Képmás, 2002
3. szám
HÍREK vele jól megértettük egymóst. Volt egy török tréner is, valamint három maláj. A szállodában egymás mellett laktunk. A munka elejétől végéig kitöltötte o napjaimat. 9-kor kezdtünk, de nekem o hotelból már fél 8-kor indulnom kellett. A 35 km-es utat általában másfél óra alatt tudtam megtenni az óriási forgalom miatt. Dugóra minden reggel kellett számítani. Az ottani közlekedési kultúra nagyon más, mint a magyar. Képzeljük csak el: Dél-Korea területe nagyjából megfelel Magyororszógénok, a lakosság azonban o miénk négyszerese. Gazdagabbak is nálunk, így sokkal több az autó. Szóval elég agresszíven, rámenősen bojfonak, ezzel együtt törött outót, ba- ^ lesetet nem nagyon láttam. Jól vezetnek. Koptom egy Hundoi Sonatáf ottani használatra. Nagy, kényelmes, légkondicionált autó volt. Gyokron o cseh oktató is velem jött munkába. Hazo pedig csak este értem a napi munka után. A tréning elméleti résszel indult, egy hét után kezdtünk el gépen dolgozni. 3 fős csoportommal és a tolmácslánnyal egy remekül felszerelt, de kissé szűk konténerben működtünk. Nagyon jól érintett, hogy a gyár vezetése folyamatos érdeklődést mutatott a munkám iránt. A tréningosztály vezetője - aki maga is csak idén május óta PM alkalmazott - minden hét végén külön kikérdezte a hallgatóimat és külön engem arról, mennyit haladtunk. Tudom, hogy ő gyakran találkozott a gyárigazgatóval is, hogy tájékoztassa a tréningünk állásáról. A hallgatóimnak én állítottam össze a vizsga anyagát is. Volt elméleti és gyakorlati feladatlista, mindhárman teljesítették a szintet. November elején már élesben is elkezdődik a gyártás az XI-en. A legjobb koreai élményem a sikeres munka volt, azonkívül a remek kapcsolatom a hallgatóimmal és a többi munkatárssal. Nagyszerű emlék az is, amikor egy hétvégén a csoportom városnézésre vitt. Ennek során körbejártuk a várost, megnéztünk egy gyönyörű buddhista templomot, felmásztunk egy hegytetőn álló kilátóba. Az ott-tartózkodásom alatt kb. 6 órányi video-anyagot forgattam. Ezt megvágva, szerkesztve szívesen megmutatom majd itthon. A szokatlan élmények közé tartozik az ottani étel. Mindenfélét kipróbáltam, amit ők esznek, a gyári étkezdébe is mindig velük tartottam, de nem minden szokásukat tudtam, akartam elsajátítani. Nem tanultam meg pálcikával enni, és nem ettem sorban mindent, amit a tálcámon elhelyeztek. Ők párhuzamosan mindenbe beleesznek, ami ebédkor eléjük kerül: leves, rizs, halok, rák, kagyló, húsok, polip, zöldségek, tengeri füvek. Én megmaradtam az itthoni sorrendnél: először a levest fogyasztottam el, azután sorban a többit. Az étkezdében székeken ültünk, de éttermekben például ez is más: amolyan lábtörlő-féléken kucorognak a vendégek az olacsony asztal körül. Na és mostanában már nem nagyon akarok rizst látni sem, ott annyit etettek velem. Ők mindenhez azt esznek. A legrosszabb - ámbár nagyon izgalmas - élményem a hazautazásom napjára kitört vihar volt. Szombatra szólt a repülőjegyem, de már pénteken gyanús jelek jöttek. Az ottaniak emlegették is a tájfun közeledtét. Azért én persze szombat hajnalban kiutaztam a repülőtérre, ott azonban már minden járatot töröltek. A hallgatóim is kijöttek és a tolmács, hogy ott is elköszönjenek tőlem, így ők segítettek átíratni a jegyemet keddre. Úgy tippeltek, hogy a vihar nagyjából addigra múlik el. Nem tévedtek sokat: hétfőn tudták újraindítani a közlekedést, de eső még akkor is volt. A szombati nap volt a legijesztőbb, a tájfun aznap éjszakára tetőzött. Az eső vízszintesen esett, a szél bömbölt, attól kellett félni, hogy a szállodai szobám part felé néző üvegfalát betöri. Vasárnap délután már csendesedett az égiháború, a partra is le tudtunk sétálni. A televízióban borzalmakat láttam: a tájfun szörnyű pusztítást vitt végbe mindenütt, emberi áldozatok is voltak. Mindennel együtt nagyon kellemes visszatekintenem erre a 6 hétre. Bár nagyon nagy tempót kellett diktálnunk, nagyon fárasztó volt az utazás és az ottani munka is, mégis örömmel vettem a kérést, hogy október végén újra menjek. Boldog vogyok, hogy meg tudtam felelni a nagy kihívásnak, hogy elértem a munkában a kitűzött célt, hogy az ottaniak elégedettek velem. Ezúttal fényképeket fogok készíteni majd, hisz videofelvételem már van elég. Azt is szívesen megmutatom majd a KéPMás olvasóinak.
