Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-07-31 / 55. szám

I. évfolyam.

Eger, 1894. évi julius hé 31

55. szám.

Szerkesztőség;

Eger. .Tókai-utcza 8. szám I. cm.

Kéziratok béfffín és csütörtökön d. ii. 4 óráig fogadtatnak el.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Kiadóhivatal:

Eger, Piaez-ute/.a 4. szám Hirdetések hétír- ős csütörtökön d. u. 4 óráig fogadtatnak el.

Előfizetési ár: egész é r ■ 6 írt, félévre 3 frt, negyed- é vre X fr 50 kr. Egyesszám ára 6 kr.

MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN.

A színház bajai.

Eger julius 30.

A nyári színkörben ismét megnyílik a mi kis időre terjedő színházi szezonunk. Ismét nyilik tehát alkalmunk arra, hogy foglalkozzunk egy kissé színházi viszonyainkkal; helyesebben, hogy felelevenítsük azokat a fonák állapotokat, a melyekben Egerben a művészeti élet senyved. Sajnos, hogy a művészeti élet senyvedéséről kell beszélnünk Egerben, holott alig van vidéki város, melyben helyes, ügyes vezetéssel, egy-egy időszerű tapintatos mozgalommal olyan művészi életet lehetne teremteni, mint éppen Egei'ben.

Csak reá kell mutatnunk a nagyszámú intelligenciára, mely Egerben a szó igazi értelmében van koncentrálva. Nem azt az intelligenciát értjük, melyet a kisvárosok közönsége a jobb módban élők alatt ért. hanem azt az intelligenciát, melyet a nagyszámú tanintézet, papság, hivatalnokok s az úgynevezett honorácziorok értelmiség tekintetében- képviselnek.

Daczára a művészeti élet megteremtésére és fejlesztésére alkalmas ezen nagyszámú értelmiségnek, mégis

azt kell tapasztalnunk, ismételjük. hogy a művészeti élet nálunk senyved, pártolásban, támogatásban nem részesül.

így van ez a művészeti élet egész mezején, zene. festészet, szobrászat és a többiben és így van a szinészeti dolgok terén is. Es különösen ezen

O

a téren .évről-évre hanyatlást kell konstatálnunk.

Sokan e hanyatlást annak a gazdasági krízisnek tulajdonítják, amelybe a város a szőllőhegyek elpusztításával jutott. Mi ezt tévedésnek tartjuk, mert a város közönségének az a része, a mely e gazdasági krízis folytán legjobban lett sújtva, a földmivesek. a színészet istápolásában a bőséges szüretek idején sem vettek részt: a kereskedők és iparosok pedig ma is az egyedüli pártolói a színészeknek.

Annak tehát, hogy a bonoráczió- rok közönnyel vannak a szinköri előadások iránt, más oka van. Más oka. — az. a melyet már számtalanszor hangoztattunk, hogy' t. i. kevés érdeklődéssel, kevés az ily ügyeknél kívánatos igazi érzékkel kezeltetnek ezek a dolgok.

Első sorban a színházi ügyek kezelése egy erejében évről-évre felfrissülendő bizottság

O

kezeibe helyezendő le. A mostani szinköri bizottság csak névleg, de tényleg nem létezik. Ma is azokból a tagokból s illetve azon tagok névsorából áll e bizottság, a kikel a színkör részvényesei a színkör építése alkalmával választottak. Ez a névsor azóta elköltözés, lemondás, elhalálozás folytán gyérült, fogyott a nélkül, hogy újabb tagok, frisebb erők s ezekkel elevenebb érdeklődés és modernebb ízlés vonatott volna be a bizottság működési körébe.

Utalunk a nyári színházi szezo- zónok évről évre való hanyatlására. Csak vissza kell emlékeznünk, hogy a Krecsányi társulata milyen kitűnő erőkkel produkálta előadásait, olyanokkal, a kik ma nagyobbára a legelőkelőbb helyeket töltik be a magyar színészetnél. Ha ezeket az előadásokat összehasonlítjuk a legutóbbi évek szárnypróbálgatásaival, bizony, nem fogunk csodálkozni, hogy az akkor jó ízlést nyert közönség, egy átaláír nem talál szórakozást sem, nem pedig műélvezetet a mai színkörben.

A télen, mikor egy isnreretlen direktor készült hozzánk jönni társulatával, ezeket irtuk figyelmeztetésül:

oé

»Eger városnak van ma már olyan disAz Egri Újság tárczája.

Az athaeista.

Ö papnak készült, én még tanárnak. Ö tanár lett, én meg — nem lettem se pap, se tanár, de jó barátok maradtunk mindekkorig.

Mindketten természetbarátok voltunk, csakhogy én a természetrajzot, ó meg a természettant szerette s e ketlíi közt levő különbség volt meggyőződéseink közt is a különbség.

Én láttam az istent a keresztes pók művészetében, ö a villámlásban holmi súrlódások eredményét hitte.

Egyébiránt, a kik h vatással végzik tanulmányaikat, mindazokban úgy a huszas évek körül föltámad valami hivalkodó skeptiezizmus s ennek fejlődését nagyon elősegíti tanítási rendszerünk encziklopedikus iránya. A vegytanban ismeretlen az isten szó, a fizikában a mindenhatóság szintúgy, a biblia átsiklik az őskoron; de a saturált lélek mindezt egybeveti s létrejön kételye.

Az élet megpróbáltatásai aztán visszavisznek a vallásos meggyőződések meleg szigetére, de ezt nem hitte Fábián Gábor professzor. Skeptikus nézeteink elrepültek ugyan huszas éveink hamvával, meggyőződések épültek sziveinkben; de különbözők. Lelkemet a megnyugvás és hit uralja a

létező Irgalomban. Gábor positiv hite : a hittelen- ség maradt. Nem szemtelen vallástalanság volt ez, nem a tudatlanság henczegése, nem az elbi- zakodotlság charlatánsága : hanem a meggyőződés melyre hatni, lehetetlen volt.

Egyszerre szerettünk; szeretteink barátnők voltak, azok ma is. Titok nem volt közöttünk, hisz szereltük egymást az ellenkező pólusok vonzalmával. Sokszor éjfélig elandalogfunk együtt, ha elváltunk menyasszonyainktól.

— Ugy-e Gábor, most már csak elhiszed, hogy a szív imádni kénytelen.

— Imádni ? No igen, szeretni. Ez egyszerű természeti kényszer, mint akár az éhség.

— Mégis jó az Isten, Gábor.

— Meg az egészséges fizikum s képességünk érzete, hogy emberek vagyunk, erővel rendelkezünk föladataink teljesítésére; ez bizonyosan boldogság.

— És mit tartasz te emberi föladatodnak ?

— Nos, élni becsületes munkával, dolgozni az emberiségért és gondoskodni önmagunk folytatásáról.

— Boldog ember lehetsz, fiam, de még sem cserélnék boldogságot veled. Nincs magasabb hited.

— De igen: az én hitem a legmagasabb. Mindent hiszek, mit emberi értelmem igaznak mond- Vallásomnak két czikkelye van : a tudás és a társadalmi becsületesség. Azt hiszem, sohasem szorulok egyébre.

Az*án megházasodtunk. Barátságuuk sohasem változott, összejártunk, közösek voltak örömeink, közösek szenvedéseink. Csak egy örömünk nem volt közös. Minket évröl-évre meglátogatott a jő Isten egy-egy pirosbarna fiúcskával, egy-egy szőke kis leánnyal: Gáborék még mindig ketten gügyögtek kis fészkükön. Én hálát adtam az örök gondozónak, hogy olyan sokfelé kell szeletelni kis kenyerünket. Gábor nem tett szemrehányást, mert nem volt kinek ; de mindig elkomolyodott, ha felesége térdén ringatta egyik-egyik szöszi b&bárnat.

— Majd ád még az Isten nekünk is, — sóhajtott Evelin, a szelíd, áldott angyal.

A férj lemondóan jegyezte meg :

— Hiába az édes madaram. Ez a tér jócskán homályos a tudomány előtt. A komplikált orgánum hibái helyre nem hozhatók, már csak titokzatos szerkezetük miatt sem.

— No csak beszélj te, tudom én, hogy ád az Isten nekem is ! — Ugy-é, lelkem ? Fordult könyben úszó szemével feleségemhez a teli, üde asszony

És adott. A szép asszony leányos, hamvas arczán uj kifejezés támadt. Az a kifejezés, amit festő oly necezen tud visszaadni a Madonnák ar- ezain. Szőke, sürü selyemfürtös kis leány hozott