Képmás, 1998
2. szám
Értekezlet CEMA JOGI KONFERENCIA Budapesten tanátskoztak a CEMA jogászai Az EEMA Régió kettéválásával szétvált az összeszokott jogászcsapat is. Az eddigi regionális jogi igazgató, Carl Adkins az EE Régió jogászainak vezetője lett, a CEMA Régió pedig (amelybe Magyarország is tartozik) új regionális igazgatót kapott az Amerikából áttelepült Marc Firestone személyében. Az első olyon tanácskozást, ahol a CEMA vezető jogászai találkozhattak egymással, áprilisban rendezték Budapesten, a Philip Morris Magyarország Kft. irodájábon. A konferencián ott volt jogi igozgotónk, dr. Szekér Judit, elődje, dr. Kiss Emese, aki jelenleg a CEMA jogtanácsosa, és dr. Nagy Attila, az Egri Dohánygyár Kft. jogtanácsosa is. A konferencián mutatkozott be o kollégáknak két új PM-jogtanácsos, a lengyel Robert Wisinszky és a török Catagay Érten is. Mint Szekér Judittól megtudtuk, a tanácskozás célja az volt, hogy a különböző országokban a Philip Morris vállalatainál dolgozó jogászok közös álláspontot alakíthassanak ki olyan kérdésekben, mint például az általános szerződési feltételek, az üzleti magatartási szobályzat (business conduct policy) jogászokat érintő része, illetve oz ezredfordulón várható számításJoggal mosolyognak technikai problémákkal kapcsolatos szavatossági kikötések. A konferencia résztvevői elhatározták, hogy a jövőben rendszeresen, évente kétszer hasonló tanácskozásokat szerveznek, hogy személyesen beszélhessék meg az aktuális kérdéseket. ÉRTEKEZLET A ZÖLDBEN Lásson hagyománnyá válik, hogy a Termelési Főosztályon dolgozók évente kétszer a szabad ég alatt tanácskozzák meg ügyes-bajos dolgaikat. Az idei első ilyen Zöld Napot április elején tartották. A felsőtórkányi üdülő gyepén gyűltek össze a feldolgozás vezetői, beleértve o csoportvezetőket és o gépmestereket is, hogy Vincze István irányításával megbeszéljék a műszaki, beruházási, munkaszervezési kérdéseket, és hogy alaposan kifaggassák a legkülönfélébb ügyekről Vecsernyés Csaba főosztályvezetőt.- Egyenes, bátor kérdéseket kaptam, alaposan megdolgoztattak az értekezlet résztvevői - értékelte a Zöld Napon taposztoltakat lapunknak Csaba. - Én ezt nagyra értékelem, mert így valóban volt értelme a beszélgetésnek, és o szókimondás csöppet sem befolyásolta a jó hangulatot, amit csak fokozott az ebédre tálalt bográcsgulyás. A kiadós ebéd kalóriáit sportolással igyekeztek elégetni az aktívabbak, a kevésbé élénk kollégák megelégedtek a friss levegő és a szép táj élvezetével. Az idén lesz még Zöld Nop: valószínűleg szeptemberben gyújtanak újra a bogrács aló a szabadtéri értekezlet résztvevői. Fő a lényeg