Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-05-01 / 29. szám

a magy. kir államvasutak itteni állomásának kibővítése alkalmából szükségessé vált föld­munkálatok végzése közben érdekes régisé­gekre bukkantak a munkások. Találtak több egyenes kétélű kardot, fibulát (csatt) vasból; bronz-karikákal, bronz-lemezt, zománczozott üveggyöngyöket, egynéhány cserépedényt, több cserép-töredéket, kézi őrlőkövet, régi pénzt, kezdetleges ékszereket, amuletteket (bűvereklyék), továbbá sok emberi és állati csontot. Az érdekes régiségek egy nagy halom alatt, a Zagyva-völgy ez egyetlen emelkedése alatt találtattak s miután az építést vezető mérnök, Ujj György sejtvén azt, hogy itt egy eltemetett kelta-telep- r ő 1 van szó, minden egyes föld alól kikerülő tárgyat, bármi csekély jelentőségűnek lát­szott is az, gondosan összegyüjtögetett, s az eredményről értesítette a szakembereket. Az ásatásokat most tudományosan és szaksze­rűen folytatják, melyeknek vezetésével P ó s t a Béla dr. van megbízva, a ki állandóan a helyszínén tartózkodik. — Táncz-tanfolyam. Lengyelffy Fanny táncztanitó- és balletmesternő városunkban leg­közelebb hathetes táncztanitási tanfolyamot szán­dékozik nyitni s e végből felkéri általunk azokat, kik a tánczban alapos kiképezést óhajtanának nyerni, szíveskedjenek magukat a szerkesztőségünk­ben e czélra kitett aláírási ivén elöjegyeztetni. — Talált tárgyak. A rendőrségnél egy pénz- tárcza s egy csomó Wertheim-kassza-kulcs van elhelyezve, melyek elseje az érseki fürdő előtt, másodika pedig a Monosbél és Apátfalva közötti utón találtatott. Igazolt tulajdonosaik átvehetik. — Az első permetezés időszaka küszöbén nem győzzük szőlőgazdáinkat eléggé sürgősen figyelmeztetni, hogy a permetezést, melyet külön­ben a magas minisztérium már kötelezöleg is el­rendelt, kellő időben foganatosítani el ne mulasz- szák, mert csak ekként vehetik elejét a veszedel­mes szőlőragály, a peronospora terjedésének. A permetezők beszerzése dolgában jó lesz ovatos. ak lenni, mert sok rósz permetezőt kínálnak mos­tanában mindenfelé. Mellesleg említjük fel, hogy a jó permetezők közt a legjobbnak találtuk a Mauth- ner budapesti magkereskedő »Unicum« nevű per­metezőjét, mely igen könnyen jár, kitünően perme­tez, soha el nem romlik és a mellett a legolcsóbb is, a mennyiben az egész permetezőnek ára 14 frt 75. — Az első magyar általános biztosító-társaság í. hó 7-én tartotta évi rendes közgyűlését gróí Csekonics Endre elnöklete alatt. Az előterjesztett igazgatósági je­lentés konstatálja, hogy a lefolyt üzleti év a legkedvezőb­bek egyike, melyet a társaság fennállása óta elírt. Az üzlet folytonos haladásáról és terjedéséről tanúskodik a ta­valyi tüzosztályi tüzbevétel, mely az 1892. évi 4,998 540 frt 76 krral szemben 5,165.901 frt 13 krt, tehát 167,560 frt 37 krnyi többletet tüntet föl ; az ebben az üzletágban el­ért nyereség pedig az 1892. évi 277.300 frt 50 krral szemben 328.614 frt 76 krra rúg. A mérleg szerint a nye­remény 1,234.237 frt 39 krt tett ki. A nyereményt a kö­vetkezőkép osztották el: 50% 239.280 forint 20 kr. után az életbiztositottak nyereményrészeül 119.640 frt 10 kr., 10 % 1,233.159 frt 81 kr. után a külön tartalék részére 123.315 frt 98 kr, 6J° 1,233.159 frt 81 kr. után igazga­tósági nyereményosztalékra 73.989 frt 58 kr., 30/° 1.223.159 frt 81 kr. után tisztviselők nyereményosztalékára 36.994 frt 79 kr. 2% 1,233.159 frt 81 kr után tisztviselői nyug­díjalapra 24,663 frt 19 kr. Az ezután fenmaradó 855.633 frt 75 krból minden részvény után 230 frtot, vagyis 690.000 forintot fizetnek ki, mig a fenmaradt 165.933 frt 75 kr.- ból pedig 8649 frt az idei rendkívüli közhasznú czélu adakozások fedezésére tartalékba helyeznek s a végre fen­maradt 166.654 frt 02 krt a külön tartalék további gya­rapítására utalják át, mely ezzel 280,000 forintra rug. A magyar-franczia biztositó részvény-társaság részvényeire vonatkozólag az igazgatósági jelentés felemlíti, hogy a részvényeket az 1893 január 13-iki rendkívüli közgyű­léstől nyert felhatalmazás alapján vásárolták Az ekként a társaság érdekkörébe vont Magyar-franczia biztositó rész­vénytársaság élére állított uj igazgatóság már eddig is sikeres tevékenységet fejtett ki abban az irányban, hogy e társaság ügyvitelében is ugyanazok a takarékossági és üzleti elvek gyökeresedjenek meg, a melyek az általános biztositó társaságnál annyira beváltak. A társaság ez evbeu jótékony czélra 10,576 frtot szavazott meg, mely összeg­ből 5000 frt a honvédtiiztek leányárvakázának, 2500— 2500 frt pedig Kossuth szobrára és a millenhuni kiálli1 tás költségeire jut. A közgyűlés tudomásul vette ős úgy az igazgatóságnak mint a felíigyelöbizottságnak a fel­mentvényt megadta, mire a közgyűlés véget ért. — Érdekes: Lapunk mai számában közöljük Heckseher József .Hamburgi szerencse hirdetményét. A hirdető czég legszigorúbb diskrécziója és a fizetésekben pontossága által az egész világon oly hírnévre tett szert, hogy mai hirdetésére méltán felhívjuk olvasóink figyelmét. — -6 Közoktatásügy Eger, április 30. A gyöngyösi iskolák államosítása. A hatvani népoktatási tanintézetek államosí­tása után a gyöngyösi következett, mely nem tör­tént ugyan még meg, de az ügyek eddigi állását tekintve, Halász Ferencz kir. tanácsos, Heves­megye kir. tanfelügyelőjének e második nagy, mo­numentális alkotása is csakhamar a megvalósulás stádiumába jut, mely által a tevékenységben fá­radtságot és pihenést nem ismerő tanfelügyelő őrök háláját érdemelte ki Gyöngyös városának is. A gyöngyösi iskolák államosításának ügye most a következőleg áll: Gyöngyös város 1893. év szept. 24-én hatá- rozatilag kimondott s 180/XXI. sz. a. felterjesztett kérelmére a vallás és közoktatásügyi magy. kir. miniszter nemrégiben Halász Ferencz kir.’tanácsos Hevesmegye kir. tanfelügyelőjéhez intézett rende­letében kijelenté, hogy a város területén levő összes elemi iskolákat és kis­ded óvodákat már 1894/95. tanév elejétől haj­landó átvenni oly feltétel alatt, ha a város köte- tezi magát, hogy az állami elemi iskola és kisded- ovoda számára szükséges tejnhelyiségekröl gon­doskodik, nevezetesen: felépit két kisdedovodát. s átadja az állami iskola ezéljaira a mostani belvá­rosi úgynevezett norma és sóházi elemi iskolákat s ezeken felül felépit hat év leforgása alatt még 15 tantermet és mindezeket kifogástalan bútorokkal ellátja; — ha az államosítás napjától kezdve fi­zetni fog az államnak közoktatási cr élokra éven- kint 14,700 frtot, — ha az alkalmazott tanerők után évi 12 frtot fizet az országos tanítói nyugdij pénztárába,—végül ha az iskolai épületeket jókar­ban tartja és évenkint egyszer kitisztittattja az ösz- szes helyiségeket. Ezekkel szemben a közoktatási kormány gon­doskodni fog a város összes tanköteles és ovoda- köteles gyermekeinek törvényszerű oktatásáról, — mindjárt a tanév kezdetétől 24 tanerőt alkalmaz, illetve a már ott alkalmazásban levőket átveszi s ezek évi dotáczióját 15,600 frtot fedezi, mihez hozzájárulnak még az ötödéves korpótlékok, mint­egy 3600 frt, — 1895-ben két uj kisdedovodát állít, — az összes iskolai felszerelést és tan­szereket megadja, — fizeti a szolgaszemélyze­tet, fűtést, világítást, nyomtatványokat s az időközi tisztogatást, — végül fejleszti s viseli a költsége­ket a jövőben is, ha majdan több iskola felállítása és ehhez képest több tanerő alkalmazása válik szükségessé. Azóta Gyöngyösváros és a kormány között kötendő szerződés meg is lett szövegezve s az szombaton e hó 28-án, délután a kir. tanfel ügyelő mint kiküldött kormánybiztos jelenlétében a város több előkelőbb képviselői állal tartott értekezleten föltétel nélkül elfogadtatott és ehhez képest a más­nap, vasárnap délelőtt tartott városi -képviselőtes­tületi közgyűlés is, hol Halász tanfelügyelő is je­len volt, a szerződés szövegezését s vele az ál­lamosítást is nagy szótöbbséggel elfogadta. Iskolaszéki Ülés. Az egri községi iskolaszék szombaton, e hó 28-án délután 5 órakor ülést tartott Babocsay Sándor iskolaszéki elnök el­nöklete alatt a városháza nagytermében, melyben több folyó iskolai ügyben hoztak határozatot. Tantestületi gyűlés. Az egri községi népisko­lák tanítótestülete szerdán, május hó 2-án délelőtt fél 11 órakor fogja megtartani rendes havi érte­kezletét Fejér Béla igazgatótanitó elnöklete alatt a belvárosi községi iskolában. Az egri ipariskola tantestülete szerdán, má­jus hó 5-án délelőtt 10 órakor Sándor Ferenc igazgató elnöklete alatt fogja megtartani rend es havi értekezletét. Munka- és rajzkiállitás. Az egri községi alsó- fokú iparos-tanoncz iskola munka- és rajzkiállitása, az egri községi alsófoku ipar- és kereskedelmi iskolák felügyelöbizottságának f, hó 24-én tartott ülésén hozott határozatából kifolyólag május hó 13. és 14-én (pünkösd vasárnapján és hétfőjén) fog megtartatni. Pályázat tanítói állomásra. A felnémeti rom. kath iskolánál a haladó osztály vezetésével megbízott tanítói állomásra pályázat van hirdetve. Javadalma: évi 360 frt., 41 frt. fűtési átalány, lakás és kert. közgazdaság. Eger, április 30. — Menetrend változás. A magy. kir. állam­vasutak vonalain május hó 1-én uj menetrend lép életbe, melyből a minket érdeklő vonalokon az ed­dig érvényben levő menetrenden a kővetkező lé­nyegesebb változások lesznek: a vámosgyörk- gyöngyösi - vonalon a Gyöngyösről jelenleg d. u. 5 óra 20 p.-kor Vámos-Györkre induló vonat helyett egy uj vonat indul Gyöngyösről d. u. 3 órakor és Vámos-Györkre d. u. 3 óra 35 p.-kor érkezik s ott úgy Budapest, valamint Miskolczfelé csatlakozást talál; továbbá a Gyöngyösről jelenleg este 10 óra 10 p.-kor induló vonat már este 7 óra 20 perczkor fog elindulni és Vámos- Györkre este 7 óra 54 p.-kor érkezik és ott a gyorsvonathoz Budapestfelé csatlakozik. A búd a- p st hatvanivonalon, május 13-tól augusz­tus 31-ig minden ünnep és vasárnapon Budapest és Hatvan között egy-egy uj helyi személyvonat fog közlekedni. Ezen vonat Budapestről délután 1 óra 30 perczkor indul és Hatvanba d u. 4 óra 18 perczkor érkezik. Hatvanból pedig este 8 óra 11 perczkor vissza indul és Budapestre éjjel 11 órakor érkezik. Azonkívül junius 1-től szeptember végéig Budapestről naponta d. u 4 óra 30 percz­kor egy uj vonat fog Hatvanig indíttatni, a hová ezen vonat este 6 óra 46 perczkor érkezik. — Megjegyezzük itt még, hogy Heves város kérelmére a kereskedelmi miniszter elrendelte, hogy májas 1 -töl kezdve Kaál és Heves között kísér­letképpen uj személyvonat is közlekedjék, melynek a Budapestről és Kassáról jövő esli személy- és gyorsvonatokkal lesz csatlakozása. Ez uj személy- vonat Hevesre érkezik este 6 órakor s visszaindul 6 óra 40 perczkor és ekkor lehet Budapestre az esti 8 órai gyorsvonattal, valamint Egerbe és Miskolczra az éjjeli személyvonatokkal tovább utazni. Sorsjegyek húzása. Május hó 1-én, holnap, a következő sorsjegyek és értékpapírok sorsolása fog megejtetni: Osztrák hitelsorsjegyek (névértéke - 1 00 frt, legnagyobb nyeremény : 150.000 frt, legkisebb nyeremény : 200 frt, a kifizetés napja : november 1.); — amsterdami iparpalota sorsjegyek (főnyeremény: 5000 frt, kifizetés napja: május 2.); — 5#/0-o s osztrák állam­sorsjegyek 1860. évről (nóvértéke : 500 frt, legnagyobb nyeremény; 300.000 frt, legkisebb nyeremény : 600 frt, a kifizetés napja: augusztus 1.); — finnországi 10 talléros sors­jegyek (főnyeremény: 15.000 tallér, a kifizetés napja: augusztus 1.); — olasz vöröskereszt sorsjegyek (névértéke : 25 lira, főnyeremény : 15.000 Ura, legkisebb nyeremény: 30 lira, a kifizetést napja: május 9.); — osztrák vörö s-k eresz t sorsjegy (névértéke: 10 frt, legnagyobb nyere­mény : 25.000 frt, legkisebb nyeremény : 10 frt.); — svédországi 10 talléros sorsje­gyek (legnagyobb nyeremény: 5.000 tallér, a kifizetés napja: aug. 1.); —a íl/2 százalékos vasúti aranykölcsön (a kifizetés napja aug. 1.); — a 41/a, az 5 és az 5% százalékos kisbirtokosok.záloglevelei (a kifizetés napja: október 31.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom