Egri Dohánygyári Híradó, 1995

1995-05-01

Tűzoltóink voltak a leggyorsabbak Szép eredményeket értek el gyári tűzoltóink május 6-án az Eger és körzete csapatainak rendezett Tűzoltó-napon. Huszonkét felnőtt és huszonegy ifjúsági csapat indult a versenyben, melyet ezúttal Pétervásárán rendeztek és örömmel számolhatunk be arról, hogy mind a női, mind a férfi rajunk első helyezett lett. Két számban mérkőztek meg a csapatok, az egyik a vizes szerelés volt, amikor is egy 100 méter hosszúságú tömlőt kellett össze­szerelni, rákapcsolni a szivattyúra és egy tartályt teleereszteni vízzel. Ezt a feladatot a mieink 44.4 másodperc alatt hajtották végre, és az akadálypályán is a leggyorsabbnak bizonyultak. Sem a kúszófolyosó, sem a palánk, sem a gerenda, a tűzoltókészülék összeszerelése pedig végképp nem jelentett akadályt számukra, egy percen belül végeztek. A díjakat Hutás Tibor őrnagy, egri tűzoltóprancsnok adta át a két raj tagjainak, azaz Csutorás Ágnesnek, Papp Rozáliának, Rózsa risztinának, Váradi Ritának, Tóth Henriettának, Takács Róbertnénak, Kollár Máriának, Hanuszikné Hevsi Andreának, illetve Farkas Gábornak, Lipótzi Józsefnek, Adamcsek Lászlónak, Kiss Istvánnak, Baghy Tamásnak, Pécs Györgynek, Kovács Zsoltnak, Megyeri Györgynek, Hajas Árpádnak, Varga Sándornak és Dongó Lászlónak. A tűzoltóink vezetője, Lenhardt József lapunk hasábjain keresztül is szeretné megköszönni kollégáinak a lelkiismeretes felkészülést, a vállalat Veze­tésének pedig, hogy ehhez időt és lehetőséget biztosított. Ennek eredményei a gyári tűzvé­delemben is megmutatkoznak. Barátságos svájci-magyar mérkőzés Továbbra is elsők labdarúgóink Kedves látogatókat üdvözölhettünk április végén gyárunkban: svájci testvér­vállalatunk, az FTR futballcsapata érkezett barátságos mérkőzésre és kötetlen ismerkedésre. Április 29-én délután Farkas Ferenc fogadta őket a Ferihegyi repülőtéren, és kalauzolásával utaztak Egerbe, ahol a Korona Szállóban kaptak helyet. Még aznap ismerkedési esten vettek részt a Hotel Eger szépasszony-völgyi pincéjében, ahol jólesett a bográcsgu­lyásra a borozgatás, a jó fajta egri nedűtől pedig rövidesen énekre fakadt és táncra perdült a vendégsereg. Másnap délelőtt 9 órakor rendeztük a mér­kőzést a városi stadionban, amelyet a világ- bajnoki meccs sípmestere, Puhl Sándor vezetett igazságosan, miután a kezdőrú­gást gyárigazgatónk, Francisco Lopes elvégezte. Az egri csapatban Hutás, Szász, Takács T, Fónagy, Búzái, Hágen, Elizer, Hajas, Lukács, Szalóczi, Ambrus, Darabos, Igó, Kacsó, Balogh, Takács L, Berecz ját­szott, a balhátvéd posztján pedig ügyvezető igazgatónk, Marco Terribilini mutatkozott be. A svájciak Aeschlimann, Balli, Chuat, da Costa, Diaz, Freiholz, Garcia, Mignoné, Mussini, Novo, Petrucelli, Pressl-Wenger, Roca, Roth Rubagotti, Rufener, Brugger, Demarco összeállí­tásban léptek pályára,és 0-1-es félidő után 0-3-ra nyertek, ami annak is kö­szönhető, hogy csatáraink — mint a csa­patkapitány önkritikusan megjegyezte—, sorra kihagyták a helyzeteket. A meccs után a Bajor sörözőben ebédel­tek a labdarúgók, majd rövid városnézés következett, mert késő délután indult velük vissza a busz a repülőtérre. Annyi idejük mindenesetre még volt, hogy viszontlátogatásra hívják meg az egri csapatot, amelyik természetesen nem utasította vissza a szíves invitálást. * * * Focistáinkat az előbbi vereség csöppet sem keserítette el, hiszen a bajnokság állása szerint bőven van okuk az örömre: a 15. forduló után továbbra is az Egri Dohánygyár az első, méghozzá öt pont­tal megelőzve a második helyezettet. A 15-ből mindössze egyszer kaptak ki és négyszer értek el döntetlent, 10 alkalom­mal pedig legyőzték az ellenfeleket. Győztes csapaton ne változtass, tartja a közmondás, így a mieink is változatlan játékoskerettel lépnek pályára ebben a bajnokságban még háromszor. Remél­jük, hogy tartani tudják eddigi jó formáju­kat, s így ők nyerik majd a trófeát. Vöröskeresztes Világnap 131 év telt azóta, hogy megszületett a Vöröske­reszt. Az eltelt időszak méltán jogosít fel ben­nünket arra, hogy kijelentsük: mozgalmunk mindenkor segített a szenvedőkön és a rászo­rulókon. Önkénteseink, akik mások megse­gítéséért. védelméért, emberibb életéért cselekednek, bizonyságul szolgálnak ehhez. Becsüljük, tiszteljük mások és önmagunk éle­tét! Védjük környezetünket, amely meghatáro­zó színhelye boldogulásunknak! Teremtsük meg a biztonságot a jövőnek! A május nyolcadi­kén ünnepeltük a Vöröskeresztes Világnapot, és megemlékezvén azokról, akik mindennapi gondjaik mellett nem feledkeznek meg elesett embertársaik segítéséről és példát adó mun­kájukkal szolgálták az életet. Május 8-án sze­retettel köszöntöttük munkatársainkat, akik tagjai a Vöröskeresztnek. Jó egészséget, lel­jék örömüket munkájukban, támogassák ezu­tán is a Vöröskeresztet, hogy minél több elesett, rászoruló embertársunkon tudjunk se­gíteni a jövőben is. Nagy Ferencné VK. titkár Felelős kiadó: M. Terribilini Felelős szerkesztő: dr: Szalóczi Géza Főszerkesztő: Koncz János Garamond

Next

/
Oldalképek
Tartalom