Heti Hírlevél, 2001 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2001-09-17 / 35. szám
^i¥cti^¥vdeuéí PHILIP MORRIS MAGYARORSZÁG ^ Philip Morris Magyarország Kft. kiadványa. ^FT. IV. évf. 35. szám, 2001. szeptember 17. Kiiktatott nagykereskedők - a BAT maga szállítja a dohányárut a boltokba A Heti Hírlevél Tövisi András értékesítési és disztribúciós igazgatónál a BAT elosztási rendszerével kapcsolatos fejleményekről érdeklődött. A BAT bejelentette, hogy szeptember 10-i hatállyal termékeit közvedenül, saját disztribúciós hálózatán keresztül értékesíti a kiskereskedők számára. A jelentések szerint körülbelül 250 teherautót használnak majd e c élból. Eddig a PM-hez és Reemtsmához hasonlóan a BAT termékeinek 85%-át két jelentősebb nagykereskedőn, a Hungarotabak-Tobaccolanden (Hl) és MADOF-on keresztül forgalmazta. A váltás következtében, gyakorlatilag egyik napról a másikra ez a két cég forgalmának mintegy 40%- át veszíti el. A BAT sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a döntéstől a fogyasztói kapcsolatok erősítését és a piaci részesedésük növelését várja. Váratlanul ért bennünket ez a hír? Valamelyest. Ha ilyen nagy változás következik be egy máskülönben jól működő piacon, az mindenképpen meglepetés. A meglepetés nem a közvetlen disztribúció maga, hanem az, hogy mindezt egy olyan működő, a márkákkal szemben i'/v»v«1nr»-or T ts\ 1A C *1-1 r\ tVl PC 1 *--Ö ~ B AT, ahol a kereskedelmi rendszerek fejlettek, a boltok lefedettsége jó, a látogatási gyakoriság megfelelő. Épp ezért a termékek elérhetősége magas és a készlethiányos időszakok gyakorisága alacsony. Egy ilyen fejlett nagykereskedelmi termékelosztási rendszerben a közvetlen disztribúció előnyei nehezen fedezhetők fel. Lépéselőnybe került-e a BAT a kiskereskedőkért folytatott versenyben? A BAT nem került lépéselőnybe. Annak ellenére, hogy Magyarországon a PM a már említett márkasemleges nagykereskedelmi gyakorlatot tartja kívánatosnak, folyamatosan elemezzük, milyen előnnyel járna, ha mégis áttérnénk valamilyen más termékelosztási rendszerre. Ennek keretein belül minden évben átvilágítjuk disztribúciós rendszerünket, hogy az a lehető leghatékonyabban működjön. Mivel a termékelosztás vállalatunk működésének egyik alapköve, ezért a regionális felső vezetés is kitüntetett figyelmet szentel az ez irányú éves terveknek. Közel tucatnyi disztribúciós rendszert elemzünk folyamatosan mind üzleti, mind pénzügyi szempontból. Ezek között természetesen már hosszú évek óta megtalálható a közvetlen disztribúció is, amelynek alkalmazása elemzéseink szerint nem a lehető legjobb megoldás. Mindent összevetve, az elmúlt évek során folyamatosan az a struktúra bizonyult a leghatékonyabbnak termékeink piacra juttatásában, amelyet jelenleg is alkalmazunk. Természetesen a BAT lépése jelentősen megváltoztatta a piaci viszonyokat. A megváltozott körülmények akár arra is lehetőséget adnak, hogy előnyre tegyünk szert versenytársainkkal szemben. Minden változás lehetőség is egyben. Számunkra milyen lehetőségeket tartogat a BAT lépése? Legfőbb célunk, hogy kiaknázzuk azokat a tartalékokat, amelyeket a jelenlegi termékelosztási piac kínál. Természetesen fenn kell tartanunk a jelenlegi magas szintű termékdisztribúciót. A BAT lépése több lehetőséget rejt számunkra magában, mint azt első hallásra sokan gondolnák Jelenleg vizsgáljuk, hogy a már kidolgozott alternatívák, lehetőségek közül melyik szolgálná legjobban a PM érdekeit. Tudom, hogy ebből a válaszból nem derül ki pontosan, változtatunk-e a jelenlegi helyzeten. Elsősorban azt kell feltérképeznünk, hogyan reagál a BAT lépésére a nagy- és kiskereskedelem. Nemzetközi szakértői csapatunk jelenleg elemzi a helyzetet, tehát igazán jó kezekben van az ügy. Természetesen célunk az, hogy a megváltozott piaci viszonyok minden összetevőjét teljes mértékben figyelembe véve a lehető legrövidebb időn belül megtegyük a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy hosszú távon fenntartható versenyelőnyt szerezzünk a piacon versenytársainkkal szemben.