Heti Hírlevél, 1999 (2. évfolyam, 1-48. szám)

1999-06-21 / 24. szám

Értekezleti tudósítás Június 14-én került sor a termelési főosztály vezetősége, valamint az Üzemi Tanács és a Vállalati Szakszervezeti Tanács szokásos havi megbeszélésére, melynek témája az eltelt hónap alatt felmerült kérdések megvitatása volt. A megbeszélésen jelen voltak a dolgozói képviseletek részéről: S^űcs Gyula, Kelemenyné Hideg Anna, Lipócyi Ákos, Bodor Ferenc, Bárdos Ferenc, Dobos Ferencné, Bu^ai Zsolt, Szilágyi Róbert, Le^sák Sándor, Farkas László, a termelési főosztály vezetése részéről: IJkó Lásylóné, Sebéné Studer Judit, Vincye István és Turóqy Zoltán. A megbeszélésen elhangzott főbb kérdésekről az alábbiakban rövid összefoglalót adunk. Az értekezleten ismét felvetődött a júliusi leállás kérdése. A termelési főosztály vezetői elmondták, hogy a nyári leállás idején kizárólag olyan munkák folynak majd, melyek elvégzése más időpontban nem lehetséges, és csak azok a szakemberek fognak dolgozni, akiknek munkája ehhez elengedhetetlen, természetesen figyelembe véve a Kollektív Szerződésben rögzített szabadságok kiadására vonatkozó szempontokat. A fősztály vezetősége a személyügyi osztállyal közösen megvizsgálta a Volán-járatok menetrendjével kapcsolatos panaszokat, és arra a megállapításra jutott, hogy a járatok túlnyomó része a műszakváltásokkal összhangban áll. A problémás esetekben a Személyügyi osztály levélben fogja kérni a Volán egri igazgatóságát e járatok menetrendjének felülvizsgálására. A hétvégi túlórákkal kapcsolatban a szakszervezet képviselője kérte, hogy ameddig lehetséges, a túlórákra önkéntes alapon lehessen jelentkezni, illetve a vidéki dolgozók esetében a vállalat gondoskodjon a be- és hazaszállításukról, amennyiben a buszjárat nem biztosított a hétvégén. A felvetésekre válaszolva a vezetőség hangsúlyozta, hogy ez a korábbiakban is így történt, és ezt a gyakorlatot szeretnék tovább folytatni. Az üdüléssel kapcsolatban elhangzott az a felvetés, hogy jó volna, ha korábbra hozhatnánk a döntést, hogy az elutasítottak még időben más lehetőségek után nézhessenek. Lezsák Sándor az Üdülési Bizottság nevében elmondta, hogy ők is szeretnék, ha korábbi döntést hozhatnának, ám mivel március végén tudják meg, mekkora keret áll rendelkezésükre, ennél korábban nem tudják megállapítani, hány fő jelentkezését fogadhatják el. Megjegyezte, hogy a jelenlegi keret mellett kétévente sem tudják garantálni a dolgozóknak az üdülés lehetőségét. A megbeszélés utolsó pontjaként a résztvevők megegyeztek abban, hogy a következő találkozó időpontja augusztus 2-a lesz. MILLENNIUMI HÍREK Csernobil ma is gondot okoz A csernobili atomerőmű működő reaktora meghibásodhat a 2000. évre történő dátumváltás miatt, de a hivatalos jelentés szerint még elegendő idő van a hibák megelőzésére, tragédia 13. évfordulója előtt az erőmű főmérnöke, Jurij Nyeretin úgy nyilatkozott, hogy megkezdődtek a munkálatok az Y2K-probléma kezelésére. Szakértők aggódnak, hogy a térség összes régi, szovjet gyártmányú erőmüvében meghibásodhatnak a számítógépek az ezredfordulón. Nyeretin szerint a probléma csak a másodlagos számítógépekben jelentkezhet, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül az áramfejlesztéshez vagy az erőmű működtetéséhez. Eközben a világ számos országában pusztít a Csernobil névre keresztelt számítógépvírus. Elsősorban a Windows 95 és 98 rendszereket támadja meg, megfertőzi a programokat, és letörli a merevlemezek teljes tartalmát. Az először tavaly feltűnt vírus az 1986. április 26-i csernobili baleset évfordulóján aktivizálódik, de van olyan válfaja, amely június 26-án, sőt olyan is, amely minden hónap 26. napján támad. (Népszabadság, 1999. május 5.) A csernobili

Next

/
Oldalképek
Tartalom