Képmás, 2004

3. szám

ÉNYEK SZAKMAI ÖSSZEFOGÁSSAL A FIATALKORI DOHÁNYZÁS MEGELŐZÉSÉÉRT Apatáikon dokányzás megelőzése érdekéken a Magyar Dohányipari Szövetséy (MDSZj folytatja a 2003-kan meykezdettproyramjót. Az idén a Gazdasáyí és Közlekedési Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Gyermek-, Ifjiísáyí és Sportminisztérium, a Fogyasztóvédelmi Főfelü- c/yelőséy, a Mayyar Keres­kedelmi és Iparkamara, a Mayyar Reklámszövetséy és a Vállalkozók és Munkál­tatók Orszáyos Szövetsége is támoyatja az orszáyos kereskedőiproyramot. A Felelősségteljes kereskedő néven ismertté vált akciósorozat újabb szakasza 2004. október elején kez­dődött. A program keretében idén már ötezerrel több, 25 000 keres­kedelmi egység dolgozóit segítjük információs anyagokkal és trénin­gekkel a törvény betartásában. Az együttműködő szervezetek október 4-én erről tartottak sajtó- tájékoztatót. Az 1999-ben el­fogadott XLŰ. számú tör­vény tiltja, hogy 18 éven alu­A baknak dohányárut adjanak el. A vásárló korát illetően felmerülő kétely esetén az eladó kérheti az életkor igazolását. Erre a célra csak állami hatóság által kiállított igazolvány használható (pl. személyi igazolvány, útlevél). Ha a vásárló a kereskedő kérésére sem igazolja életkorát, az eladónak meg kell tagadnia a kiszolgálást. Az MDSZ - melynek meghatározó tagjai a magyar dohányipar szereplői: a British American Tobacco Magyarország m Kft., a Philip Morris Magyarország Kft., az Imperial Tobacco Magyar- ország Kft., a Continental Dohány­ipari Rt. és a Japan Tobacco Interna­tional - a programmal azt szeretné elérni, hogy a kereskedők a tör­vényben előírt kötelezettségüket betartsák, gyakorlati segítséget kapjanak annak érdekében, hogy felelősen járjanak el, és ne adja­nak el cigarettát fiatal- korúaknak. A „Fe­lelősségteljes kereskedő" program az ország egész területére kiterjed. Az 1999-benkez- dett akciók után a 2003- ban újraindított mozgalom eredmé­nyei fokozatosan mutat­koztak. A Fogyasztóvédelmi Főfel­ügyelőség vizsgálati adatai szerint 2003-ban a kereskedelemben dol­gozók 60 százaléka ismerte csupán törvényi kötelezettségeit, míg 2004 tavaszán több mint 90 szá­zalékuk járt el jogszerűen, amikor, betartva az életkori szabályozást, nem adtak el dohányárut gyere­keknek. Kilenc megyei és a fővá­rosi felügyelőség munkatársai a

Next

/
Oldalképek
Tartalom