Képmás, 2005

4. szám

- Hogyan született meg az együttes?- Mindannyian képzett zenészek vagyunk, a debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán ismertük meg egymást. Azóta is Debrecen a bázisunk, ott található a próbatermünk, benne a rengeteg dob és más ütőshangszerek - összesen kétszáz különböző fajtán játszunk, és az adott koncerttől függően gyakran váltogatjuk ezeket. A repertoárunk meglehetősen széles: játszunk komolyzenei

(Bach, Ravel, Cage, Reich) és könnyűzenei átiratokat, saját szerzeményeket, karibi, tahiti, afrikai és latin ritmusokat, de olyan számunk is van, amelyben kukákon zenélünk.- Mennyire fontos a koncertjeiteken a látvány, a show?- Ezt nyilván a fellépés helyszínétől, a közönség összetételétől is függ. Nyilván más stílusban játszunk egy templomban, mint egy fesztiválon vagy utcabálon. A látványt nem csillogó kosztümökkel és hasonlókkal érjük el, szerintem inkább az hat a közönségre, hogy milyen kedvvel és energiával játszunk. Ha mi lelkesek vagyunk, az átragad a közönségre, márpedig mi szeretünk jártszani. Egy Talamba-koncerten tehát garantált a jó hangulat!- Azért abban én biztos vagyok, hogy ez a fergeteges előadásmód sok gyakorlásra épül!- Zenekarban játszani komoly csapatmunkát jelent. Nemcsak a konkrét zenélés igényli ezt, hanem az együttes fenntartása, működésének biztosítása

is. Mivel minden tag tanít, már a próbák megszervezése is komoly feladat. Sikerült úgy összehangolni az öt zenész időbeosztását, hogy hetente három alkalommal, szerdán, pénteken és szombaton találkozunk. Nemcsak a próbákat, de az előadásokat is ezekre a napokra szervezzük. Kialakult egy ma már hagyományosnak tekinthető munkamegosztás: van, aki műveket ír, van, aki hangszerel, van, aki a sajtóval tartja a kapcsolatot és így tovább. Mindenki beleszólhat és bele is szól mindenbe, de az a kialakult gyakorlat, hogy végül az adott terület, témakör felelőse mondja ki a döntő szót. Az alkotó munkát, az együttesünk mindennapjainak alakítását tehát időnként viták kísérik, de ezek soha nem fajulnak veszekedéssé.- Aki a pályafutásotokat figyelemmel kíséri, látja, hogy egyre sikeresebbek vagytok. Mi ennek a titka?- Hát, ezt nehéz megmondani. Talán az, hogy jóbarátok vagyunk, és már csak hivatásunknál és szenvedélyünknél fogva is megtaláljuk a közös ritmust. Különben a dobütések csak zajt keltenének, de nem állnának össze zenévé...