Az Egri Dohánygyár krónikája

A kiválasztott vállalat

munkabérrel mozgatnak meg közeli távolságra.” Ez a hozzászólás már előrevetíti azt a szemléletet, amelyet igazgatóként a gyakorlatban érvényesített: a minőségi és közgazdasági megközelítés összhangját. Ami a poli­tikai környezethez való akkori viszonyát illeti, Domán László így emlékezik: „Annyit a pártról, hogy a párt az egy kötelező feladat volt. Egy kötelező feladatot sokfélekép­pen lehet megoldani. Ezért nevezik egyebek közt a vezetést művészetnek is, hogy ugyanis eleget tenni egyfajta elvárás­nak, úgy hogy ez az alapvető tevékenységet ne befolyásolja. Ez volt a taktika, s nekem, mint igazgatónak jól felfogott érde­kem, hogy jó kapcsolatot tartsak a városi, megyei, sőt az orszá­gos pártszervekkel is. Ez nemcsak az én érdekem volt, hanem eleve a vállalatnak a stabilitáshoz fűződő érdeke. Ez megmu­tatkozott az embereken is. Itt nem volt olyan, hogy elment öt osztályvezető és jött öt másik osztályvezető. Aki ide letette a fenekét, az, ha megfelelt az elvárásoknak, gyakorlatilag nyug­díjas koráig itt dolgozott. Miután nem volt értelme az intri­káknak, az emberek mozgatásának, gyakorlatilag mindenki megértette, szerintem még a párttitkárok is tisztában voltak azzal, hogy itt eleget kell tenni bizonyos elvárásoknak, meg kell tartani a taggyűlést. Sok volt a formális dolog, de ez nem volt baj, és miután a dohányipar alulfizetett volt több más ága­zathoz képest, békén hagytak minket, nem nagyon törekedtek ide az ún. politikailag megalapo­zott nagymenők. ” 1970-71-ben összesűrűsödtek az események. Az igazgatóváltással egy időben szűnt meg a Do­hányipari Nagyvállalat, az Egri Dohánygyár a MÉM Dohányipari Vállalatok Trösztjének önálló vál­lalata lett. A tröszti szervezet hét önálló vállalatból és a Dohány-

Next

/
Oldalképek
Tartalom