Képmás, 1999

2. szám

BEMUTATJUK A DOHÁNYÜGYI OSZTÁLY A farmerektől a fogyasztókig A tavaly végzett dolgozói közvélemény-kutatás arra világított rá, hogy kollégáink jó része nem igazán is­meri a dohányügyi osztály tevékenységét. Ezért is örülök a lehetőségnek, hogy a kéPMásban most be­mutatkozhatunk. Az utóbbi években évente mintegy 13-14 ezer tonna dohányt dolgoz fel az Egri Dohánygyár, amit a Philip Morris előírásainak megfelelő minőségben vásáro­lunk itthon és külföldön. A dohányügyi osztály legfon­tosabb feladata, hogy ezek megfelelő minőségben kerüljenek a feldolgozási folyamatba, illetve a ciga­rettába. Ezért - elsősorban a magyarországi dohány­vásárlásban - tevékenyen részt veszünk, állandó kapcsolatban vagyunk a termeltető vállalatokkal, il­letve rajtuk keresztül a termelőkkel, a farmerekkel is. Figyeljük a piacot, és az igényeinknek megfelelő dohányok legyártását folyamatosan ellenőrizzük. A BAT, a Reemtsma és a Philip Morris a hazai dohány- termesztést stabilizáló és fejlesztő pénzalapot mű­ködtet: cégünk 1996 óta 245 millió forintot fizetett be ebbe az alapba, aminek a felhasználását is fel­ügyeljük. Csak egy példa: két éve kezdtük támogat­ni az úsztatott palántanevelési módszer elterjeszté­sét, és jelenleg már 40 ezer négyzetméteren nevelik így a dohánypalántákat. Közel hetvenféle, különböző típusú és osztályú do­hány található a készletünkben, ezeket Magyaror­szágon kívül többek között Törökországból, Görögor­szágból, Olaszországból, Bulgáriából, Brazíliából, Zimbabwéből és az USA-ból szerezzük be. Tavaly óta a beérkező importdohányok végső minőségi átvéte­lét is mi végezzük, ami annak köszönhető, hogy a raktározási lehetőségeink és körülményeink sokat ja­vultak, 1999 februárjától pedig maguk a dohányrak­tárak is a dohányügyi osztályhoz kerültek a logisztikától. Ez azért volt logikus lépés, mert egy­részt a minőség megőrzésében a raktározásnak rend­kívül nagy szerepe van, másrészt a behozatal terve­zési adatait eddig is mi szolgáltattuk. Ha a gyári feldolgozás folyamán a dohány minőségé- Az első ültetvényszemle Levelek határában. Révész Helga, re visszavezethető probléma adódna, ennek kivizsgá- bűzi Csaba és Fekete Tibor, a NYIDOFFR főagronómusa lása szintén a mi feladatunk. Szorosan együttműködünk a termelési főosztállyal, azon belül is az előkészítéssel és a termeléstervezés­sel. Fontos feladatunk a zökkenőmentes dohányellá­tás tervezése. Szakmailag a lausanne-i központunk dohánylevélosztályának tartozunk felelősséggel, tő­lük kapjuk a cigarettareceptúrákat és a gyártmányfej­lesztésre vonatkozó instrukciókat. Mivel a gyártási specifikációk betartása alapvetően meghatározza a cigaretták ízét, feladatunk a receptúrák karbantartá­sa és a receptúrahűség ellenőrzése is, melyet a minő­ségbiztosítási osztállyal közösen végzünk. Ugyancsak tennivalóink közé tartozik a gyár szak­mai képviselete különböző fórumokon, így a Dohányterméktanács ülésein és az EU-csatlakozós megkönnyítését elősegítő dohánytermesztői mun­kacsoportban. Fűzi Csaba osztályvezető

Next

/
Oldalképek
Tartalom