Képmás, 2002
4. szám
BE MUT A TJÜK BESZÉLGETÉS KERESZTESI FERIVEL Nemrég tértél vissza hozzánk. Kérlek, meséli a „philipmorrisos" múltadról, mit csináltál nálunk korábban, mi az, amit sikerként éltél meg itt tartózkodásod alatt? Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy a Philip Morrisnál eltöltött 8,5 évem egy sikertörténet volt. Abban az időben csatlakoztam a céghez, amikor még a Ptó- nek gyára sem volt, csak egy képviseleti irodája. Mondhatni a legelsők között. Karrierem elég klasszikusnak mondható a szakmában, hiszen az első lépés a kereskedelmi képviselő pozíció, mely csak annyiban volt más, mint a jelenlegi, hogy mindenkinek új volt ez a szerep, mind a kereskedőknek, mind a nagykereskedőknek és a piac összes résztvevőjének. Annak idején egy igazán Jcis területért feleltem" - területi képviselőként egész Nyugat-Magyarország volt a területem. Ahogy fejlődtünk és növekedett a volumen és piaci rész, természetesen a szervezet is nőtt, így nagyjából egy év múlva 3 megyének és 6-7 embernek lettem a területi vezetője. Közel 2 év múlva, vezetőként már Nyugat-Magyarországért, ezen belül három területért és 30 emberért feleltem. Szintén egy két éves periódust követően egy elég nagy fordulópont volt az életemben, hiszen megbíztak a magyarországi sales force irányításával, ami azt is jelentette, hogy családommal együtt Budapestre költöztünk. Ezt követte egy kis külföldi tapasztalatszerzési időszak a PM-en belül, majd '98 legvégén úgy döntöttem, hogy új kihívásokkal teli lehetőséget választok és elhagyom a céget. Hogy miért ? Úgy éreztem, hogy készen van sokminden, folyamatosan növekedtünk, mind a volumen mind a piaci rész tekintetében, jó embereink voltak, készen volt a csapat arra, hogy ha ezen az úton megyünk tovább, akkor a már megszokott sikerek várnak mindenkire. 8,5 év, ezalatt 5-6 új és mindig más pozíció egy cégnél, sikeres és folyamatos növekedés. Összegezve ez volt az elvégzett munka. Távolléted alatt mivel foglalkoztál, mi az, amit megéltél és mi változott, ami miatt újra visszatértél? Magyarország második legnagyobb üzleti-reklámajándéktárgy forgalmazó cégének lettem a kereskedelmi igazgatója. Sokmindenben teljesen más volt, mint egy multi, viszont tele új és hatalmas lehetőségekkel. A tulajdonos nagyon egyszerű dolgot várt el tőlem, legyen a cég az egyik, legsikeresebb, ha nem a legsikeresebb cég ebben a szférában, ami természetesen azt is jelentette, hogy folyamatos volumen és piaci rész növekedést kellett produkálni a megfelelő profit szint elérése mellett. Azt mondhatom, hogy egy másik sikersztori létrehozásában sikerült elég nagy részt képviselnem, hiszen éves forgalomnövekedésünk folyamatosan 40 % körül volt, ami minden szakmában elképesztő számnak mondható. Ehhez persze sokminden kellett, szemléletváltozás, célkitűzések, új rendszerek bevezetése, visszajelzések, jó teljesítményértékelések, folyamatos megújulás, jó marketing stb. Azt hiszem sikerült a céget egy olyan szintre felhozni, amit sok más, esetleg egy-két multi is sokszor irigykedve figyelt. Természetesen ezen időszak alatt sem szakadt meg a kapcsolatom a Philip Morris-szal teljesen, hiszen sok jó kollegát és barátot hagytam itt. Viszonylag jó ,képem" volt arról mi történik és mi változik ,/égi" cégemnél. Drukkoltam, hogy folytatódjon az a siker, aminek részesei voltunk. Sokat változott azóta a piaci helyzet, újra óriási a verseny egy sokkal korlátozottabb marketing környezetben. A mostani szituáció a régi időkre emlékeztet, új stratégiák szükségesek, új kihívások születtek és rengeteg a teendő ahhoz, hogy újból sikeres eredményekről tudjunk beszámolni. Ez még azt gondolom egy kis időbe telik, de nagyon jó úton haladunk! Azt hiszem, hogy most változtatnunk kell az eddig berögzült és megszokott környezetünkön, ahhoz, hogy elérjük, u- gyanarról beszélünk és ugyanazt akarjuk. Ezidő alatt biztos vagyok benne, hogy rengeteg olyan hatás ért, amely bizonyos mértékben a szemléleteden is változtatott. Melyek azok a tapasztalatok, amelyeket újként éltél meg, és úgy gondolod, hogy most nálunk kamatoztatni tudod? Egy kicsit talán Jcinyílt" a világ. Valószínűleg, mivel előző cégem sikeressége nagyon sok ponton rajtam múlott, sokkal inkább érzem döntéseim felelősségét T~rit tr t mmn TT