Képmás, 2006
3. szám
Moto C3F®■ For Oly sok négykerekű Forma 7-es magyarországi futam megtekintése, oly sok Magyar IMagydíjon való tevékeny részvétel után az idén augusztusban a Philip Morris Magyarország Kft. csapata eljutott egy kétkerekű Forma 1-es versenyre is: a Moto CP brnói futamára. Az ország minden tájáról jelentkezett résztvevők augusztus 19-ikén este találkoztak Győrben, ahol a vacsora után csak kevesen tértek nyugovóra, mert sokan úgy döntöttek, hogy ébren töltik el a kora hajnali indulásig hátralevő pár órát. Elhatározásukat erősítette a sétára csábító kellemes nyáridő és a szépen felújított győri belváros, valamint az, hogy a felderítésre kiküldött előőrsök több színvonalas éjszakai szórakozóhelyet is fölfedeztek. Ennek ismeretében egészen kivételes eredménynek tekinthető, hogy a népes társaságból mindössze hárman maradtak le a hajnal öt órai startról. Két határon átkelve kora délelőtt érték el a bérelt buszok a Brno melletti legendás versenypályát, a Motodromot, ahol pontban tízkor megkezdődött az első futam, a 125 köbcentis motorkerékpárok versenye. Nekünk, magyaroknak különösen izgalmas volt ezt a versenyt végigkövetni, hiszen két magyar is rajthoz állt: Talmácsi Gábor és Tóth Imre. Talmácsi történelmet írt azon a verőfényes vasárnapon, hiszen kemény küzdelemben, a kilencedik helyről startolva küzdötte fel magát a dobogó harmadik fokára. Előtte összesen három magyarnak sikerült ez: a hatvanas években Marsovszky Gyula az ötszázas géposztályban egy második és két harmadik helyet szerzett, Szabó ll. László pedig egy ezüst és egy bronzéremmel gazdagította trófeagyűjteményét. Később, a hetvenes évek elején Drapál János egyszer első lett, Szabó ll. pedig második - de utána több mint harminc évig még csak a dobogó közelébe sem jutottak a magyarok. Ezt a rossz szériát törte meg most lendületes, kellőképpen agresszív és klasszishoz illően határozott motorozással Talma, akinek a lelátókon több ezer magyar, köztük pedig több száz Philip Morris-os szurkolt. Jókor jött az eredmény egyébként Talmácsinak, hiszen eddigi csapata, a Honda kiszáll ebből a kategóriából.