Képmás, 2003

4. szám

de végül igent mondtam, és nem bántam meg, mert Fülöp András személyében nagyon jó főnököt kaptam, és a munka is érdekes. Igaz, meg kellett szoknom, hogy közvetlenül irányítom és szerve­zem az emberek munkáját, és néha erélyesnek kell lenni, de úgy gondolom, ez is sikerült. Nagyon jól megvagyunk ma már a takarí­tókkal, akikből a kezdeti cserék után kialakult egy stabil csapat. Melyik korszakára, melyik munkakörére emlékszik vissza a legszívesebben, melyikről őrzi a legkedvesebb emlékeket? Talán azért, mert akkor voltam fiatal, talán, mert ott volt a legköz­vetlenebb a légkör, de az első, a szivargyártási időszak a legked­vesebb számomra. Sok idősebb asszony dolgozott ott, tanítottak, nevelgettek, sokat köszönhetek nekik. Ma már más a tempó, má­sok az emberek, mindenkit telje­sen leköt a munkája. Sürgölödök, forgolódok mindent megoldok! Attila igazi csapatember, hatalmas a szive, segítőkész és jókedvű. Szakmai munkáját kreativ megoldások jellemzik Ami a lényeg: higgadtan átgondolni és megfontoltan cselekedni; ami a fontos: a lényeget szem előtt tartani. Gyuri 10 év után is kitartóan Vállalatunk egyik végzi munkáját és lecsap legsokoldalúbb marketing­minden új kihívásra (mint egy sales szakembere. Emberi igazi vadász). —. tulajdonságai pedig vetekednek ezekkel az értékekkel...

Next

/
Oldalképek
Tartalom