Képmás, 2002
3. szám
ESEMENYEK BÚCSÚ CSABÁTÓL Eddigi gyárigazgatónk, Vecsernyés Csaba szeptember 1-től Lausanne-ban dolgozik. Ez a beszélgetés utolsó egri munkanapján készült vele.- Csaba, egy korszak lezárult az életedben, hétfőtől új feladat vár, új emberek között folytatod. Készítesz- e ilyenkor összegzést? Számba szeded vajon, mit adtak az egri évek, mit követeltek tőled? Miben gazdagodtál, miről kellett lemondanod, amíg itt dolgoztál?- Hű, ez nem egy kérdés, ez nagyon sok egyszerre.- kezdi nevetve Csaba. - Nézzük hát sorbon. Összegzés? Nos, igen, időről időre készítek összegzést. A mostanihoz hasonló helyzetekben automatikusan, ha nem is formálisan elkészül a számvetés. Az ember visszanéz, vonalat húz, sorba veszi az elmúlt évek történéseit. Hiszen eltelt 8 év. Igen, így tekintek vissza erre az időszakra. A legutóbbi hármat nem különítem el, nekem a nyolc egri év egy egység, egy korszak az életemben. Hogy mit adott, és mit követelt? Borzasztó sokat adott. Sokat tanultam, emberileg sokat változtatott rajtam ez az időszak. Rengeteg sikerélményem volt itt. Sok emberrel dolgozhattam együtt, sok nagyon érdekes személyiséggel, akiket sokra tartok, őszintén tisztelek. Másfelől kiléptem egy zárt világból, az egyetemről, amelyet addigra diákként, tanárként alaposan megismertem. Itt emberekkel foglalkozhattam, egyszerre sok emberrel dolgoztam együtt, szélesebb körű, más természetű ismereteket gyűjthettem, nagyon sokat tanultam. Hogy tényleg összegezzem: rengeteg sikerélmény, remek emberi kapcsolatok, új tapasztalatok hosszú sora, mindezt a dohánygyári éveknek köszönhetem. A saját szememben ma sokkal több vagyok, mint amikor idejöttem. Ami pedig a lemondás-oldalt illeti, ott rövidebb a listám. Semmi olyan lényegesről nem kellett lemondanom, aminél itt jobbat ne kaptam volna. Mielőtt Egerbe jöttem, 8 évig tanítottam, és ezt nagyon szerettem csinálni. Erről persze lemondtam, és a klasszikus tanítás, tanárkodás utáni vágy időnként feléled bennem. De ezt is gazdagon kárpótolják a hasonló természetű feladatok: a fiatalabb kollégák tanítása és a saját gyermekeimmel való foglalkozás. Ha igazi nehézséget akarok említeni, azt mondanám, hogy az utóbbi 3 évben, gyárigazgatóként nehezebb volt közvetlen kapcsolatot teremtenem az emberek többségével, mint korábban, az igazgatói kinevezésem előtt. Kicsit jobban kellett ügyelnem az otthoni és a munkahelyi dolgok közötti egyensúly megtartására, de ez is működött. Mindkettő nagyon fontos nekem, mindig törekedtem arra, hogy hatékonyan dolgozzam, és így maradjon elég idő a családomra. Csak annyi feladatot szabad vállalni, ami mellett ez megtartható.- Magad mondtad a napokban, hogy nem kerested o lehetőséget a külföldi megbízatásra. A lehetőség mikor és milyen formában talált meg téged? S amikor megtalált, gyorsan döntöttél-e?- Három éve, amikor igazgatónak kineveztek, már felötlött a fejemben a gondolat, hogy innen egyszer majd tovább kell lépnem, s az is: vajon hová lehet továbblépni, hogyan folytathatom. Lelkileg tehát készültem rá már hosszabb ideje. Ugyanakkor nagyon szívesen maradtam is volna még. Az első határozott jelek, amelyek arra mutattak: váltani kell hamarosan, idén áprilisban értek el hozzám. Konkrét ajánlattal júniusban kerestek meg. Akkor három nap gondolkodási időt kértem, amivel - úgy láttam - nem kis meglepetést is okoztam. Az ajánlat ugyanis minden szempontból nagyon kedvező volt. Nagy megtiszteltetés, ezt az első pillanattól éreztem. A- miért mégis gondolkodási időre volt szükségem: a családommal alaposan meg kellett beszélnünk mindent. Korábban szóba került már ez a lehetőség otthon, de ez most konkrét helyzet volt. Időt akartunk, és ki is használtuk, alaposan átbeszéltünk mindent. Meg- hónytuk-vetettük, a tá- gabb család hogyan tudja majd földolgozni ezt a helyzetet. Tudjuk-e ebben a helyzetben is működtetni a kapcsolatunkat, az életünket. És a válasz: igen, működni fog.
