Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-02-13 / 8. szám
— Jó. Úgy is lett. Elhozták a csillogó kotillion-jel- vényt s türelmetlenül várták az érdemes állatorvost. A várva várt férfiú megérkezett. Az ősz frank elébe sietett s tiszte ettel meghajolván előtte, előadta, hogy az állattenyésztés körül szerzett her- vadhatlan érdemei jutalmául koronás arany érdem- keresztet kapott s hogy ö van megbízva annak az átadásával. Felkérte egyúttal, hogy legyen szives a hivatalba befáradni, hogy az érdemjelet neki átnyújthassa. Az öreg a könyekig meg volt hatva, de csakhamar összeszedte magát s ruganyos léptekkel sietett a hivatalba. Arczán fiatalos derít ömlött el s nyájasan integetett jobbra és balra. Beléptekor Sub-Rosa ur riadó és szűnni nem akaró éljenzajba tört ki, mi az állatorvost láthatólag kellemesen érinté. Erre az ősz frank az érdemrendet a diván- párnára helyezvén, az ünnepelt elé állott s hosz- szasabb, szépen kidolgozott beszédben méltatván az ünnepelt férfiúnak az állattenyésztés tét én kifejtett tevékenységét, kellemes kötelességének ismerte, hogy a legmagasabb kegy látható jelét felsőbb meghagyásból a mellére tűzhesse. Az ünnepélyes aktus végével az ünnepelt férfiú erős, mesz- szehallható hangon a következőleg válaszolt: Köszönöm, igen megvagyok elégedve (Hosszantartó, ismételten megújuló lelkes éljenzés.) Ezután következtek a bemutatások Az ünnepelt a jelenvoltak mindegyikével kezet fogott, azután cercle-t tartott, a melynek folyamán megszólítással tüntette ki az ő s z frank és Sub- Rosa Geyza urakat. Ennek végeztével a jelenvoltak viharos éljenzése közt visszavonult. Ezzel az ünnepély véget ért Ezen mulat most Abdera város hivatalnokainak apraja nagyja egyaránt. Közoktatásügy EGER, február 12. A községi tanítók javaslata. — A tanitóképzö-intézeti tanárképzés szervezése. Az egri községi tanítók szerdán, f. hó 7-én tartott rendes havi tanácskozásuk alkalmával — mint lapunk múlt számában jelentettük is — tárgyalás alá vették a tanitóképzöintézeti tanárképzés szervezésének ügyét is, melynek kérdését — mely fájdalom, már nagyon is égető kérdésé nőtte ki magát .— a tanitóképzö-intézeti tanárok országos egyesületének választmánya vetette fel s erre nézve kikérte a tanári és tanitóitestületek véleményét, miheztartás végett. A községi tanítótestület, tekintve az ügy fontosságát, mely a néptanítókat nagyon is közelről érdekli, — nemcsak azért, mert a tanitóképezdében nyernek irányt a tanítók egész jövő működésűkre nézve, s igy, ha a tanitóképzö-intézeti tanárok szellemi nívója emelkedik, emelkedik általa közvetve a néptanítóké is, de mert, ha a tanárképzés helyes alapokon leszszervezve, úgy az az érdemes és tehetségesebb tanítók előmenetelére is eszközül szolgálhat, — hosszas és alapos vitatkozás után But el- lay Endre községi tanító határozati javaslatát fogadta el mint olyant, mely leginkább megfelel a tantestület óhajának és melyet mint az egri községi tanítótestület határozati javaslatát fogja beterjeszteni a tanitóképzö-intézeti tanárok országos egyesületének választmányához. A határozati javaslat szövege a kővetkező : Határozati javaslat a tanítóképző-tanárképzés tárgyában. 1. A közoktatás szervezete érdekében szükséges, hogy a különböző közoktatási intézetek tanárainak képzése együttesen és egységesen szereztessék. 2. A tanárképzőben az összes magyarországi, tehát az állami és felekezeti tanítóképző intézetek számára képeztessenek és képesittessenek tanárok. 3. A képzés terjedjen ki: 1. az elméleti tudományos (szaktudományi és padegogiai), és 2. a gyakorlati követelményekre. 4. A tanitóképzö-tanárok tudományos képzettségének azon a fokon kell állania, mint a középiskolai tanárokénak. 1 5. Az elméleti és gyakorlati képzés az egyetemen történjék és az egyetem a lanitási ügyesség megszerzése végett elemi gvakorlo-iskolával kapcsolandó össze. 6. Mivel a tanitóképzö-intézeti tanárképzésnek a népiskolával szoros kapcsolatban kell lenniei azért az egyetemre bocsátani kell azon népiskolai tanítókat, kik kitűnő tanítói oklevél birtokában vannak, vagy jeles oklevél mellett legalább hat közép- vagy polgári iskolai osztályt végeztek és két évi iskolai gyakorlatot mutatnak fel. ( 7. A tanárképzőbe való felvételre a középiskolai érettségi bizonyítvány is feljogosít, de képesítés előtt ezek is két évi népiskolai gyakorlat szerzésre utasittassanak. 8. A tanitóképzö-intézeti és középiskolai tanárok együtt képezendők az egyetemen; de a szakok csoportosítása feleljen meg a tanitóképzö-intézet tantárgy beosztásának. 9. Az elméleti tudományos képzést illetőleg, a filozófiai fakultás úgy alakítandó át az egyetemen, hogy az a tanitóképzö-intézeti tanárok tudományos kiképzésére is alkalmas legyen. A tudományos gyakorlat magán az egyetemen, a tanítási gyakorlat pedig az egyetemmel kapcsolatos elemi gyakorló iskolában és e czélra felszerelt tanítóképzőben történjék. 10. A képesítő vizsgálat külön e czélra szervezett országos bizottság előtt történjék s annak) a ki a vizsgálatot sikeresen kiállotta, tanitóképzö- intézeti tanári oklevél álMtassék ki. I /"' 11. A vizsgálatra bocsáthatók : a) kik a tanítóképző tanárképzői tanfolyamot végezték, b) Középiskolákra képesített tanárok, ha legalább egy évi iskolai gyakorlatot tudnak felmutatni, c) Azon nép és polgári iskolai tanítók, a kik a szolgálat folyamán kitűnő gyakorlatot szereztek, s pedagógiai vagy más szaktudományokat eredménynyel müveitek, a tanfolyam hallgatása nélkül is bocsáthatók képesítő vizsgálatra. 12. A tanitóképzö-intézeti tanári oklevél a tanitóképzö-tanári állás mellett, a középiskolákra is képesítsen. 13. A gvakorló-iskolai tanító a filozófiából és pedagógiából egyenlő kvalifikácziót kapjon a rendes tanárral. 14. A tanítóképző-intézetekben csak az ezen iskolákra képesített egyének alkalmazhatók tanárokul. 15. Az összes tanitóképzö-tanárok, tehát mind az elméleti, mind a gyakorlati tárgyak tanárainak rangja és fizetése egyenlösitendő. E határozati javaslat megokolása a következő : Közoktatási intézeteink tanárképzésének együttes szervezése, ez intézetekre nem kevés előnynyel járna. Lerontaná a válaszfálat, mely egyes közoktatási intézeteink tanárai karai között tényleg fennáll ; megteremtené közöttük az összetartozás érzetét, mely tényleg hiányzik; tanáraink, kvalifikácziója egyöntetű, egységes lévén, egymást s egymásnak működését jobban méltányolják, s magukat egyenlőknek tekintvén, köz' ttük különbséget egyedül az érdem, tehetség és szorgalom képezhetne, mely előtt meghajolna mindenki. Állami és felekezeti képezdéinket pedig az emelné egyenlő színvonalra, ha tanáraik ugyanazon tanárképzőben nyernék kiképeztetésüket és képesítésüket. Ez szüntetné meg a panaszokat, melyek az egyes képezdék —- különösen a felekezetiek ellen, — itt-ott felmerültek. Ez vetne véget nem egy alaptalan feltevésnek, melynél fogva p.. sok helyen különbséget tesznek állami- és felekezeti képezdék áital kiállított oklevelek között, bár azok egyenlő értékűek. Megszüntetné ez a tenerők alkalmazására nézve jelenleg divó különböző eljárásokat, melyen az ügynek éppen nem válnak előnyére. Mig egyik helyen ugyanis érdemes tanítók, különösen polgári iskolai taritók hivatnak meg tanárokul, igen sok helyen végzett theologusok teljesitik e tisztet, ügy egyik, mint másik esetben, hiányozván e pályára való alapos előkészülés, jórészt az illetők buzgalmától függ az, hogy magukat szakmájukban különösen, általában véve pedig állásukra nézve kellőképen kiképezzék s a helyet, melyet elfoglalnak, méltóképeu betöltsék. Nem vonjuk kétségbe, hogy az intézőkörök az alkalmaztatásnál — általánosságban szólva — kellő körültekintéssel, a legmegfelelőbb erőket válogatják meg, mégis, el nem vitatható — olyanokról lévén szó, kik más életpályára készültek s azért e téren való alkalmaztatásukat különben is ideiglenesnek tekintik — akadhatnak, kia nem képesek a kellő buzgalmat kifejteni s igy nem emelkedhetne' feladatuk magaslatára. De bármiként legyen is, az esetlegességek — az ügy kimondhatat'an kárára — kevésbé kerülhetők el, mintha kimondatnék az, hogy képzőintézeti tanár csak az lehet, ki arra magát alaposan képezte, s a tanárképzőben Képesítést nyert. A dolog természetéből folyitc s épen azért általános kivánalom az, hogy a képzés terjedjen ki az elméleti, tu 'ományos,- és a gyakorlati követelményekre. Bővebben indokolni ezt, fele-deges. Mi nem tartjuk megengedhetőnek, hogy a képző intézeti tanárok tudományos képzettsége kisebb fokú legyen a középiskolai tanárokénál. Megkívánhatja ezt úgy a képzőintézet tekintélye, mint a tanári kar önérzete, továbbá a növendékre való tekintet, válamint azon körülmény, hogy a középiskolai tanárokkal legalább is egyenlőknek tekintetvén, tekintélyük és szavuknek súlya közoktatási ügyekben éppen úgy meglegyen, mint amaz okénak. De ezt csak úgy várhatjuk, ha tudományos képzettségük megfelelő. Különben is a tánárok magasabb kvalifikacziója bármely intézetre csak előnyös lehet, feltéve természetesen, hogy ez a megfelelő gyakorlattal párosul ; s ha már szervezni kell, szervezzük ugv, hogy tudományos képzettségük a kellő gyakorlatot mindig szem előtt tartva, minél magasabb színvonalon álljon, különösen akkor, ha a megvalósítás elé elháríthatatlan akadályok nem gördülnek, a mint nézetünk szerint, nem is gördülnek. Más részről pedig csak igy remélhetjük, hogy a ta. nitók ama törekvése, melynek jogosultságát elvben az intézőkörökben is elismerték, valahára a gyakorlatban is érvényesüljön ; t. i, hogy a tanitói oklevél, legalább a tanárképzőbe való felvételnél, a középiskolai érettségi bizonyitványnyal egyenlő értékűnek tekintessék, a mi ha figyelembe vesszük, bogy a népiskolai tanító rendes körülmények között a középiskolát végzett tanulóval egyenlő ideig tartó készültségben részesült, s pedig jövő életpályájára való tekintettel, szakszerűen, mig az utóbbi szakszerűség nélkül, általános minden pályára egyaránt képesítő miveltségben, azon véleményben vagyunk, itt, bátran volna kimondható, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogv vannak a tanítók között olyanok is. bár ezek száma az utóabi időkben észrevehetően apadt, kik 6—7 középiskolai osztály végzése után léptek a képzőintézetbe. S hogy az oklevelek még sem becsültetnek értékük szerint, ezek a többi között talán azt is mutatják, hogy a képző intézeteknek nincs meg a kellő tekintélyük. Emelni kel' tehát a képző-intézetek színvonalát. A képzés helyére nézve két nézetet vallanak az e tárgyban már eddig felmerült javaslatok. Egyik rész az egyetemet, másik a padagogiumot vallja czélravezetőbbuek. Már a fenntebb mondottakból is következik, hogy mi határozottan az egyetemet véljük a képzés legalkalmasabbíhe- lyéuek, mely minden esetre magasabb kvalifikácziót nyújthat, mint a pedagogium. De kívánatos lenne, hogy az egyetem e czélből, a tanítási ügyesség megszerzése végett elemi gyakorló-iskolával kapcsoltatnék össze. Mi megfelelőbbnek talánók, ha a tanárjelöltek első sorban az elemi gvakorlő-iskolában Végeznék a gyakorlatot, mintha kizárólag az e czélra felszerelt elemi tanítóképzőben tanulnák azt, A képzöintézeti tanárnak ugyanis a gyermekekkel való okos, szelíd bánásmódra kell növendékeit oktatnia. Azoktól pedig, kik arra oktatják növendékeiket, hogyan bánjanak a gyermekekkel, méltán elvárhatja mindenki, hogy magnk a gyermekeket s a velők való bánásmódot alaposan ismerjék. Ezt a gyakorlatot pedig első sorban nem az elemi tanítóképzőben, hanem az elemi gyakorlóiskolában szerezhetik meg. Mind ez azonban nem zárja ki, hogy az elemi tanítóképzőben ne történjenek gyakorlati tanítások, sőt a tanárképző utolsó évfolyamábau, több okból, magunk is szükségesnek tartjuk. Fősulyt azonban, nézetünk szerint, az elemi gyakorló-iskolára kellene fektetni. A tanitói oklevélnek az érettségi bizonyitványnyal történendő egyenlősítése után, a tanítóknak az egyetemre való felvétele akadályba nem ütköznék. Mind a mellett a kellő gyakorlat megszerzése czéljából, kívánatosnak tartanok, ha a felvételre nézve két évi gyakorlat köttetnék ki. Attól ugyan nem kellene tartanunk, hogy ez által a lanitók túlságos nagy számmal mennének az egyetemre mert hiszen legnagyobb részük éppen szegény anyagi körülmények miatt lépett e pályára, ösztöndijjak pedig csak a legjelesebbeknek adatnám k, mégis, hogy a gyengébb elemek távoltartassanak, ezénszeriinek láttuk javaslatunkban a megtett feltételeket kikötni. Kik érettségi bizonyítványokkal vétetnének fel a tanitóképzöintézeti tanárképzőbe, a gyakorlati éveket a képesitő-vizsgálat előtt is tölthetnék, mig a tanítóknak a felvétel előtt kellene eltölteniök. A tanító képzői és középiskolai tanárok együttes