Képmás, 2004
4. szám
például nem szeret táncolni és valóban nagyon jót tesz a párkapcsolatoknak is. Rita: - Én gyerekkorom óta táncolok, balettoztam, versenytáncoltam, tangóztam, és mindig gond volt a partnerekkel, mert a fiúk vagy megunják, vagy szerelmesek lesznek, és a párjuk féltékeny- kedni kezd. Egyszer elmentünk a Keleti Táncok Fesztiváljára, és azonnal tudtam, hogy ez kell nekem, hastáncolni fogok. Erzsi: - Először rossz tanárt fogtunk ki: egy nagyon tehetséges lányt, aki az Év Hastáncosnője címet is elnyerte 2002-ben, de tanítani nem tudott. Akkor már legendákat meséltek az egyetlen magyar férfi hastáncosról, Seres Zoltánról, így megkerestük, és azonnal ott ragadtunk. Zoli fantasztikus személyiség, és imád tanítani. Maximálisan odafigyel a tanítványaira, támogatja őket. Legelőször a jellegzetes csípőmozgást keltő lépést tanultuk meg ez az alap. Rövidesen felfigyelt ránk, és két fokozattal feljebb levő csoportba irányított át bennünket. Ettől valósággal szárnyakat kaptunk.