Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-06-21 / 43. szám
■ 2 — köztérnek hozzácsatolása engedélyeztetett, miáltal a kisdedovoda telke jóval megnagyobbodott s igy nevezett kisdedovoda a kisdednevelés czéljainak sokkal ickább megfelelőbb lesz, mint a milyen volt eddig. A gyámpénztár számadása. A múlt 1893-ik évi gyámpénztári számadás mérlege megvizsgáltatván, annak minden tétele helyesnek találtatott. A restaurált megyeszékház építkezéseinek fedezéséhez Egerváros részéről szükségelt L%-os hozzájárulás összege a közpénztárból utalványoztatok de — miután ez a folyó 1894. évi költségvetésben felvéve nincs, utasittatott a tanács, hogy ez összege, a jövő 1895. évi költségvetésbe illeszsze be. Elhalasztott tárgyalások. A közgyűlés napirendjére kitűzve volt s a bordélyházak és kéj nőkről szoló, valamint az alkuszokra vonatkozó szabályrendeletek tárgyalása az idő előrehaladottsága miatt a következő közgyűlésig elhalasztatott. Az árva csecsemő. — Az egri iparossegédek szakrajz-tanfolyama. — „Zörgessetek és nyittatik.“ „Kérjétek és adatik.1' A mai „úrhatnám“ kor egyik legveszélyesebb kinövése az, hogy minden szülő, — tartozzék bár az a társadalom bármely osztályához, — tudományos emberré akarja nevelni gyermekét még akkor is, ha annak abhoz mi hajlama s szellemi képessége sincs. És ezen sok esetben már alapjában beteges czél eléréséhez meg is van adva az alkalom mindazoknak, kik gyermekeiket a tudomány csarnokába bevezetni óhajtják: mert tudományos pályára képező iskoláink bőséggel vannak. Azonban daczára annak, hogy városunk lakosainak túlnyomó részét az iparosok s földművelők teszik, nincsenek oly tanintézetek, melyek hivatva volnának a nép zömének megadni am az ismereteket, melyek őket biztos s megelégedett életpályához juttatnák. Ebben rejlik oka annak, hogy az értelmiséghez tartozó családok gyermekei csak ritkán választják az ipart életpályául; sőt a tehetősebb iparosok gyermekei is ritkán mennek mesterségre; uraságra, könnyű megélhetésre törekesznek. Mig ellenben ha megfelelő iskolákkal rendelkeznénk, akkor a gyengébb tehetségű gyermekek is nem tódulnának a tudományos pályára, hanem választanák az ipart s kellő szakszerű oktatás folytán belölök oly iparos válnék, ki a hazai ipart fejlesztené, az államnak derék polgára lenne, mig igy nagy- részökből kétes existencziáju, dologkerülő, naplopó lesz. A jelenlegi helyzet mellett, ifjainkból vagy tudományos, vagy bizonytalan életpályáju, vagy napszámoskodó iparos, vagy földművelő lesz. Mert jelenleg iparossá levő ifjainí szellemi tőkével nem rendelkezvén, anyagival még ke- vésbbé, kénytelenek mások szolgálatába szegődni s igy tengetni életüket. Mig legújabban is elkeseredett harczot folytatunk reáliskolánknak kifejlesztéséért s érveket hoznak íe] pro et contra, addig megfeledkezünk azokról, kik tudományukat nem a nép boldogitására — mint hirdetni szokták — hanem hazánk felvirágoztatására akarják felhasználni, oly életpályát választván, melyre hivatást érez — az ipari pályát. Csak az az ország boldog, melynek derék iparos s kereskedő ősz álya van, nem pedig az, melyben gomba módra szaporodik a tudományoskodó elem. iparos, kereskedő s földművelő osztályunk kiképzésére nem rendelkezünk egyébbel, mint tanoncz- és ismétlőiskolával. Ebben kénytelen társadalmunk legnagyobb része megszerezni életpályájához szükséges ismereteket; pedig valljuk meg őszintén — az ezekben nyert ismeret igen kevés még ahhoz, hogy valaki képzett iparossá, kereskedővé, vagy gazdálkodóvá lehessen. A részvétlenség s rideg közöny legnagyobb fokával találkozunk e téren, mintha emez osztályok a társadalomnak pá'iái volnának, kikről gondoskodni nem érdemes s talán bűnt követ el az is, ki ilyesmit még felszínre mer hozni. A részvétlenség s rideg közöny ölte meg a földművelők s kisebb gazdák gyermekeinek kiképzése végett felállítandó földmüvesiskola eszméjét is még születése előtt. Árván, elhagyottan halt meg, mert nem akadtak olyanok, kik a szeretet melegével, ápolták volna, ha megszületik. De e téren mégis legalább kísérlet tétetett, de iparos s kereskedő osztályunk szakképzésére még ennyi sem. Még csak annyira sem jutottunk, hogy az eszme megszülessék, — pedig már egyes intéző körökben éi s kár volna, ha napvilágot nem látna s előre árván elhunyna még születése előtt! Erősen él bennem a hit, hogy ez iparosaink jövőjét czélzó eszme megtestesülést nyerend, mert oly egyénnek él kezei közt emez eszme, ki fáradságot nem ismerő buzgalommal iparkodik iparosaink érdekeit is előmozdítani s úgy hiszem, mihelyt a talajt annak befogadására előkészíti, — azonnal hozzá fog a megvalósításhoz s a kis csecsemő a világra elő lép. Miután igy jelenleg még iparosaink szellemi kiképeztetésére e yéb iskolánk nincs, mint a tanoncziskols, a magas minisztérium gondoskodásából született a télen az iparos-segédek sza krajztan folyama ama czéllal, hogy az iparossegédek a rajzban oly ügyességet s jártasságot szerezzenek, melynek folytán iparuk tárgyait ízlésesen s a követelményeknek megfelelően állíthassák elő. Örömmel üdvözöltük e gyenge csecsemőt, dédelgettük, ápoltuk s mindent elkövettünk, hogy erőssé fejlődhessék. De mit ért a mi dédel- getésiink, ápolásunk, ha segédkezet nem nyújtottak azok, kiknek megváltására s boldogitására született a csecsemő s kik annak felnevelésére hivatva volnának ! Szegény csecsemő alig hogy megszületett, mindjárt haldokolni is kezdett s csak emberi erőt meghaladó munkája a vezetőségnek bírta megmenteni a korai haláltól. Zörgettünk, rimánkodtunk mindenfelé — de hiába! Kérő szavunk elhangzott a pusztában s csak igen kevesen voltak olyanok, kik meghallották zörgetésünket, s meghallgatták kérő szavunkat. Alig akadtak olyanok, k'lc bennünket erkölcsileg s anyagilag támogattak. A magas minisztérium, a miskolczi ipar- és kereskedelmi kamara gondoskodott a személyi kiadásokról, a város ped'g — nyomott anyagi helyzete mellett is — világítást, fűtést s helyiséget adott, de már a beruházási költségekre fedezetet nem tudtunk találni, mert a minden oldalról annyira igénybe vett várostól kérni nem akartunk: tehát mit volt mit tennünk? A közönség nagylelkű támogatását voltunk kénytelenek igénybe venni. E végből a város derék polgármesterét kértük fel ügyünk támogatására, ki a legnagyobb szívélyességgel karolta fel ügyünket, megbízván a negyedmestereket, az ipavossegédek szakrajz- tanfolyama részére való gyűjtéssel. Á múlt hóban számoltak be a negyedmesterek a gyűjtés eredményével. Összegyűlt 7 frt 4 kr., azaz hét forint négy k raj ez ár. Ama kegyes adakozók, kik filléreikkel iparkodtak árvánkat segélyezni, a következők voltak: Ozsvárt fiyula 20 kr, Strumf József 20 kr, Hering testvérek 50 kr, Blay litván 30 kr, Fogéi Gyula 50 kr, Braun József 50 kr, Dallos Mihály 50 kr, Keller József 50 kr, N. N., 20 kr, N. N„ N. N., 20 kr, N. N., 20 kr, N. N., 20 kr, névtelen 1 frt, N. N., 20 kr., N. N., 20 kr., N. N., 10 kr, Bíró Flórián 5 kr, Fülep András 10 kr, Cseh József 4 kr, Cseh János 2 kr, Cseh Bertalan 5 kr, Horváth István 5 kr, özv. Salamonná 5 kr, id. Fischer József 10 kr, Brauer István 20 kr, Ebert Lajos 10 kr, Pap Mari 2 kr, Horváth Ignácz 5 kr Poesarovszki Ferencz 5 kr, Glattstein Vilmos 5 kr ifj. Bodó Ignácz 20 kr, Mák János 10 kr, Ankl Bendegúz barátunk ekkor lehajolt s megnézte a csengő fehér pontot. Egyszerre felkiáltott: — Az istenért, uraim .... A haj nőm szobájában van ... A csengő erősen szól . . . Az égre, uraim, jöjjenek! . . . Segitsünk! . . . Valóban nagy baj történhetett otl! . . . A többit elképzelheti, barátom. A baj csakugyan ott volt, de ez épenség- gel nem volt olyan, aminőre Bendegúz barátunk gondolt. Szóval, Bendegúz másnap meginditota neje ellen a válópert, s ugyanekkor szabadalmat kért a villanyos szarv-, akarom mondani vészjelzőre, amely a napnál fényesebben beigazolta létjogosultságát. i—cs. A—r. A század bolondja. Irta: Zshokke Henrik. Az „E g i i U j s á g“ számára fordította: Dienes József. II. A flyelni számüzöttnél. A tisztek ezen nyilatkozatai Olivért illetőleg mélyen hatottak reám. Éjjel sokáig nem tudtam elaludni. A lege lentétesebb gondolatok czikáztak agyamban. Midőn másnap fölébredtem, már késő volt; de mégis felüdűlve és megerősödve ér.-.ém magamat. A világot sokkal szebb szinben láttam, mint tegnap ostve és elhatároztam, hogy meglátogatom szánandó barátomat száműzetésében. Miután még futólag megnéztem a város nevezetességeit, kocsira ültem és útnak indultam Flyeln felé. Este volt, midőn megérkeztem ama kis tengerparti városkába, mely utolsó posta állomása volt Flyelnnek. Már ekkor csak két mértföl dny ire voltam Olivértől! A postamester azonban, midőn megtudta utazásom ezél- ját, mosolyogva jegyzé meg, hogy bizony hiába fáradtam, mert a báró nem bocsát magához idegent. Azután elmondta, hogy a báró kedélyállapota semmit sem javult, sőt ellenke zőleg, a -.on meggyőződésben él, hogy az egész világ már századok óta bolond és az orvoslásnak Flyelnből kel] kiindulnia. Persze, ezen meggyőződése meghasonlásba hozta a világgal, miután ő a világot, a világ viszont öt tartja bolondnak, és éppen ezért egészen visszavonulva kénytelen élni az emberektől. Különben parasztjainak igen jó dolguk van, mert sokat tesz érdekükben s cserébe érte igen keveset kíván, mindössze ennyit: apró szeszélyeinek engedelmeskedni, hajósnadrágot, hosszú zekét, kerek kalapot és nagy szakállt viselni, s a mi kissé különösen hangzik, egymást és öt, legalább birtokainak területén — tegezni. De ha eltekintünk ezen bogaraitól, ö a legjobb s a legokosabb ember a világon. Én, — daczára a póstamester ezen figyelmeztetésének, — másnap reggel mégis kimentem Flyelnbe, ha másért nem. legalább kisér- letképen. Hiszen ha már eddig elfáradtam -gondolám, — mért ne tenném meg ezt a két mértföldnyi utat is? Az ut meglehetősen járatlan és a lehető legroszabb volt, mely majd mély homokon, majd posványon és vízmosásos szakadékokon vezetett keresztül s kocsimat nem egyszer a tölfordulás veszedelmével fenyegeté; de mint egy órajárásnyira Fiyclntől már emelkedettel)!) helyre értünk, és a széles, mindkét oldalról gyümölcsfákkal szegélyezett ut már jó előre jelezé, hogy gazdag és földjeivel sokat foglalkozó földesar birtoka közelében járunk. A messze síkon elterülő mezők kitünően müv l- vék; jobbra a távolban haragoszöld fenyőfaerdő látszott egyenes, égig nyúló sudarakkal, balra a beláthatatlan tenger hullámzó tükre, mely a láthatár szélén az ég felhőivel ölelkezett Maga Flyeln, a falu, középen, lombkoszo- rus gyümölcs- és hársfa csoportok közül mint egy bájos, elrejtett tündértanya, tűnt élőmbe; tőle kissé oldalt egy öiöksuttogó vadgesztenye- erdő mélyéből egy régi terjedelmes épület emelkedett ki: ez volt a kastély, a Flyelnek ősi fészke. Lenn, a tenger partján, igazán festői látványt nyújtott a meredek sziklafalhoz támaszkodó Niedertlyeln falu, mely szintén Oliver birtokához tartozott. A parthoz közel fehér vitorlás halászsajkák himbálództak a kék hullámokon; mig felettük a napsugaras levegőben ezüst fehér csüllők szállongtak ide s tova. Minél közelebb értem a faluhoz s a kastélyhoz, annál szebb, annál festóibb lett a környék ; a tengerparti tájak azon sajátszerü varázsa ömlött el az egészen, mely, a kiesnek a
