Képmás, 2005

3. szám

A szerencsi padmentők lefeszítettek, odébbraktak, ráhelyeztek, beigazítottak, becsavartak, megszorí­tottak, és még ki tudja hányféle mű­veletet végeztek - szerencsére jelen voltak az iskola karbantartói is, akik sikerrel szorították szakmailag elfogad­ható keretek közé a hatalmas lelkesedés nyomán felhabzó barkácsoló indulatokat. Amíg az önkéntesek önkénteskedtek, a sajtó is dolgozott: az igazgatónőt faggattuk arról, hogy mekkora hasznát veszi az iskola az értékesítési szakember­ből asztalossá átvedlett fiatalemberek munkájának.- Nagyon örültem, amikor Taskó apuka válását fedezi. Ezek vasváza strapabíró, ám a fa munkalapok teljesen elkoptak a használatban. Ezeket most újakra cserélhetjük, a vázak pedig friss festést kapnak. Annak külön is örülök, hogy egy egész brigád érkezett, mert a két karbantartónk eléggé leterhelt ilyenkor, hiszen az ő feladatuk szinte minden fel­újítási munka elvégzése a nyári szünet­ben. Szeretném neki és a kollégáinak, valamint a vállalatnak is megköszönni, amit az iskoláért tettek! Késő délutánra a nagy melegben a bri­gádon kiütköztek a fáradtság jelei, és a csavarok is elfogytak az utolsó szálig, Az iskolák szinte kivétel nélkül és gya­korlatilag folyamatosan pénzhiánnyal küzdenek - tudja ezt mindenki, akinek tanköteles korú gyermeke van. Taskó Szilárdnak mindjárt kettő is, így gyak­ran megfordul a szerencsi Rákóczi Zsig- mond Általános Kéttannyelvű Iskolában Az igazgatónővel, Kulcsár Sándornéval beszélgetve a tavasszal megtudta, hogy több tanteremben is megértek a padok és a székek egy teljes felújításra, de anyagi keret híján mégis maradnak az összefirkált és vésett, töredezett szélű öreg padok. Szilárd elhatározta, hogy megpróbál segíteni. Úgy is, mint az északkeleti régió trénere, latba vetette rábeszélő képességét, és a kollégákból szervezett egy önkéntes padmentő csa­patot. A kezdeményezésről értesülve és az iskola anyagi helyzetét megismerve a vállalat örömmel nyújtott egy kis anyagi segítséget, amelyből megvásá­rolták és méretre vágatták a bútorlapo­kat, majd a vakáció egyik csendes délu­tánján a kis csapat hangos kopácsolás- ba kezdett a nyári álmát alvó iskolában. Horváth Róbert, Kelemen Péter, Bíró Róbert, Miskolczi Tamás, Elgrai Tamás és természetesen Szilád kicsavartak, megkeresett azzal, hogy megpróbál támogatást szerezni a felújításhoz. Az önkormányzat csak a legszükségesebb kiadásainkat tudja finanszírozni, így minden segítségre, ami a szülőktől és különféle vállalkozóktól érkezik, nagy szükségünk van. A Philip Morris támo­gatása a fizika szakterem és az egyik osztályterem elhasznált padjainak reno­így a műszak véget ért. Az elégetett ka­lóriákat egy finom halászlével pótolta a csapat, amit Szilárdék kertjében fo­gyasztottak el. Nagy békességben üldö­géltek egy-egy sör mellett az urak, csak akkor lett sietős dolga mindenkinek, amikor a házigazda megemlítette, hogy a kerti padjaira is ráférne már egy kis felújítás...

Next

/
Oldalképek
Tartalom