Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-06-29 / 46. szám
I. évfolyam. Eger, 1894. évi junius hó 29 46. szám. Szerkesztőség: Eger, Jókai-utcza 2. szám I. em. Kéziratok bétfön és csütörtökön d. n. 4 óráig tógád tati.ak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Eger, Piacz-utc/,a 4. szám Hirdetések hétír- és csütörtökön d. u. 4 óráig fogadtatnak el. Előfizetési ár: egész éré 6 fr', félévre 3 frt, negyedévre 1 fr 50 kr. Egye-száin ára 6 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. dészeti törvény keletkezése előtt már azt, a mire később a törvény szigora kényszerítette volna, megtették pedig tisztán a leghumánusabb czél nemes voltát felismerve, önként, szabad elhatározásból. S épen ezen önkéntes egyesülésnek, ezen szabad elhatározásnak köszönhetjük, hogy ma már az egri önkéntes tűzoltó egyletben egy virágzó, humánus intézményt bírunk, mely kitűzött czéljának mindenkor mindenikünk megelégedésére sőt elismerésére méltólag felel meg. Csak a legutóbbi tűzveszedel- mekre kell reámutatnunk, hogy mindenki előtt eklatáns példák álljanak a tüzoltóegylet derék munkásságáról. Számos alkalommal tapasztaltuk, hogy a tűzoltó egylet tagjai igazi önfeláldozással dolgoztak a tüzveszedelmek elfojtásán s a tűzoltó egylet története nem egy példát fog feltüntetni az emberbaráti szeretet nemes tettekben volt megnyilatkozásairól. A tüzoltóegyletnek minden évben van egy napja, a mikor bemutatja képzettségét, gyakorlatai eredményét pártoló közönségének. Az idén ez a nap ma van. Minden évben megnyugvást merit a közönség a bemutató-gyakorlatokból, mert alkalma van tapasztalni, hogy veszedelem esetén a segítség biztos és szakavatott kezekben van. Ezt a megnyugvást nyeri a közönség ma is, mert a tüzoltóegylet képzettségében az elmúlt év alatt is csak folyton gyarapodott, felszereléseik szaporodtak és a nemes ügy iránti lelkesedésük a kitűnő vezetők alatt csak fokozódott. S a mikor ily önzetlen, derék egyesület ünnepe van, mi sem zárkózhatunk el előlök s úgy érezzük, hogy a közvéleménynek adunk kifejezést, midőn e napon, a tűzoltók napján, mi is a legmelegebben üdvözöljük ez egyesületet s e helyen is kifejezzük a közvélemény azon elismerését, melyre a derék egylet tagjai és vezetői egyaránt alaposan rászolgáltak. Előfizetési felhívás. Lapunk féléves pályafutását fejezte be a mai nappal. Hogy milyenek voltunk eddig s miként feleltünk meg kitűzött program- munknak, azt nem szükséges ecsetelnünk, azt legjobban olvasóink tudják megítélni; arra pedig hogy milyenek leszünk a jövőben csak e négy szóval felelünk: olyanok, mint eddig, voltunk. Azért tehát: az Egri Újság azon tisztelt megrendelőit, a kik a lap előfizetési árát mindezideig A tűzoltók napja. Eger, junius 28. Csendben, minden nagyobb zaj nélkül, minden reklám mellőzésével működik városunkban az egri önkéntes tűzoltó egylet. A közönségnek teljes rokonszen- vét bírja az egylet, azt a rokonszen- vet, a melyet egyébként teljesen mégis érdemel. Hiszen ide s tova két évtizeden át működött az egyesület egy humanasztikus czél szolgálatában s a zászlón, mely a lelkes munkában elüttök vitetett, e felirás tündöklőit mindenkor: közjóért becsületből! Az egyesület tagjai változtak, szaporodtak, fogytak, de a komoly, nemes ügy iránti lelkesedés mindig állandó volt benne. S éppen ez az állandó lelkesedés fejlesztette ki az egyletet olyanná, a mely a közönség- osztatlan és őszinte pártfogása mellett ma már az ország hasonnemü egyesületei között az elsők közé emelte. Örömmel regisztrálhatjuk, hogy a tűzrendészed törvény a mi tűzrendészetünket már abban a stádiumban találta, a melybe más városokat ezen törvény szigora kényszeritett. Megtették az egyesület alapitói a tüzrenAz Egri Újság tárczája. A szazad bolondja. Irta: Zshokke Henrik. 4 Az „Egri Újság“ számára fordította: Dienes József. A báróné hogy elszenderült csecsemőjét nyugalomba tegye és szobámat rendbe hozza kis gyermekével együtt elhagyott bennünket, Olivier pedig körtilvezetett a kertben, melynek tisztásai telve voltak a legszebb virágokkal. Egyszerre csak egy szökőkuthoz értünk, mely körül fekete kőből faragott magas talapzaton fehér márványszobrok állottak. A név mindegyik alatt arany betűkkel volt bevésve a talapzatba, úgymint: Sokrates, Cindinnatns, Columbus, Luther, Bartholomeo de las Cassas, Rus- seau, Franklin, Nagy Péter. • ügy látom, te szereted még a jó társaságot 1 Találhatni-e az élők között feleségednél és a két kis gyermeknél szeretetreméltóbb lényt, a holtak között pedig tiszteletreméltóbbat, mint ezek itt ? . . . — És te kételkedtél jó Ízlésemben ? — Oh nem; de azt hallottam, hogy te egészen visszavonulsz a világtól! — Természetesen, de csak azért, mert csak i$ a jó társaságot szeretem, mely azonban az egész világon sehol sem található fel oly ke- vésbbé, mint épen a „8alonok“-ban. — De, kedves Olivier, csak nem fogod tagadni, hogy jó társaság Flyelnen kívül is létezhetik ? — Korántsem; csakhogy nem szeretnék ismét annnyi pénzt és időt pazarolni keresésére mint a mennyit már elpazaroltam. De ne beszéljünk erről! Te is, meg többi társaid is a modern kor gyermekei vagytok; nagyban úgy, mint kicsinyben annyira eltértetek a természet bölcs egyszerűségétől, és évezredek óta oly mesterkélt csodateremtményekké alakultatok át, hogy nektek minden, a mi természetellenes egészen természetessé vált és az egyszerű embert már megérteni sem tudjátok. Ti valóságos torzképei vagytok az eredeti ősiségében megteremtett emberiségnek, külsőleg úgy mint bensöleg, any- nyira, Hogy épeszű ember irtózik tőletek. De ismétlem, ue beszéljünk erről, jó Norbertéin. Meg sem értenél. Én becsüllek, szeretlek téged, de sajnállak is. . . — Sajnálsz? És miért sajnálsz? — Mert őrültek között élsz s anélkül, hogy tudná, velük együtt te is azzá teszed magadat. Ezen szavainál észrevettem, hogy rögeszméjére tért át. Kissé rosszul kezdtem érezni magamat s más tárgyra igyekeztem terelni a beszédet. Félelmes szorongatásomban körülnéztem és minthogy épen szakála ötlött szemembe, azt kezdtem dicsérni, hogy milyen jól illik az arczához* — Mióta viseled ? kérdém résztvevőleg. — Mióta eszemre tértem és bátorságom volt eszem sugalmazása szerint cselekedni. És igazán tetszik neked az én szakállam, Norbert ? Akkor miért nem viselsz te is szakállt? Én vállat vonva mondám : — Ha szokásban volna én is örömest viselném. — íme itt van! Mivel azon esztelenség, mely a természet e szép alkotását az ember arczán lüzzel-vassal pusztítja, szokás: nincs bátorságod csak e csekélységben is józanabbnak lenni a többinél. A bölcs természet a férfinak ép úgy nem adta hiába ez ékességet, mint a fejnek a hajat. De őrültségében az ember böl- csebb akart lenni a természetnél és bemázolta képét szapannal és kisimította azt borotvával. Mig a népek a természettől el nem szakadtak, addig a bajászt és szakállt is megtartották És lám, Krisztus és az apostolok még büszkén viselték a szakáit VII. Gergely pápa azonban már ki mondta reá az átkot; és mégis a papság volt az, mely legtovább tartotta meg a férfiak természetadta diszét, mint azt a kapuczinusoknak egész a mai napig tartó szakálviselése is igazolja. De midőn az emberek között késő vénségük mindvégig kitartó élvhajhász „örök ifjak“ támadtak, kik életük alkonyán szégyeneim kezdték deresedő fürtjeiket, arczukról száműzték az őszülő szakállt s ezüstös hajfürtjeiket paróka alá rejtették. Mert hát az emberi gyöngeségben rejlik, mindenben hazugsággal csalni meg egymást, s így a vénséget is elrejteni igyekeztek. Ősz emberek csupasz állu ifjonezok módjára szőke hajjal koketiroztak, a mitől azután lelkületűk is gyávább lett. És — elég különös —
