Képmás, 2004
1. szám
Az első önálló, Vámos Zoltánnal közös tárlatodon a társadalom peremén élőket fotóztad nagy érzékenységgel és empátiával. Honnan jött a témaválasztás? Zolitól. Öt nagyon izgatta a szegény emberek sorsa, én pedig azt mondtam, ha vigyáz rám, szívesen vele megyek. Ezt meg is ígérte, de egyszer sem volt rá szükség: nagyszerű emberekkel találkoztunk, és mindenütt szeretettel fogadtak bennünket. Másfél évig jártuk a vidéket, ebből az anyagból született a kiállítás. De fényképezek bármi mást, ami megragad: épületeket, városképeket, embereket, mindent, amit érdekesnek találok. Ahogy elnézem, ezek a fotók már nem Zenittel készültek... Amikor a Philip Morrisnál dolgozni kezdtem, az első fizetésemből és némi banki hitelből vettem egy Pentax kamerát és két zoomopti- kát. Ezekkel már technikailag kifogástalan képeket lehet készíteni - a többi rajtam múlik. Ezek szerint ezzel a felszereléssel már elégedett vagy. Tudom, hogy akár müliókat is el lehetne a technikára költeni, de a mostani szint nekem elég. Ha pénzem lenne, inkább utazásra költe- ném, hogy kedvemre fényképezhessek. Elmennék újra Londonba - azt a várost szerintem nem lehet megunni! Nem gondolkodtál még azon, hogy átállsz a digitális technikára? Azzal is lehet feketefehér fényképeket készíteni, és manapság már olcsóbban, mint a filmes gépekkel. Számomra az a kép a fénykép, ami a hagyományos technikával, filmre és fotópapírra készül. De azért tavaly vettem egy Canon Powershot A70-es digitális gépet, ami könnyű, kis helyen elfér és praktikusan kezelhető. Az útijegyzeteket, a buliképeket azzal készítem. Kattintgatok. Csak alapszinten fényképezek vele, a számítógépes képmódosítással nem foglalkozom Ülök éppen eleget a számítógép előtt napközben, nem hiányzik még otthon is. Nekem a sötétkamra ad igazi kikapcsolódást: egyedül vagyok a sötétben, a csöndben, a képeimmel és a gondolataimmal - ez megnyugtat, és feltölt energiával.
