Heti Hírlevél, 2001 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2001-02-05 / 3. szám

/ PHILIP MORRIS MAGYARORSZAG= KFT. A Philip Morris Magyarország Kft. kiadványa. IV. évf. 3. szám, 2001. február 05. Támogatások A Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskolában felavatták a PLC automatika-oktató laboratóriumot, amelynek megvalósítását vállalatunk az elmúlt évben négy millió forint szakképzési hozzájárulással támogatta. A beruházásnak köszönhetően a tanulók a legmodernebb számítógépes támogatással sajátíthatják el a pneumatikus eszközök rendszerhibáinak behatárolását és elhárítását. Közreműködésünknek köszönhetően új taneszköz áll tehát az oktatás szolgálatába, s ez nagy siker a vállalatunknak és az iskolának egyaránt. Az ünnepélyes átadáson Vecsernyés Csaba gyárigazgató szólt a képzés szerepéről a Philip Morris egri gyárában. Köszönjük azoknak a kollégáink a részvételét, akik korábban ebben az iskolában érettségiztek TÖRZSGÁRDA- ÉVFORDULÓ Február 4-én két dolgozónk is ünnepelhette törzsgárda- tagságának kerek évfordulóját. A cigarettacsomagolási osztályon Pummer Mihály né, Marikát a 10. évforduló alkalmából, Varga Mihályt az NTM raktár dolgozóját pedig a 25. évforduló alkalmából köszönthetjük. Gratulálunk mindkettőjüknek, és további jó munkát, jó egészséget kívánunk! Értékesítés Értékesítést tartanak az épületek felújítása során kibontott anyagokból 2001. február 08-án csütörtökön 14.30 órától a szabadtéri tárolóknál. Az anyagok megtekinthetők az értékesítés helyszínén február 07-én, szerdán 13.00 órától. A megvásárolt anyagokat a helyszínen lehet kifizetni és legkésőbb február 9-én 16.00 óráig kell elszállítani a gyár területéről. GYÁR TŐR TÉNETIMÚZEUM A vállalat vezetése még 2000. szeptemberében a budapesti és egri szervezet Philip Morris Magyarország Kft. név alatti összeolvadádását követően úgy döntött, hogy az Egri Dohánygyár évszázados hagyománya iránti megbecsülése jeléül a gyár történetét feldolgozó állandó kiállítást valósít meg az üzem falain belül, amely kiállítás egyben üzenet is a jövő nemzedékének. A gyári múzeumnak legmegfelelőbb helyiségként a V épület második emeleti volt dohányraktár mutatkozik, amely méretével, régi faszerkezetével a múlt hangulatát felidéző otthont adhat a kiállításnak. A kiállítás előzetes terveit a Heves Megyei Múzeumi Szervezet munkatársai készítik. Munkájuk része, hogy felmérik, osztályozzák és nyilvántartásba veszik a meglévő történeti dokumentumokat és eszközöket. Ha a kiállítás koncepciója jóváhagyásra kerül a költségek elfogadását követően - a nyáron megindulhat a kivitelezés, és a projektet vezető Szabolcsi Zsuzsa reményei szerint a kiállítás megnyitójára 2001. december 15-ig sor kerülhet. A százéves évfordulóra készülő könyv létrehozása idején már kértük a dolgozók segítségét, hogy a birtokukban lévő emléktárgyak, levelek, korhű dokumentumok felajánlásával segítsék a kutatómunkát, most ugyanezt a kérést ismételjük meg, kérjük, hogy akinek a birtokában olyan tárgy vagy dokumentum van, amely kiállítási anyagként szóba jöhet, keresse meg Szabolcsi Zsuzsát személyesen vagy a 3352-es melléken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom