Képmás, 2000
1. szám
BEMUTATJUK A MUNKA-EGÉSZSÉGÜGYI CSAPAT Senki sem szeret megbetegedni. De ho mégis megtörténik, mind a budapesti, mind az egri vállalatunknál kéznél van a foglalkozás-egészségügyi szolgálat. A Philip Morris Magyarország Kft. alkalmazottainak igazán nem kell sokat gyalogolniuk, hiszen a Kapás utca másik oldalán alig ötven méternyire található a II. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának épülete, amelynek foglalkozás-egészségügyi rendelésén dr. Lajkó Mária várja őket. Illetve nemcsak várja, de hívja is, hiszen a régi üzemorvosság és a mostani rendszer között az egyik nagy különbség, hogy hangsúlyosabbá vált a megelőzés. Ennek eszközei a szűrővizsgálatok, amelyek segítségével még tünetmentes, kezdeti szakaszában fel lehet ismerni és meg lehet gyógyítani számos betegséget. Ha szakirányú vizsgálatokra, kezelésekre van szükség, azok is egyszerűen, szó szerint házon belül kivifelezhetők, hiszen az átlagtól jóval modernebb berendezésekkel felszerelt rendelőintézetben szinte minden szakrendelés megtalálható. A doktornőnek a PM-es kollégákat illetően is van egy jó híre: tapasztalatai szerint egészségi állapotuk az országos átlagnál jobb, és talán jobban is vigyáznak rá, hiszen tudja, hogy sokan sportolnak közülük. Egerben is közel a segítség, hiszen a dohánygyár területén találhatók az orvosi rendelők. A foglalkozás-egészségügyi orvos, dr. Kovács Andrea korábban a Or. Lajkó Mária vizsgálat közben Ennek illusztrálására Lajkó doktornő körbevezet az épületben, így megcsodálhatjuk a hipermodern fogorvosi rendelőt (tán csodállak, ámde nem szeretlek - jutnak eszünkbe Petőfi sorai), és a laboratóriumot, ahol egy igazi robot is működik. Az egyik végén be kell tenni a vérmintát tartalmazó kémcsöveket, a másik végén perdig kijönnek a vizsgálati eredmények, amelyek felkerülnek a számítógépes hálózatra is, így az orvosok saját termináljukon tanulmányozhatják azokat. A színvonalat jelzi, hogy egész Budapesten ez az egyetlen intézet rendelkezik az ISO 9002-es minőségbiztosítási tanúsítvánnyal, amelyet a TÜV Rheinland auditált. megyei kórház belgyógyászatán dolgozott 13 éven át. Immár második éve ügyel a Medinvent Foglalkozás-egyészségügyi Szolgálat alkalmazottjaként az egri dohánygyáriak egészségére, és azt tapasztalja, hogy ők is jobb karban vannak az országos átlagnál. Megerősíti ezt asszisztense, Simon Mártonná Irmike is, aki mór több mint két évtizede segít kilábalni mindenkinek a betegségekből. A kedvező eredményben minden bizonnyal része van a szűrővizsgálatoknak, amelyeket a jogszabályban előírt módon és rendszerességgel hajtanak végre. Az új kollégáknak munkaalkalmassági vizsgálaton kell átesniük, a távozóknak záróvizsgálaton, így valóban végig érvényesül az egészségügyi ellenőrzés. Az előírtakon túl Egerben még számos szűrést végezik kovács Andrea és Simon Mártonné Irmike mindennap várják a betegeket nek: tüdőszűrést, rákszűrést, szemészeti szűrést, az idén tavasszal pedig bőrgyógyászati és allergiaszűrés is lesz. Ezek csak ajánlottak, de érdemes élni a lehetőséggel, hiszen egy kezdeti stádiumban felismert betegség, elváltozás sokkal egyszerűbben gyógyítható. További szolgáltatásként a dohánygyáriak a Medinvent reumatológiai, gasztroenterológiai, kardiológiai és bőrgyógyászati szolgáltatásait is igénybe vehetik. A rendszeres ellenőrzések nyomán akut problémákkal viszonylag kevesen keresik föl a rendelőt, és szerencsére baleset is kevés történik a gyárban, így orvosszemmel nézve a helyzet kifejezetten jónak minősíthető. A II. kerületi rendelőintézet laboratóriumában 21 századi tecbnikával dolgoznak