Képmás, 2002
3. szám
KOLLÉGÁK ÉRDEKES HOBBIKKAL SZELLŐK SZÁRNYÁN... Stephen King egyik novellájában egy tanárnő arra inti folyton a tanítványait, hogy nyitott szemmel járjanak a világban, mert bárhol, bármely pillanatban és bárki révén rátalálhatnak életük nagy szenvedélyére, ahogyan ő maga rálelt a 19. századi képeslapok gyűjtésére. A hölgynek igaza lett: a novella tizenéves főhőse egy garázs sarkába ledobott ócska ájságkupacban találta meg az életre szóló megszállottság tárgyát. (Tovább nem mesélem, mert a meglelt hobbi King fantáziájának tipikus szüleménye, igazi borzalom.) Legtöbbünknek persze átlagos, mások szemében unalmas kedvtelések jutnak csak: olvasás, kötés, kocogás, sakk. Így aztán irigyen figyelhetjük érdekes hobbis kollégáinkat, a KéPMásban is megírt ismerősöket, akik valami igazán izgalmassal találkoztak. A levegő szerelmese Bocsi István például a King novella jó tanuló fiújához hasonlóan még kamasz korában, 13 évesen megtalálta élete nagy szenvedélyét: a vitorlázórepülést. Anyukája munkatársnőjének férjétől hallott róla. Érdekelte, kiment a reptérre. Azóta is kijár, egyszerűen nincs más választása. Ez igazi szerelemnek bizonyult, több mint 15 éve tart. István remek riportalany, ömlik belőle a szó. Élményszeröen, nagy átéléssel magyaráz. Szóval klassz cikket lehetne sikeríteni az elbeszélése alapján, semmi kétség. Mégis abban egyezünk meg, hogy vasárnap elkísérem a makiári reptérre, hogy az íráshoz igazi primer élményanyagot szerezzek. Boldogan ígérem meg, nyilván utána könnyebben írok majd. Először hadd jöjjön azért István története. Még nem volt 14, amikor elkezdett odajárni, kapott a reptéren mindenféle munkákat. Gyerekeknek géptologatást, szárnyak mosását, egyéb egyszerű segédmunkákat adnak. Amikor ő kezdett a klubnál, közel 40 gyerek volt ott ugyanazzal a szándékkal. Kevesen maradtak meg, pedig a repülőklub akkoriban az MHSZ kötelékében működött, és aki már benne volt a korban (14 elmúlt), szinte ingyen repülhetett. István nagyon komolyan gondolta, azonnal elkezdte a tanulást is. Széles körű elméleti, alapos gyakorlati oktatásban volt része, és a megszerzett ismeretekből vizsgázott is. Nem babra megy a játék, az ember élete, a gép épsége foroghat kockán. A makiári reptéren soha nem éltek át életveszélyes helyzetet, - mondja - de ez nem másnak, csak a nagyon alapos kiképzésnek köszönhető. Komoly orvosi vizsgálatok is vannak kétévente. Olyankor a pilótát tetőtől talpig alaposan megvizsgálják. István legközelebb a tavasszal megy ilyenre. Ők akkoriban Füzesabonyban laktak, onnan járt Makiárra. Amint vizsgázhatott motorozásból, azonnal le is tette, hogy önállóan mehessen a reptérre. A makiári repülőtérhez egy hangár tartozik, abban tartják a motoros gépet és a hét vitorlázót. A vitorlázó gépek különbözőek: vannak régi faépítésű, később készült fémépítésű gépeik vászonborítással, hogy a gép teste könnyű legyen, és van a legújabb műanyag-üvegszálas fajtából is egy gépük. Van ott még két nagyon öreg Lada, az aggregátor vontatására és a csörlőkötél húzására alkalmasak. Meg persze a csörlő-aggregátor maga. Nagyon gondosan kell a gépeket berámolni, hogy a nagy fesztávolságú szárnyak össze ne törjék egymást. És néha nagyon gyorsan, mert a gépeknek nem szabad megázniuk, eső pedig igen gyorsan is érkezhet. A rendszerváltás a repülőkluboknál is nagy változást hozott. Az MRSZ (azaz a Repülőszövetség) még 1990. előtt kilépett az MHSZ kötelékéből, új, önálló utat keresve. Senki nem tudta, mi lesz, féltek, hogy egy esetleges összeomlás őket is magával rántja. Utólag nem bizonyult jónak ez a lépés, tudniillik az MTTSZ (Magyar Technikai Tömegsportok Szövetsége) névre keresztelt utódszervezet megörökölte az MHSZ vagyont, amelyből ily módon a repülőkluboknak nem jutott. Ami még fontosabb, a reptér sem az övéké. A tulaj ugyan nem kér érte bérleti r
