Képmás, 2002

4. szám

HÍREK SARKADI-GRAFIKA ORIASPLAKATON Immár hagyománnyá vált, hogy az Eger-Philip Morris Alapítvány által támogatott képzőművészek egy- egy alkotása a város déli határán elhelyezett óriásplakátra kerül. A Budapest irányából Egerbe érkezőket november közepe óta Sarkadi Péter egyik művével köszönti a Philip Morris Magyarország Kft. Sarkadi Péter már jelentős művészi sikerekkel a tarsolyában költözött Budapestről Egerbe 1979-ben, és még abban az évben tárlattal mutatkozott be a közönségnek. 1981-től három éven át o tanárképző főiskolán tanított rajzot és művészettörténetet. Sarkodi összetett személyiség: egyrészt meditativ, érzékeny ember, ugyanakkor nyugtalan, kísérletező alkat, akit a pop-arthoz vonzódása mellett orról is híres, hogy művészeti akciókat, performance-okat is bemutatott, sőt, a kilencvenes években performance-csoportot is működtetett az Ifjúsági Házban. Érdeklődik a muzsika iránt is: kísérőzenét szerzett művésztársainak multimédiás produkcióihoz, és önálló koncertekkel is a közönség elé lépett, például 1996-ban, a MÁS Klubban a Gonosz Hókusz-Pop projekt keretében. Koncz János EGER-PHILIP MORRIS ALAPÍTVÁNY SAKKAL)! PÉTER: WALL 2UD2 T rTPTTHTT TT

Next

/
Oldalképek
Tartalom