Képmás, 1998
2. szám
KOLLEGÁINK l'Enseignement Technique-re, ahol egy egyéves, technikai képzésre felkészítő kurzusra járt. Tanítani akart, mert kedveli a kommunikációt és szívesen irányítja mások munkáját. „Mindig is szerettem átadni a tudásomat, ez jó érzéssel tölt el." A vizsgán nagyon nehéz volt átmenni, csupán minden tizedik hallgatónak sikerült. „Ismét, akárcsak a rajzolás iskolában, kitették a szűrömet" - mondja a rá oly jellemző kesernyés fintorral. Ezután megkezdte kötelező katonai szolgálatát. „Akkoriban kezdett hullani a hajam, a bizonytalanság miatt, hogy mi lesz velem." Az alapkiképzés után tiszti tanfolyamra küldték. Katonai szolgálatának utolsó nyolc hónapjában kiképzőtiszt lett. Michel természetesen örömmel tanított. „Jó volt látni, hogyan segíthetek másoknak." A dél-franciaországi Nimes-be, családja régi terepére vezényelték. „Minden hétvégén visszamehettem oda, ahol gyerekként a nyári vakációimat töltöttem." A katonaság után válaszút elé került: folytatja tanulmányait, vagy tovább halad a számviteli szakmában. Diplomáját pénzügyi és számviteli szakon szerezte a Párizs IX - Dauphine Egyetemen 1983-ban. Ezután egy francia számviteli cégnél helyezkedett el, nem akart a Coopers and Lybrandnál vagy más nagyvállalatnál dolgozni, rosszakat hallott a nemzetközi cégek stílusáról. Cége egyébként a Coopers-nek is végzett munkákat. Egy év után különleges lehetőséget kapott: az Európai Unió Acél és Szén Bizottságánál működhetett számviteli szakértőként. „Csapatokban jártuk az EU-tagállamokat és ellenőriztük az acélipari cégek könyvelését, valamint az uniós szabályok betartását." így találkozott jövendőbeli feleségével, aki ugyanabban a csapatban a Coopers Zürich munkatársa volt. „Egy évvel később úgy döntöttünk, hogy átvizsgáljuk kapcsolatunk könyvelését, és az audit eredményeként összeházasodtunk. Úgy határoztunk, hogy inkább én megyek Svájcba, nem a feleségem Párizsba." Zsuzsa tanította Michelt először magyarul. Az első szó, amit megtanult, a „teknősbéka" volt. Viccből kezdte el: „Az én papagáj-módszeremmel nem nehéz a nyelvtanulás". Egy svájci ismerősének, aki a PM-nél dolgozott, tudomására jutott, hogy a vállalat belső ellenőrzéshez szakembereket keres. Az 1985-ös EU-EEMA szétválás után az EEMA régió éppen akkor kezdett terjeszkedni. Michelt Steve Pedgrift alkalmazta 1987-ben, interjúk hosszú sora után. Zsuzsával október 1-én házasodtak össze, egy hónappal később Michel a laussanne-i PM EEMA központban dolgozott belső ellenőrzési elemzőként. „Akkor én voltam a régió Bozsó Zoltánja." Három évre rá, amikor a Jugoszláviában létrehozott PM-képviseleten szükség volt egy pénzügyi és adminisztrációs igazgatóra, ő volt az egyetlen jelölt (előtte nagy segítséget nyújtott a ljubljanai, spliti, stb. irodák alapításában). Szlovéniában kitört a háború, és ettől kezdve Michel életének egy olyan időszakát élte át, amely minden bizonnyal a legérdekesebb és legizgalmasabb tapasztalatot jelenti számára, ugyanakkor a legnehezebbet is. Rendkívül embert próbáló szakmai és lelki kihívásnak kellett megfelelnie. Kollégáival rendkívüli körülmények között éltek és dolgoztak. Felesége terhes volt, így őt Lausanne-ban hagyta, ő maga pedig szállodaszobákban élt és dolgozott. „Egyedülálló tapasztalat volt, különösen szoros emberi kapcsolatok szövődtek a kollégák között", meséli Michel és megígéri, hogy egyszer mojd további részletekkel is szolgál. 1992 novemberében kapta a magyarországi állásajánlatot, ténylegesen 1993-ban kezdett itt dolgozni. Az ex-jugoszlávioi nehéz idők és a családjától távol töltött hosszú hónapok után boldog volt, hogy Budapestre jöhet. „Tudtam, hogy sok tennivalónk lesz itt, de egy háború sújtotta országhoz képest..." Idén már ötödik éve van Magyarországon. Attila nevű fia hatéves, lánya, Flavia kétéves, és a család nagyon jól érzi itt magát. Akárcsak, szerencsére, Michel.
