Képmás, 2002
3. szám
KOLLÉGÁK ÉRDEKES HOBBIKKAL körökben repülnénk, nem spirálban, de o kormány nem az én kezemben von. Ne is legyen, nagyon nem akarnám. Ez így pont jó, ő tudja mit csinál, higgadt és értelmes magyarázatokkal traktál folyamatosan, ez maga a nyugalom, az öröm. Kis meglepetést tartogat azért, a repülőtér fölött amolyan zuhanórepülést produkál két integető barátja feje irányában. A gyomromban egyre szaporább a lepkeszárnyak verdesése, de ez is hamarosan átadja helyét egy másik érzésnek. Szomorúság tölt el: le fogunk szállni most mindjárt. Izgulok kevéssé, nem lesz-e nagyon döcögős a földet érés (nem lett), de inkább csalódott vagyok, hogy már vége. Nagyon szép volt repülni. Viharos, intenzív és (már most biztos vagyok benne) maradandó érzelmek sorát éltem át viszonylag rövid idő alatt. A többiek a földön érdeklődnek, de amikor látják, mi van velem, nem nagyon faggatnak. Ők nyilván tudják, milyen ez. Egyébként mindkét ülésből tud vezetni. Nagyon bízom benne, ez a legokosabb amit tehetek. Elvégre sokat tudok már róla: több, mint 15 éve repül. A repülős naplója telis tele van egymás után letett egyre komolyabb vizsgákról szóló bejegyzésekkel és a tömérdek fölszállás adataival, az imént mutogatta végig. A reptéren a társai is elismerően mondták: nagyon ügyes, soha nem veszíti el a fejét. Szuper. A fülke fedele kicsit átrendezi a frizurámat, tudtam, hogy kid a hely... Próbálom magam összehúzni, de mibe tudok megkapaszkodni?!... Nem akarok pánikba esni, a hisztéria is hadd maradjon távol, de az előbb a szemem láttára húztak föl egy gépet, és olyan meredeken és hirtelen emelkedett... tói is így fogunk? Kapaszkodni az ülés aljába lehet, belevájom a körmeimet, mert már indulunk. Egyre sebesebben megtett méterek a göröngyös mezőn, aztán érzem a hirtelen emelkedést a gyomromban, és már föntről látom a repülőteret, kisvártatva a falut is. Neee! Egy szörnyű pillanat: csattanás, a gép megrándul, pedig már magasan vagyunk, az orra mintha lefelé fordulna. István beszél hozzám, nem rögtön értem, de a hangja nyugodt, semmi baj nincs, tóost dobtuk le a vontatókötelet. Az a pillanat, amikor a kötél leválik, nem kellemes, de lehetne rosszabb is. Az ő legelső felszállásakor a kötél elszakadt. Ő azt mondja, nem ijedt meg, azt hitte, ennek így kell történnie. Egyébként a kötélszakadás nem ritka esemény, a leszállás után pár perccel magam is végignézhetek egyet. Az én őrangyalkám engem megóvott tőle. Szóval a kötél lehuppant, de mi fönn vagyunk. Mostanra túljutottam a cidrizős szakaszon, végre tudok gyönyörködni. István szerint a legcsúnyább település is szépnek, tisztának és rendezettnek látszik a levegőből. Maklór tényleg az. Szépek a szőlők a domboldalakon is, a felhők a közelben, a repülés igazi gyönyörűség. Talán még ennél is jobb lenne, ha egyenesen, vagy nagy Remélem, gyakran fogok álmodni a vitorlázórepülős kalandról. Csodálatos érzés volt, köszönöm István, és hadd kívánjak Neked a Képmás olvasói nevében szerencsés repülést. Frecskó Erika
