vele tovább foglalkozni. S miért említettük mégis a dolgot? Azért, mert megbotránkoztunk azon, hogy mi helybeliek -— újságírók, — kik hivatva volnánk bajainkat megpanaszolni, dicsőségünket zengeni, különböző intéző köreink működését figyelemmel kisérni és esetleg megbírálni, kényszerittettünk egy idegen vidéki lap figyelmeztetésére oly dolgokról, oly üdvös rnükö- désről tudomást szerezni, mely itt érdekünkben és nagyrészt költségünkön végbe megy, és mely aztán csak akkor jutott, mondjuk, örvendetes tudomásunkra, a mikor arról volt szó, hogy azt, ami a miénk, és a mi jó, idegen roszakarat, idegen rágalom ellen megvédelmezzük. Ennyi elég. Sapienti sat Szolgáljon ez tanulságul a tiszaiéit uraknak arra, hogy csendben, titokban, a teljes nyilvánosság kizárásával ne cselekedjenek még jótsem. Eza mai kor szignaturája. Minden titok- szerűség gyanús és a rágalom éber! Azért még egyszer : több nyilvánosságot ! vejének a magaviseleté által sértve őrzi magát — nem is szólva arról, hogy a marquisné még tényleg nagyon szép asszony és ijedélmesen flatál I — Gondom lesz rá, hogy fiatal voltát mihamarabb nagyanyái méltósággal -SZeliditkem. — Vigyázz inkább, hogy ő ne fiatalítson meg téged azzal, hogy egy kis- Sógofkával örvendeztet meg! ... ;i — Eh! tiz esztendő óta özvegy ... Ha másodszori férjhezmenetelre vágyakoznék, ezt már rég megtette volna. Hogy a marquisné nem valami kefemes ráadás, azt szívesen megengedem nektek, de készen van ám a haditervem. Meglássátok! Nem, fiaim, én ebben a pillanatban más veszedelemtől tartok; nem de la Vergara-marquisné, hanem Corysandra az a hölgy, aki véghetetlenül meglepne, ha valami bolond csíny nélkül-í hagyna a templomból hazatérni. Pedig lelkemre mondom, nagyszerűen viseltem magamat vele szemben I . . Corysandra »műlovarnő« volt a hippodrom- ban. Igen veszekedett természete volt. Szerette a zajt, sőt a botrányt, háborúságot is. Az akáck- sori ezirkuszban működő kartársnöjével való ostorpárbaja még élénk emlékezetében van mindenkinek. Ő volt az, aki egyszer a Madeleine-tempiom tornáczán két svájezit alabárdostul együtt félrelökött, hogy szegény Montrupertnek, ki 'Mendelssohn zenéjének hangjai mellett fiatal hitvesével karonfogva, ünnepiesen ballagott kifelé, néhány igen kellemetlen doigot vágjon a szemébe. A Gontran esküvőjéről ilyféle drámai támadás a rettegett részről elmaradt. Gonttran mikor dél*
