Képmás, 2002
2. szám
KOLLÉGÁK ÉRDEKES HOBBIKKAL megy a járgány, ha túl erős, az sem jó. Laci említi a Garda-tavi kirándulást, ahol szintén kipróbálta a szörfözést, de nem élvezte igazán. Az ottani erős szélben nehéz volt a szörfön fennmaradnia, vízbe esni pedig különösen kellemetlen volt, mert a víz nagyon hideg. Ott jött rá, hogy miért visel sok szörfös egész testet beborító öltözetet. Abban a hideg szélben és főként a hideg vízben nem nyerő a fürdőnadrágos szörfözés. Azóta Lacinok is van már fekete szörfös ruhája, de ő változatlanul a fürdőnadrágos siklást részesíti előnyben. Szereti kihasználni, milyen remekül bámulhat a vízen. Az idén nyáron újra a Balatonhoz mennek nyaralni, természetesen szörffel együtt. Már nem használja a néhai szovjet ipar masszív remekét, bár még megvan otthon. A mostani felszerelést is használtan vette, ez osztrák gyártmány, könnyebb vele bánni. Nem mindegy, mert egyébként ez elég fárasztó sport. Erőt és kitartást igényel, ahogy az ember kapaszkodik, tartja magát a deszkán, irányítja a járművet. De minden fáradságért kárpótolja a vízenjárót a sebesség (Laci szerint a szörfös 50 km/órás sebességgel is haladhat, sőt a profik gyorsabban is), a friss levegő, a napfény - csupa vonzó külsőségek. Laci nagyon várja is már a hobbijához való jó időt, amikor újra vízre szállhat. Ugyanakkor azt is elárulja, hogy a hűvösebb „szörfre alkalmatlan" évszakokban sem unatkozik, hisz van egy időjárástól független hobbija is: régi órákat gyűjt és javít. A faliórák a kedvencei, abból van is neki sok: régi paraszt-óra, kakkukkos is akad, vannak 2 és 3 súlyos órái, és mindegyik működőképes. Csak a hagyományos óraszerkezetek vonzzák, azok között is ezek a nagyobbak. Gyönyörködik a szép, jól átlátható belső szerkezetben, és természetesen örömet szerez neki, hogyan kel újra életre a régi műszer a keze alatt. Az már csak természetes, hogy az órák javítását sem tanulta soha senkitől, magától tapasztalt ki mindent. Szakkönyveket vásárolt, hogy tőlük kapjon tanácsot, és próbálkozott, kísérletezett fáradhatatlanul, míg rá nem talált a problémák kulcsára. Kis mosollyal vallja be, hogy nem igazán bízik meg mások útmutatásában, inkább kedvére van ez az autodidakta módszer. Ha már eddig bevált, nem is érdemes változtatni rajta... Kis szomorúságot jelent neki, hogy amióta divatcikké váltak, a régiségek ára a csillagos égig szökött föl. Manapság Laci ritkán vásárol már régi órát. Az utolsó darab, amivel a gyűjteményt gyarapította, egy holland gyártmányú falióra. Nem antik, de szép, hagyományos szerkezetű óra. Sokat tudna még mesélni kedvenc időtöltéseiről, ám az időnk szűkre szabott. Engem mindenesetre ez a rövid beszélgetés is meggyőzött: akárhogy is drágulnak a régiségek, akármilyen szélviszonyok uralkodjanak is tavaink fölött, Laci nem az az ember, akit féltenünk kell az unalomtól, a tétlenségtől. Ha eddig mindig talált módot ideje hasznos és kellemes eltöltésére, nem lesz ez másként ezután sem. Ugye, Laci?
