Képmás, 1998
2. szám
HÍSCK, BESZÁMOLÓK, SZABADIDŐ FELETTÜNK EGY FEHÉR VITORLÁS Június elején tüntették ki Eger kiváló sportolóit. A Városházán tartott ünnepségen vette át az elismerő oklevelet Bocsi István vitorlózórepülő is, aki „mellesleg" az Egri Dohánygyár dolgozója. István, aki a közelmúltban fejezte be tréningjét a filterüzemben, csillogó szemekkel beszél a repülésről, amit tizennégy évesen próbált ki először. Egy barátja hívta ki a makiári repülőtérre, és ott ragodt. Tizenöt éves kora óta önállóan repül, és ma már a gyémánt fokozat megszerzéséért küzd. Az ezüstkoszorús pilóta-minősítést még 1990-ben megszerezte, az arany fokozatot pedig idén februárban kapta meg. Ennek feltételei: legalább háromszáz kilométert repülni egyvégtében, elérni a háromezer méteres repülési magasságot, és öt órát tölteni folyamatosan a levegőben. A kitüntetést a tavalyi magyar bajnokságon elért eredményéért kapta: az egyéni versenyben a hatodik lett, csapatban pedig a harmadik helyen végzett klubtársaival. Ha valaki hétvégeken keresi, többnyire a repülőtéren találhatja meg: nemcsak a maga kedvére vagy a sporteredményekért repül, de két éve oktat is. Hogy mi az élvezet ebben a nem veszélytelen sportágban? Erre a kikerülhetetlen kérdésre egy amerikai pilóta szavait idézi válaszul: Vedd a világ legnagyobb hullámvasútját, és szorozd be ezerrel! És hozzáteszi még: repülni egyszerűen szép. De nagyon... GESZTENYEFÁKAT ÜLTETTÜNK Parkunk büszkeségei a hatalmas gesztenyefák, amelyek hosszú évtizedek óta díszítik a gyárudvart. Ám az idő még őket is koptatja, öregíti, néhányat már ki is kellett vágni korábban közülük. Ezeket a foghíjakat pótolták áprilisban kertészeink, akik hat csemetét ültettek el, és mint az azóta eltelt idő igazolta, sikeresen, hiszen mindegyik megfakadt. Igencsak igyekeznie kell a hat kiskamasznak, hogy utolérje növésben a nagy öregeket... Molnár Miklós, Fülöp Andrásné és Fekete Tibor ültetik oz első fát