Képmás, 2003
4. szám
TÁMOGATÁSAINK A PHILIP MORRIS AZ ÉHEZÉS ELLEN ÚJABB TÁMOGATÁS A NEMZETKÖZI GYERMEKMENTŐ SZOLGÁLATNAK i)S Sajtótájékoztatón jelentette ke a Philip Morris Magyarország Kft. és a Nemzetközi Gyermekmentő Szó (gálát, fogy a vállalat 2004-ken is jelentős összeggel, 14,4 millióforinttal segíti a kiemelten közhasznú szervezet tevékenységét. Mint Edvi Péter, az NGYSZ ügyvezető alelnöke elmondta, a PM Magyarország Kft. immár hatodik éve támogatja a Szolgálat gyermekétkeztetési programját. Az eddig adományozott összesen 104 millió forint 6816 óvodás és iskolás korú gyermek étkezését biztosította. Olyan hátrányos helyzetű fiatalokon sikerül segíteni a program révén, akiknek családi okok miatt még a rendszeres étkezése sincs biztosítva. A PM Magyarország Kft. mostani támogatása a 2003/2004-es tanévben összesen hatszáz gyermek étkeztetését fedezi majd. Dr. Szabó Iván alelnöktől megtudhattuk, hogy a támogatásban részesülő gyermekeket az óvodák és iskolák pályázatai útján, a család szociális helyzetének alapos mérlegelése után választják ki, és a pénzt közvetlenül az étkezést biztositó iskoláknak utalják át. Ez a garancia arra, hogy valóban élelmiszerre fordítják a támogatást. A Philip Morris Magyarország Kft. vállalati kapcsolati igazgatója, Jamniczky Zsolt rámutatott, hogy a Philip Morris világszerte támogat segélyprogramokat, illetve a