Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-01-25 / 2. szám
Eger, 1894. évi január hó 23. 2. szám. I. évfolyam. Szerkesztőség: Eger, Cznkor-utcza 2 szám I. em. Kéziratok hétfőn és csütörtökön d. n. 4 óráig fogad tatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Eger, Káptalan-utcza 21. sz. Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. u. 4 óráig fogadtatnak el. Előfizetési ár: egész évre 6 fr , félévr 3 frt, negyedév e 1 frt 50 kr. Egyesszám ára 10 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. Van e szükség ránk ? EGER, január 22. A hatalom túlkapásai sehol az országban oly éles támadásokban nem részesülnek, mint Hevesvármegyében. Ebben a vármegyében, a melyben az alföld rónái kapcsán a felföld hegylánczolata jelentkezik, a hol a mátrai palocz egy székházba kerül a tiszai gazdával, a hol a foglalkozás, az éghajlat a talajviszonyok különbözősége az egyéniségekre az egyes vidékek lakosságára úgyszólván más és más individualitás, más és más jelleget önt: ebben a vármegyében bámulatos összhanggal szokott megnyilatkozni a reakezió, a legerősebb el- lentállás a hatalmi túlkapások ellen. A vármegye legszélsőbb sík mezejéről felriadó felháborodásra az ős mátra völgyeiből csakhamar megcsattan a visszhang s a valódi vagy vélt sérelmekre a mátra tövében felkerekedő elkeseredés árja rövid }dő alatt az alföld rónáit veri fel magas hullámaival. Pámulatos egyöntetűség! Mintha csak a mátrai palócz furfangja a tiszai gazda józanságával avagy emez amazzal kiegészítve adnák meg azt a hatalmas erőt, mely egy-egy időben oly elementárisait szokott kitörni azok ellen a bizonyos „hatalmi túlkapások“ ellen. A szélsőségek persze hamarosan találkoznak. Abban az erős agitáczióban, a melyet a vármegye olyan vehemensen szokott * kifejteni egy nagy országos politikai párt ellen, a kíméletlen erős támadásokat azzal az önkénynyel szokta igazolni, a melyet állítólag ezen országos párt gyakorol s ugyanekkor nem veszi észre, hogy ő, a nagy önkény üld ö z ő, maga lett a legab- szolutistikusabb önkénykedővé. Röviden: a vármegyénkben uralkodó politikai párt egyik előkelőbb tagja egyizben igy nyilatkozott : — Abból a pártból még vármegyei hajdút sem választunk! Ez a nyilatkozat elég jellemző s bizony- nyára nagyon közel áll ahhoz a fogalomhoz, a melyet hatalmi túlkapásoknak szoktunk nevezni. Semmi közünk a pártpolitikához Az or- ságos dolgokban agitáljanak a vármegye urai, fejtsenek kí olyan erős működést a képviselő választásnál a minőt jónak látnak, vagy aminőt jónak sem látnak, de megfelel czéljaiknak. Csak egyet legyen szabad kérnünk : ne vigyék be a pártpolitikát a megyeházába. Ha ezeket valaki a vármegye székházába találná előadni, olyan zugás felelne rá, a minő különben elég gyakori volt a múltban székházunkban. Bizonyára akadnánk többen, a kik tiltakoznának a feltevés ellen }s, de rögtön meglátnák, hogy mily hatalmas falankszszá tömörülnének ott mindjárt a vármegyében uralkodó politikai párt hívei, hogy ezt a vélt támadást agyon zúgják. Csakhogy bármennyire porhorreskáljuk is elvben a vármegye dolgaiba a pártpolitika bevonását, a gyakorlatban mindig szem- mellátható lesz az. Abból a nagy zsákból, a melyben az esetleges pártbomlástól való félelem gyűjtötte össze a helyi elveket és ezeknek fegyvertárát, mindenkor kiüti fejét e pártpolitikának gyakran a vármegye speciális érdekeiben már éles sebet ütött szege. A vármegyének ezen markáns jellemvonása átszivárgott lassan-lassan a városi és községi tanácsházak termeibe nemcsak, de sőt a társadalmi élet minden jelenségeibe is. ügy át meg át van hatva a mi társadalmi életünk a pártpolitikai szempontoktól, hogy ma már nincsen olyan, bár jelentéktelen mozgalom, a melyben ezen szempont táplálékot nem nyerne, sőt még a társaságbeli érintkezéseket is ezen szempontok dirigálják. Ez az állapot pedig könnyűvé teheti a pártpolitikusok korteseinek munkáját, de viszont a mellett, hogy megölte a mi társadalmi életünket, még egyúttal lehetetleníti is a vármegyei, városi és községi Az Egri Újság tárczája Hogy gyógyítsuk a náthát ? Elmondja: Mark Twain. Nagyon szép dolog lehet, a közönség mulattatására 'Írni, de sokkal magasztosabb és nemesebb dolog az, ha ennek okulására, javára, valód’ határozott inivére fogunk tollat. Ez utóbbi egyedüli czéija eme czikknek s ha ez csupán egyetlenegy szenvedő felebarátnak módot nyújt egészségének a helyreállítására, elhomályosult szemében a remény és öröm tüzének újra felszitására, elhamvadt szivének korábbi idők gyors lüktetését ismét előidézve, — akkor én tökéletesen jutalmazva vagyok fáradságomért s lelkem érezni fogja azt aszept elragadtatást, mely egy kereszténynek a lelkén átvonul, mikor valamely jó és önzéstelen munkát végzett. Én mindig tiszta, leddhetetlen életet éltem, s igy szabad hinnem, hogy senki, a ki engem ismer, nem fogja rászedéstől való félelem miatt tanácsaimat visszautasítani A közönségnek bizonynyal javai a válik, ha az én itt közölt tapasztalataimat, a nátha gyógyítását illetőleg, elolvassa és nyomdokaiba lép. Mikor Virginiában a fehér ház leégett, elvesztettem otthonomat, nyugalmamat, egészségemet, meg a — kufferemet. Az első két táxgynak az elvesztése nem volt valami nagy jelentőség». Mert mi könynyebb, mint oly otthont szerezni, hol nincs anya vagy nővér, avagy fiatal távoli nőrokon, a ki levetett fehérneműink eltakarítása, vagy czipőinknek a kandalló párkányáról való eltávolítása által aira emlékeztessen, hogy vannak lények, akik ránk gondolnak s felőlünk gondoskodnak. Nyugalmam elvesztése fölött sem sokat töprengtem, mert hát nem vagyok költő s a huskomolyság nálam nem ütheti fel hnzamos időre a sátorát. De a jó egészségnek s a még jobb koffernek elvesztése nagyon kellemetlen volt reám nézve. Egészségem a tűzvész napján egy mérges náthának hódolt meg, mely oltásban való túlságos buzgalmam eredménye volt. Pedig hiába áldoztam föl magamat, mert a tűzoltási terv, melyet kigondoltam, annyira komplikált volt, hogy csak a következő hét derekán készíthettem azt el. Mikor első ízben tüsszentettem, azt tanácsolta egyik pajtásom, használjak forró lábvizet s feküdjem ágyba, ügy cselekedtem. Csakhamar aztán egy másik pajtásom azt javasolta, keljek föl s alkalmazzak hideg zuhanyt. Ezt is cselekedtem. Ea:y óra múlva aztán egy harmadik barátom arról iparkodott engem meggyőzni, hogy a „náthát táplálni, a lázat pedig ki kell éheztetni“. Mind a két baj gyötört; legjobbnak véltem tehát először is a nátha ellen jól megtömni gyomromat s aztán koplalni, hogy a lázat azalatt kiéheztessem. Ily esetben ritkán szoktam valamit csakúgy, félig-meddig tenni. Ettem ugyancsak becsületesen, oly vendéglőshöz folyamodva, aki éüp az nap nyitotta meg a vendéglőjét. Tiszteletteljes hallgatással ácsorgott közeiemben, mig náthám táplálását el nem végeztem, s akkor azt kérdezte tőlem, vájjon Virginiában szenvednek-e gyakran náthában az emberek, ügy véltem, erre igennel kell válaszolnom, mire ő kiment s levette a czégtábláját. Távoztam, hogy dolgaimat intézzem s útközben találkoztam egy más kebelbarátommal, aki nekem azt javalta, vegyek be melegen egy negyedliter sósvizet, mert az oly kitűnő a nátha ellen, mint semmi más. Alig hittem, hogy jut még hely a sósviznek, de mégis megkíséreltem. Az eredmény meglepő volt. — Azt gondoltam, elszáll belőlem hallhatatlan lelkem. Mivel hogy én a tapasztalataimat azoknak a javáért beszélem el, kiket a kérdéses betegség lepett meg, azt hiszem rendén valónak tartják, ha én őket oly szerek használatától óvom, melyek nálam hatástalanoknak bizonyultak s eme meggyőződés alapján intem őket: a sósvizet ne alkalmazzák. Hiszenmeglehet, hogy ez tökéletesen jó szer, de nekem úgy rémlik, kissé erő«. Ha ismét megkapnám a náthát s caak a földrengés és egy negyedliter sósviz közt kellene választanom, akkor inkább csak a földrengéssel próbálkoznám meg. Miután a vihar, mely a gyomromban dühöngött, elvonult és semmiféle könyörületes
