Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-11-16 / 86. szám
!. évfolyam. Eger, 1894. évi november hé 16 86 szám. Szerkesztőség: Rtr.T, Jókai-utczn 2. szám I. i-m, Kiíratok hét főn és esíítör tökön (i. n. 4 óráig fogad tanaik el. Kéziratok nem adatnak viasza. Kiadóhivatal: Kger, Piacz-ntcza 4. szám Hirdetések hétfő- és csütörtökön ti. n. 4 óráig fogadtatnak el. Előfizetési ár: égést é.re 6 ír', félévre I! f'rt, negyedévre 1 ír F>0;kr. Egye szám ára fi kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. A színházról. Eger, november 15. Úgy látszik, hogy minden évben következetesen beáll úgy tél táján az az idő, a mikor foglalkoznunk kell a színészet dolgaival. Nem akarunk most szólani az állandó színház feledésbe ment tervéről, daczára annak, hogy egy nagylelkű adakozó kétezer forintos adománya ismét felhívta erre a figyelmet. Nem beszélhetünk azonban állandó színházról ma, mikor azt kell tapasztalnunk, hogy egy rövid szezonra hozzánk jött színtársulat napról-napra üres házak előtt játszik. Bár meg kell jegyeznünk, hogy ez az állapot semmi esetre sem szolgálhat érvül az állandó színház megépítése ellen, mivel óriási különbség színi előadást végig nézni egy ezen czélból épített színházban és egy sötét tánczteremben. Már pár év óta felkeresik városunkat téli szezonra is kisebb színtársulatok s rendesen azzal végződik a szezon, hogy a társulat itt oszlik fel pártolás hiánya miatt, legnagyobb részt azonban azon okból, mivel a társulatok fülig adósággal érkeznek Egerváros falai közé. Csak a múlt \ évre kell visszamutatnunk, bogy em- S lékezetbe hozzuk azt a kínos állapo- | tot, a melyben a Bokody szintársu- ■ lata vergődött s a mely állapot leg- i nagyobbrészt kellemetlen volt a közönségre is, mely pedig a múlt esztendőben még nem is volt oly fukar pártfogásával. És éppen azért j nem csalódunk, ha azt hisszük, hogy | az a hideg tartózkodás, melylyel ! a közönség az idén a színház iránt ' viselkedik, éppen a tavalyi csúfos í befejezést nyert színházi szezonban ! ileli az okát. És nem is csoda, ha a közönség bizalmatlan a téli színtársulatok iránt. Mert ha tavaly megtörténhetett, hogy a meglehetős pártolás daczára, anyagi csőddel végződött a szezon, akkor önkéntelenül megérlelődik a közönség soraiban az a vélemény, hogy a téli színtársulatok orvosolhatatlan anyagi viszonyokkal érkeznek ide s ennélfogva megbízhatatlanok. Szóval a közönség bizalmát a téli színtársulatok elvesztették s egyszerűen ez az oka, hogy a színházi előadások üres házak előtt folynak. Tavaly rámutattunk arra a hibára, amely a vidéki színészet szomorú állapotát okozza. Akkor is kijelentetAz EGRI ÚJSÁG tárczája. Éji kaland. — Erkölcsös pikantéria. — Igenis, előre bocsájtjuk, hogy ez a történet, bármily pikánsul kezdődik is: végezetül igen erkölcsös lészen. I. Minthogy történetem éjszaka kezdődik, tehát először is az éjszakát kell leírnom. A ». közönség nagyon jól tudja, hogy milyen az éjszaka : különösen a közönség azon része, mely szerény. (A »szerényo Göílie őta virágnyelven t. i. lumpot jelent.) Mindazonáltal megkövetelik az íróktól az éjszaka leírását. Az éjszaka tehát sötét volt, mint a külvárosok utczái a villám világítás óta. Az éjszaka azonkívül csillagos volt, mint a szerelmes versekben előfordulni szokott »öak és mint az uj novellákban előforduló »magá«-k szemei. A hold olyan bamba képpel bámult a földre, mint egy akadémiai kompillátor, mikor a könyveket elolvasta, amikből kompillálni akar s azokat nem érti. (De azért kompillái belőlük.) No, most már tudják, milyen volt az éjszaka. II. őz óriás téren ketten sétálgattunk. Én és a barátom. Mindketten az államházlarlás egyensúlyának fönlarfásán fáradoztunk. Amit közönséges nyelven úgy is szoktak nevezni hogy szivaroztunk. Barátom a holdra nézett és fölsohajtott. Ha valaki a holdra néz és ugat: akkor kutya, ha a holdra néz és fölsohajt, akkor szerelmes. Én egy csukott ablakra néztem és én is fölsóhajlottam. Amiből következik, hogy én is szerelmes voltam és az ideálom a csukott ablak mögött kortyogolt. (Szerelmetes dobhártyáimnak ugyanis úgy rémlett, mintha a szendergő angyal gyöngéd lé- lekzetvélelét hallanám. Tekintettel a salugáterekre, ez nem tetszett előttem valószínűnek; az eszem tehát azt diktálta, hogy ha hallom a lólekzetvéte- lét: az ideálom bizonyosan erősen hortyog.) Utóvégre bolondulhat valaki egy horkoló leányért is. Az a horkolás is szebb volt előttem, mint a fülemüle dala. Ha Beethoven vagyok, lekottázom és a zenekedvelők egylele tegnap a »Horkolás sympho- niáa-ját jálsza. Szükségesnek tartom azonban megjegyezni, hogy nem vagyok Beethoven, hanem napidijas, a pénzügyigazgatóságnál. tűk, most is kijelentjük, hogy az a központi vezetőség a hibás, a mely derüre-borura adja az igazgatói engedélyeket .Megmondottuk akkor, hogy a kellő anyagi garanciát nem nyújtó igazgatók engedélye deruálja a színészet tekintélyét, hitelét s a deruált- ság következményei olyanokat is sújtanak, akik az engedélyt ezen garanciák mellett kapták. íme az idei színházi szezonnal beigazolást nyert a tavalyi jóslatunk, melyhez egyébként semmiféle jóslási képesség sem kellett. Itt van most köztünk egy jóra- való színtársulat, nagyobbára tehetséges tagokkal, meglehetős előadásokat produkálnak és — nincs közönség. Minthogy megvagyunk róla győződve, hogy Egervárosnak van akár négy hónapos színházi szezont ellátó közönsége, ennélfogva az üres színház oka csak ebben a bizalmatlanságban lehet. Viszont azonban kötelességünknek ismerjük, hogy a már lejátszott néhány előadásból tapasztalva a társulat pártolásra érdemes voltát: felhívjuk a közönség érdeklődését a színházi előadások iránt. A város maga oly kevés szórakozást ad, III. Történetünk színpadán e peresben uj alak jelent meg. A hold olyan ügyesen terített végig egy hosszú fény-szőnyeget a (éren, mint a legkitanul- tabb kereskedő-segéd a jó vevő előtt a kelmét. Mint a fény folyóból kelő tündér, jelent meg a sugárözönben egy karcsú alak. Minden lépésével, mintha a szivünkre lépett volna, bele taposta azt a szerelem sötét vermébe. Te, ez valami tündér, szóltam a barátomhoz. — Vagy valami szobaczicza. — Ha tündér, akkor mi követjük. — Ha szobaczicza, akkor ö fog bennünket követni. — No hát akkor szólítsuk meg. — Szólítsuk meg. IV. Egy, kettő, három. . . Ott termettünk a hölgy oldalán. Barátom balról. Én jobbról. Az angyal középen. Barátom köhögött. Én is köhögtem. Az angyal előhúzta zsebkendőjét és tljsz- szenleLt (Vagy pedig tüsszentett és előhúzta a zsebkendőjét. A kronologikus sorrendre nem emlékszem; az angyal nagyon elbájolt.) Iparkodunk a kendője alá nézni, de ugyan csak az arczára húzta. Egyszerre barátom közelebb lépett hozzá. — Drága angyal I suttogá.
